Közel egy hónap kihagyás után most ismét új résszel jelentkezem. Tudom nagyon jól, hogy ez nem volt túl szép tőlem, de mindenkinek meg kell azt értenie, hogy ballagótat osztályba járok és most minden erőmmel a szalagavató műsor összerakására kell koncentrálnom. Beszédet kell írnom, úgy, hogy nem is tudom, hogy hogyan álljak hozzá. Szóval szeretném, ha elnézőek lennétek velem ezért. Mindent megteszek amit csak tudok. Jó olvasást az új részhez! És pihenje ki magát mindenki a szünetben! Komizni ér!
xx Réé
Három hét telt el az óta a szerda reggel óta. Minden nagyon jól alakul, nagyon sokat ugratjuk a másikat, de mégis béke van köztünk. Mr. Jones a jó magaviseletünk miatt szerda délután, már levetette velünk a bilincset, így szabadon tudtunk már mozogni. Egymás között próbáltuk beosztani a szabadidőnket, hogy a barátainkra is legyen időnk. Ilyenkor általában egy helyre összeverődtünk és ott beszélgettünk, néha csak hallgattuk, ahogy a srácok ugratják a másikat. Persze azt még a legelején megbeszéltük, hogy amennyire csak tudjuk visszafogjuk magunkat és nem akarjuk egymást megenni, amíg a barátainkkal vagyunk. Magamat is meglepve nagyon jól betartjuk ezt az egyetlen szabályt.
Nem is tudom milyen csoda folytán egyik nap előkerült Niall gitárja is valahonnan, s legnagyobb meglepetésemre énekelni kezdtek. Annyira jó volt őket hallgatni. Csodálattal figyeltem, ahogy mind az öten együtt énekelnek. A fejemet Liam vállának döntöttem, hogy az ő hangját is rendesen hallhassam.
- Nem akartátok még megpróbálni, hogy milyen lenne csapatban énekelnetek?-kérdeztem meg csendesen, mikor a számnak vége lett.
- Nem!- szólalt meg nagyon hirtelen Louis, ami nekem személy szerint nagyon gyanús volt.
- Pedig nagyon jók lennétek együtt.- mosolygott rájuk Thea.
A dolog igazából ennyibe maradt, de látni lehetett rajtuk, hogy nem mondanak el nekünk valamit és ez nagyon megrémített. Próbáltam a leghihetőbben előadni, hogy minden rendben van velem, de mégsem így volt.
Niallék házát elhagyva, csendben sétáltunk egymás mellett. Furcsa volt ez nekem, mert legtöbbször le se lehet minket lőni annyira beszélgetünk és nevetünk. Annyira hallgatag volt, amit már én nem bírtam, hogy az egyik kereszteződésnél megállítottam.
-Mi a baj?-kérdeztem lágy hangon.
-Semmi.-sóhajtott egy nagyot. Az utat kezdte bámulni, nyomatékosítás gyanánt.
-Rendben,- fújom ki a levegőt.- most az egyszer rád hagyom, de legközelebb el fogod mondani, ha akarod, ha nem!
- Oké!- mosolyodott el keserűen, amit nem nagyon értettem.
Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire maga alatt van. Ha jól meggondolom még soha sem láttam ennyire szomorúnak. Mindig mosolyog és ha rossz kedvem van, akkor azon fáradozik, hogy felvidítson.
Emlékszem amikor a szüleim meghaltak, nem tudta miért vagyok magam alatt. Nem tudtam mosolyogni. Abban reménykedtem, hogy az egész baleset csak egy álom volt. Minden nap karikásak voltak a szemeim, a kialvatlanság miatt. Rémképek lebegtek a szemem előtt. A fémek csikorgását hallottam mindig. Rettegtem egyedül maradni. Nem beszéltem senkivel, magamba zuhantam.
Mikor az iskolában napvilágra került, hogy mi is történt, mindenki sajnálattal nézett rám, csak Liam nem. Halványan rám mosolygott amikor találkozott a tekintetünk, amit akaratlanul is viszonoztam neki. Ezután nemsokkal finoman elkezdett piszkálni ismét és ez egészen eddig fokozódott, hogy most már egy párt alkotunk.
Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már a házunk előtt vagyunk. Zsebemből előhalásztam a kulcsot, s kinyitottam a kaput.
- Szeretlek!- suttogta,amitől kicsit jobban éreztem magam, de az utóbbi időben nagyon sokszor kibukik belőle ez a szó.- Bármi történik mindig szeretni foglak!
- Szeretlek!- öleltem át szorosan a derekat, s fejemet a nyakába fúrtam.
- Jó éjszakát!- lehelt egy gyengéd csókot az ajkaimra.- Majd látlak!
- Szia!-öleltem át még egyszer, majd lassan besétáltam a házunkba.
Kabátomtól és a csizmámtól megszabadultam, s a nappalinkba sétáltam. Ana és Nick összekuporodva néztek valami nyálas filmet. Aranyosak, mint mindig. Már csak pár hét van addig míg végre nagynéni leszek és fenekestől felfordul a családunk élete.
Felsétáltam a szobámba, s halkan elindítottam a zenéket a telefonomon. Elterültem az ágyon és az elmúlt hetekre gondoltam. El sem hinné az ember milyen gyorsan telik az idő, ha az ember jól szórakozik. Nem is volt olyan, hogy ne lett volna mindig velem valaki. Mélázásomból a telefonom rezgése zökkentett ki. Felvont szemöldökkel néztem a képernyőre, mert nem értettem az egészet.
,, Hiányozni fogsz! :( L"
Miért írja ezt? Mármint minden rendben van kettőnk között, így nem értem.
,, Miért írod ezt? :O xx Jen"
Szinte azonnal jött a válasz.
,, Holnaptól minden más lesz! Sajnálom!......Szeretlek! L"
,, Hogy érted azt, hogy minden más lesz? Liam én már nem értek semmit! :'( Jen"
Könnyek folytak le az arcomon. Egyszerűen nem tudom ezt most sehova sem tenni. Sajnálja, de közben szeret. Ez mi a francot jelenthet? Fél óra telt el azóta, hogy írtam neki és azóta még csak nem is válaszolt. Én ezt már komolyan nem értem. Három hétig semmi problémánk nem volt, erre most meg ez, kikészít.
Egyre több könny folyt le az arcomon, s a fürdőszobába menekültem. Ez a pár mondat annyira felzaklatott. Nem tudtam mit csináljak. Sötét köd ereszkedett az elmémre és nem tudtam tőle szabadulni. A fürdőszobaszekrényben kezdtem elkutatni míg meg nem találtam, amit kerestem. Penge! Már jó ideje nem tartottam a kezembe, de most szükségesnek éreztem ezt. Óvatosan kicsomagoltam, s ujjaim közé tartottam.
Megéri most megtennem ezt? Megéri egy srác hülyeségei miatt búcsút mondanom az életemnek? Megéri Theat magára hagynom? Megéri Anat és Nicket a baba születése előtt felzaklatnom?
- NEM!- kiáltottam el magam.
Ujjaim közül kiesett a fém, s a földön landolt velem együtt. Zokogtam mint egy taknyos gyerek. Úgy éreztem az életem ismét romokban hever. Minden erőm elszállt. Egyszerűen nem tudtam magam most arra sem rávenni, hogy talpra álljak. Rosszul érintett ez most!
****
- Jen nem láttad a srácokat?- kérdezte Thea a hátam mögött.
- Nem!- fordultam szembe vele. Szegényem kicsit elszörnyedt, mikor meglátta a karikás és bedagadt szemeimet.
- Mi történt?- húzott egy kicsit csendesebb helyre a folyosóról.
Megmutattam neki az SMS-eket és elmondtam neki, hogy majdnem mit csináltam. Persze természetesen, most sem úsztam meg könnyek nélkül, de próbáltam nyugodt maradni. Ő is ugyanolyan értetlen arcot vágott mint én. Nem értette az üzenetet. Azt meg végkép nem, hogy az az 5 ütődött miért nem jött ma iskolába.
