Tizenötödik

 Mint ahogy megígértem igyekeztem megírni az új részt. Nem kevés erőfeszítésembe került és körülbelül ez az ötödik változata a Tizenötödik résznek.  
A szalagavatónkról csak annyit szeretnék nyilatkozni, hogy nagy sikert aratunk.  A végzősöknek tetszettek a különböző műsorszámok. Egy élmény volt, de nem csinálnám meg még egyszer! Ahogy azt mondtam, egy képet kaptok rólam és a nővéremről, aki miatt ilyen elfoglalt voltam. 
Azt meg meg szeretném nektek köszönni,hogy elértük a több mint 2000 megtekintést. Visszajelzéseket nemigen kapok, ami egy kicsit lehangol. Na mindegy. Jó szórakozást az új részhez!

xx Réé

-Jeni!-lépett mellém Ana.- Ha megkérlek elvinnéd Hopeot sétálni? Egy kicsit rendbe szeretném hozni a házat, mert egy felrobbant bombának is sokkal tisztább helye van.
-Rendben!-erőltettem egy mosolyt az arcomra.- Úgy is rám fér egy kis mozgás.
Nem is tudom megmondani, mikor voltam legutóbb kint levegőn. Amióta a srácok elmentek teljesen elveszettnek érzem magam. Igaz a családom, a  csapat és Thea mindig mellettem van és próbálnak jobb kedvre deríteni, de csak nagyon ritkán járnak sikerrel. Mostanság én úgy veszem észre, hogy Theaval is eltávolodtunk egymástól. Akármennyire is sokat beszélünk mégis azt látom, hogy megromlott a viszonyunk.
Április közepén járunk, így a fekete magassarkú félcipőmbe csúsztattam a lábam, s belebújtam a bőrdzsekimbe. Nick a babakocsival a kezében lépkedett le a lépcsőn, mellette Ana, kezében a Hopepal.  Miután mind a ketten a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak a kislányra és még véletlenül se engedjem el a babakucsit, elindultam. A park felé indultam el, ilyenkor az a legnyugodtabb hely és ha rajtam múlna sokkal közelebb laknánk hozzá.
A park bejárata mellett, található lakóházak lépcsőn velem egykorú fiatalok foglaltak helyet. A szemem megakadt egy barna dzsekis fiún, s nem volt kétség, hogy ő is felfedezett engem, mert alaposan végigmért. Kisebb mosollyal az arcomon haladtam el mellettük és fordultam be a park bejáratán. Még mindig azon a fiún kavargott a fejem.  Egyáltalán nem nézett ki rosszul, sőt igazság szerint egész helyes gyerek volt.
Mélázásom közepedet, megtaláltam kedvenc padomat és az unokahúgomat kezdtem el kémlelni, aki édesen aludt. Angyali arcát bármeddig képes lennék elnézni, mivel tudom, hogy neki még semmi probléma sincs az életében.
- A te életed remélem nem lesz annyira vészes mint az enyém! - simítom meg óvatosan kicsi arcocskáját.- Minden sokkal könnyebb lenne, ha a nagyiék is itt lennének. Majd, ha már kicsit nagyobb leszel mesélni, fogok neked róluk.
Egy könnycsepp folyik végig az arcomon,a mit amilyen gyorsan csak tudok letörlök onnan.
- Miért itatja az egereket egy ilyen szép lány mint te?-hallottam meg a hátam mögül egy ismeretlen hangot. Hátrapillantok és lépcsőn ücsörgő srácot pillantom meg.
- Mivel ennek a lánynak túlságosan is bonyolult lett az élete.- felem csendesen.- Pár év alatt az egész életem teljesen felfordult. Ami az érzelmeimre is nagyon kihat.
- Josh!..Josh Hutcherson!- mutatkozik be, nekem meg leesik az állam.
- Jen!.. Jenifer Black!- mondom neki, majd zavartan lesütöm a szemem.
- Ezek szerint rájöttél, hogy kivagyok!- néz le zavartan.- Normális lánynak tűnsz ezért jöttem utánad.
- Köszönöm!- pirulok el teljesen, s az előttem lévő csöppségre pillantok..- De a látszat néha csal.
Tekintete a kocsira összpontosul és a napszemüvegét levéve kezdi el kémlelni barna szemeivel a kislányt. Mintha, látná benne, rajta hogy mit álmodik. Mosolyognom kell azon, hogy a kis arcát tanulmányozza és néha rám pillant.
- Le sem tagadhatja mennyire, hasonlít az anyukájára.- suttogja.- Szerencsés lehet az apukája, hogy ilyen szép párt talált magának, mint te!
- Igen szerencsés az apukája,- mondom.- de én csak keresztanyuka vagyok.
- Hát most ne tudd meg mekkora kő esett le a szívemről.- fújja ki a benn tartott levegőt.- Mármint....öhmm....izé..na!
- Csak lazán!-mosolygok rá kedvesen.- Nem tartasz velem erre a sétára?
- De szívesen! Mesélj magadról valamit!
Kicsit félve, de elmondtam neki az életem meghatározóbb napjait.Kézilabda kupák, döntők is szóba kerültek. Nem nézte volna ki belőlem, hogy pont ezt a sportot űzöm, mert szerinte nem éppen a legnőiesebb sport. Hát én ezt nem így látom. Egyszerűen imádok a labdával zsonglőrködni. Zenei tanulmányaim felkeltették az érdeklődését, bár az elmondása alapján egy hegedőt vagy egy csellót nézett volna ki belőlem, nem egy zongorát. Azt azonban sajnálattal hallotta, hogy a szüleimet elveszítettem és azt meg nem tudta hova tenni, hogy Liammel miért szakítottunk.
- Hát ezek szerint, neked sem lehet könnyű.-mosolyog szomorkásan. Josh jó hallgatóságnak bizonyult , mert egyszer sem szakított félbe és nem hagyta figyelmen kívül a részleteket. Ha valamit nem értett rákérdezett.
A délutáni nap sugarai, melegítették arcomat, s némán hallgattam, ahogy Josh az életéről mesél. Nem mondott sok újat, mert figyelemmel szoktam kísérni az életét.