Magamba zuhantam ismét. A beszélgetésünk után a fülhallgatómat nyilvánítottam ki legjobb barátomnak. Teljesen magamba fordultam. Hurrá! -.-"
****
Ha az ember egyedül van igencsak lassan repül az idő. Nap napot követett és nem történt semmi. Semmilyen éltejet sem mutattak magukról a srácok. Lehet, hogy a föld nyelte el őket. Senki sem tudja. A szüleik nem árulnak el senkinek sem semmit és ez már kezd nagyon aggasztani.
Szombat délután van. Most sem történik semmi. Thea a szüleivel elutazott a hétvégére, Nick dolgozik, Ana pedig lepihent mivel a kicsi is végre elaludt.
Jaj most jut eszembe! 2010.március 23.-án megszületett a családunk legkisebb tagja, Hope Parker. Tündéri egy kislány. Annyira szép és olyan kis törékeny. Szebb babárt még nem is láttam nála.
A tv előtt ülök és a csatornákat váltogatom, mert egyetlen értelmes műsort sem adnak. Már vagy harmadszor megyek át a több mint 200 csatornán mikor megakad a szemem egy műsoron.
,, Simon Cowell lett a csapatok mentora. Az x factor 7 szezonjának meghallgatásán egy fiatal fiukból álló fiúcsapat jelentkezett, akik csak a szimpla kinézetükkel minden lány szívébe belopták magukat, s mikor meghallották őket énekelni eszméletlen sikítás és tapsvihar alakult ki a nézőtéren. A csapat a(z) One Direction nevet visel. A tagok, név szerint: Liam, Louis, Harry, Niall és Zayn elárulták, hogy az éneklésen kívül másik szenvedélyük a labdarúgás.
- Igazi csapatjátékosok vagyunk!-hallottam meg Liam hangját a tv-ből és leesett az állam.
- Mindannyiunk imádja a zenét és focit.-folytatta Lou.- Az iskolák közötti bajnokságokon már huzamban 5 éve a mi iskolánk a legjobb.
Kíváncsian várjuk, hogy hogyan fognak majd élesben a színpadon bizonyítani a srácok! Sok szerencsét nekik!"
Sokkos állapotban néztem ki a fejemből. Mikor már kezdtem felfogni ezt az egészet megértettem mindent. Ezért viselkedtek olyan furán ha a közös éneklést felhoztuk. Ezért írta Liam az SMS-t. Ezért történt minden...
xx Réé
Három hét telt el az óta a szerda reggel óta. Minden nagyon jól alakul, nagyon sokat ugratjuk a másikat, de mégis béke van köztünk. Mr. Jones a jó magaviseletünk miatt szerda délután, már levetette velünk a bilincset, így szabadon tudtunk már mozogni. Egymás között próbáltuk beosztani a szabadidőnket, hogy a barátainkra is legyen időnk. Ilyenkor általában egy helyre összeverődtünk és ott beszélgettünk, néha csak hallgattuk, ahogy a srácok ugratják a másikat. Persze azt még a legelején megbeszéltük, hogy amennyire csak tudjuk visszafogjuk magunkat és nem akarjuk egymást megenni, amíg a barátainkkal vagyunk. Magamat is meglepve nagyon jól betartjuk ezt az egyetlen szabályt.
Nem is tudom milyen csoda folytán egyik nap előkerült Niall gitárja is valahonnan, s legnagyobb meglepetésemre énekelni kezdtek. Annyira jó volt őket hallgatni. Csodálattal figyeltem, ahogy mind az öten együtt énekelnek. A fejemet Liam vállának döntöttem, hogy az ő hangját is rendesen hallhassam.
- Nem akartátok még megpróbálni, hogy milyen lenne csapatban énekelnetek?-kérdeztem meg csendesen, mikor a számnak vége lett.
- Nem!- szólalt meg nagyon hirtelen Louis, ami nekem személy szerint nagyon gyanús volt.
- Pedig nagyon jók lennétek együtt.- mosolygott rájuk Thea.
A dolog igazából ennyibe maradt, de látni lehetett rajtuk, hogy nem mondanak el nekünk valamit és ez nagyon megrémített. Próbáltam a leghihetőbben előadni, hogy minden rendben van velem, de mégsem így volt.
Niallék házát elhagyva, csendben sétáltunk egymás mellett. Furcsa volt ez nekem, mert legtöbbször le se lehet minket lőni annyira beszélgetünk és nevetünk. Annyira hallgatag volt, amit már én nem bírtam, hogy az egyik kereszteződésnél megállítottam.
-Mi a baj?-kérdeztem lágy hangon.
-Semmi.-sóhajtott egy nagyot. Az utat kezdte bámulni, nyomatékosítás gyanánt.
-Rendben,- fújom ki a levegőt.- most az egyszer rád hagyom, de legközelebb el fogod mondani, ha akarod, ha nem!
- Oké!- mosolyodott el keserűen, amit nem nagyon értettem.
Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire maga alatt van. Ha jól meggondolom még soha sem láttam ennyire szomorúnak. Mindig mosolyog és ha rossz kedvem van, akkor azon fáradozik, hogy felvidítson.
Emlékszem amikor a szüleim meghaltak, nem tudta miért vagyok magam alatt. Nem tudtam mosolyogni. Abban reménykedtem, hogy az egész baleset csak egy álom volt. Minden nap karikásak voltak a szemeim, a kialvatlanság miatt. Rémképek lebegtek a szemem előtt. A fémek csikorgását hallottam mindig. Rettegtem egyedül maradni. Nem beszéltem senkivel, magamba zuhantam.
Mikor az iskolában napvilágra került, hogy mi is történt, mindenki sajnálattal nézett rám, csak Liam nem. Halványan rám mosolygott amikor találkozott a tekintetünk, amit akaratlanul is viszonoztam neki. Ezután nemsokkal finoman elkezdett piszkálni ismét és ez egészen eddig fokozódott, hogy most már egy párt alkotunk.
Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már a házunk előtt vagyunk. Zsebemből előhalásztam a kulcsot, s kinyitottam a kaput.
- Szeretlek!- suttogta,amitől kicsit jobban éreztem magam, de az utóbbi időben nagyon sokszor kibukik belőle ez a szó.- Bármi történik mindig szeretni foglak!
- Szeretlek!- öleltem át szorosan a derekat, s fejemet a nyakába fúrtam.
- Jó éjszakát!- lehelt egy gyengéd csókot az ajkaimra.- Majd látlak!
- Szia!-öleltem át még egyszer, majd lassan besétáltam a házunkba.
Kabátomtól és a csizmámtól megszabadultam, s a nappalinkba sétáltam. Ana és Nick összekuporodva néztek valami nyálas filmet. Aranyosak, mint mindig. Már csak pár hét van addig míg végre nagynéni leszek és fenekestől felfordul a családunk élete.
Felsétáltam a szobámba, s halkan elindítottam a zenéket a telefonomon. Elterültem az ágyon és az elmúlt hetekre gondoltam. El sem hinné az ember milyen gyorsan telik az idő, ha az ember jól szórakozik. Nem is volt olyan, hogy ne lett volna mindig velem valaki. Mélázásomból a telefonom rezgése zökkentett ki. Felvont szemöldökkel néztem a képernyőre, mert nem értettem az egészet.
,, Hiányozni fogsz! :( L"
Miért írja ezt? Mármint minden rendben van kettőnk között, így nem értem.
,, Miért írod ezt? :O xx Jen"
Szinte azonnal jött a válasz.
,, Holnaptól minden más lesz! Sajnálom!......Szeretlek! L"
,, Hogy érted azt, hogy minden más lesz? Liam én már nem értek semmit! :'( Jen"
Könnyek folytak le az arcomon. Egyszerűen nem tudom ezt most sehova sem tenni. Sajnálja, de közben szeret. Ez mi a francot jelenthet? Fél óra telt el azóta, hogy írtam neki és azóta még csak nem is válaszolt. Én ezt már komolyan nem értem. Három hétig semmi problémánk nem volt, erre most meg ez, kikészít.