Hope arcvonásait figyelve, hallgattam ahogy az öcséről, Connorról mesél előszerettél. A kislány a babakocsiban szunyókált és ártatlan arckifejezése, mosolyt varázsolt az arcomra. Bambulásomból a telefonom rezgése riasztott fel. Egyből a zsebemhez kaptam a kezem, s előhalásztam. A képernyőn Nick képét láttam meg. 

- Ne haragudj, hogy félbeszakítalak, de ezt muszáj felvennem.- motyogom.- Addig figyelnél Hopera?

- Persze.-mosolyog szomorkásan.

Pár lépést arrébb sétáltam és szememet le sem vettem róluk.

- Mondjad!- szólok bele, amint felveszem.

- Ana végzett már. Mondta, hogy csörögjek rád, hogy már hazajöhettek.- hadarja.

- Nick! had kérjelek meg egy szívességre, kérlek!

- Rendben,- mondja, de tudom, hogy még nem fejezte be.- akkor az elkövetkezendő 2 napban te fogsz éjjel felkelni, a kislányhoz és emellett még kipucolod a komcsimat is.

- Akkor 10 perc múlva, gyere a park főbejáratához.- nyomom ki a telefont.

Csendben sétálok vissza, s nézem, ahogy Josh a babakocsiba belebújva, motyog valamit.

- ...remélem majd olyan szép nagylány leszel mint, a keresztanyukád.- suttogja az alvó apróságnak, aki álmában összebarátkozott Josh mutatóujjával.- Szerinted igent mondana, ha valamelyik nap elhívnám randira?..Bár nem biztos, hogy készen áll arra, hogy most valakivel újra találkozgasson, vagy lehet hogy már talált valakit magának?..Lehetséges, hogy most is ő hívta.