Egyre több könny folyt le az arcomon, s a fürdőszobába menekültem. Ez a pár mondat annyira felzaklatott. Nem tudtam mit csináljak. Sötét köd ereszkedett az elmémre és nem tudtam tőle szabadulni. A fürdőszobaszekrényben kezdtem elkutatni míg meg nem találtam, amit kerestem. Penge! Már jó ideje nem tartottam a kezembe, de most szükségesnek éreztem ezt. Óvatosan kicsomagoltam, s ujjaim közé tartottam.Megéri most megtennem ezt? Megéri egy srác hülyeségei miatt búcsút mondanom az életemnek? Megéri Theat magára hagynom? Megéri Anat és Nicket a baba születése előtt felzaklatnom?
- NEM!- kiáltottam el magam.
Ujjaim közül kiesett a fém, s a földön landolt velem együtt. Zokogtam mint egy taknyos gyerek. Úgy éreztem az életem ismét romokban hever. Minden erőm elszállt. Egyszerűen nem tudtam magam most arra sem rávenni, hogy talpra álljak. Rosszul érintett ez most!
****
- Jen nem láttad a srácokat?- kérdezte Thea a hátam mögött.
- Nem!- fordultam szembe vele. Szegényem kicsit elszörnyedt, mikor meglátta a karikás és bedagadt szemeimet.
- Mi történt?- húzott egy kicsit csendesebb helyre a folyosóról.
Megmutattam neki az SMS-eket és elmondtam neki, hogy majdnem mit csináltam. Persze természetesen, most sem úsztam meg könnyek nélkül, de próbáltam nyugodt maradni. Ő is ugyanolyan értetlen arcot vágott mint én. Nem értette az üzenetet. Azt meg végkép nem, hogy az az 5 ütődött miért nem jött ma iskolába.
Magamba zuhantam ismét. A beszélgetésünk után a fülhallgatómat nyilvánítottam ki legjobb barátomnak. Teljesen magamba fordultam. Hurrá! -.-"
****
Ha az ember egyedül van igencsak lassan repül az idő. Nap napot követett és nem történt semmi. Semmilyen éltejet sem mutattak magukról a srácok. Lehet, hogy a föld nyelte el őket. Senki sem tudja. A szüleik nem árulnak el senkinek sem semmit és ez már kezd nagyon aggasztani.
Szombat délután van. Most sem történik semmi. Thea a szüleivel elutazott a hétvégére, Nick dolgozik, Ana pedig lepihent mivel a kicsi is végre elaludt.
Jaj most jut eszembe! 2010.március 23.-án megszületett a családunk legkisebb tagja, Hope Parker. Tündéri egy kislány. Annyira szép és olyan kis törékeny. Szebb babárt még nem is láttam nála.
A tv előtt ülök és a csatornákat váltogatom, mert egyetlen értelmes műsort sem adnak. Már vagy harmadszor megyek át a több mint 200 csatornán mikor megakad a szemem egy műsoron.
,, Simon Cowell lett a csapatok mentora. Az x factor 7 szezonjának meghallgatásán egy fiatal fiukból álló fiúcsapat jelentkezett, akik csak a szimpla kinézetükkel minden lány szívébe belopták magukat, s mikor meghallották őket énekelni eszméletlen sikítás és tapsvihar alakult ki a nézőtéren. A csapat a(z) One Direction nevet visel. A tagok, név szerint: Liam, Louis, Harry, Niall és Zayn elárulták, hogy az éneklésen kívül másik szenvedélyük a labdarúgás.
- Igazi csapatjátékosok vagyunk!-hallottam meg Liam hangját a tv-ből és leesett az állam.
- Mindannyiunk imádja a zenét és focit.-folytatta Lou.- Az iskolák közötti bajnokságokon már huzamban 5 éve a mi iskolánk a legjobb.
Kíváncsian várjuk, hogy hogyan fognak majd élesben a színpadon bizonyítani a srácok! Sok szerencsét nekik!"
Sokkos állapotban néztem ki a fejemből. Mikor már kezdtem felfogni ezt az egészet megértettem mindent. Ezért viselkedtek olyan furán ha a közös éneklést felhoztuk. Ezért írta Liam az SMS-t. Ezért történt minden...