A hangja elszomorodik, és kicsit lehajtja a fejét. Ez most pont jól jön, így helyet foglalok mellette és nézem, egészen addig amíg fel nem pillant. Apró mosolyt küldök felé, minek hatásra próbált vidámnak tűnni.
- Nick hívott.-motyogom.- Hazaviszi Hopeot!
- Te nem mész velük?- ráncolta össze szemöldökét.
- Nem! Rámerem bízni a sógoromra a kislányát! - ezt a mondatot ahogy meghallotta hirtelen jobb kedve lesz. Látni lehet, hogy mekkora kő esik le a szívéről.
- Elkísérlek téged!- áll fel és a kezét nyújtja felém.  Egyik kezemmel a babakocsiba kapaszkodom, a másikkal az ő kezét fogom meg.
A mosolyt egyikőnk arcáról sem lehet letörölni. Már pár perce stabilan állok a lábaimon, de még akkor sem engedi el a kezem. Szabad kezével ő is belekapaszkodik a babakocsiba és együttes erővel, kéz a kézben indulunk el a park bejárata felé. Nem nagyon beszélgettünk, most jól jött egy kis csend, mert zavarban éreztem magam, hogy alig pár órája ismerjük egymást, de a kezemet szorongatja és úgy sétálunk. Nick  már a bejáratnál állt, ránk várva. Kicsit meglepte a dolog, hogy ketten vagyunk, mert az utóbbi pár hétben mindig otthon voltam a szobámban és a párnámat szorongattam.
Hát lehet, most egy kicsit majd normalizálódik az életem, már amennyire ez lehetséges.
- Sziasztok!- nyom egy puszit a fejem búbjára és a bal oldalamon álló fiút nézi.- Minden rendben volt?
- Persze!- vigyorgok.- Hope egyetlen egyszer sem ébredt fel. Szerintem még az utcánkból sem kanyarodtunk ki mikor már elbólintott.
- Jót tesz neki a levegő.- motyogja, és közben átrakja kislányát az autóba, majd a babakocsit a csomagtartóba teszi.- Drága, nem akarod bemutatni nekem a barátodat?
- Jah...öhm... Nick, ő itt Josh Hutcherson!- mutogatok közöttük.- Josh, ő itt Nick Parker, a sógorom!
- Örvendek!- nyújt kezet Josh. 
- Részemről a szerencse!- fog vele kezet.- Otthon találkozunk! Sziasztok!

- Szia!- mondjuk neki szinkronban.

Megvárjuk, amíg az autó elhalad mellettünk, majd hatalmas nevetésbe törünk ki.

- Hát még sosem volt ilyen ciki bemutatkozni valakinek!- nevet tovább Josh.

- Ne is mond!- nevetek tovább.- Legalább téged nem fognak kikérdezni, hogy mi a francot csináltál.

A délután további részében még többet ismerkedtünk és én a forgatásokról faggattam. Elmondta, hogy egy könyvsorozat megfilmesítésének a meghallgatásán volt és esélyes hogy megkapja az egyik főszerepet. De a filmet csak 2012-es év végén fogják vetíteni.
Néha a mondókája közben elkalandoztak a gondolataim, hogy milyen lehet filmsztárnak lenni. Szinte nincs is az embernek magánélete, fotósok követik mindenhova, kiforgatják a szavakat és akkora hazugságokat csinálnak amekkorákat csak lehet. A pozitív része szerintem a dolognak, hogy az emberek példát vesznek rólad és elfogadnak olyannak amilyen vagy,
Jó ideje beszélgettünk már, mikor a telefonom képernyőjére rápillantottam: 6 óra! El sem hiszem hogy ennyire elbeszéltük volna az időt, bár azt mondják: Ha az ember jól szórakozik az idő csak úgy repül! Hát ez teljesen igaz.
- Lassan szerintem már mennünk kéne!- motyogom.
- Szerintem is.-húzza össze a kabátját.- Kezd már hűvös lenni!
- Igen!- futtatom végig a tenyeremet a felkaromon.
- Na, gyere!- nyújtja a kezét.- Haza kísérlek!
- Köszönöm!- suttogom zavartan.
- Ugyan! Ez a minimum,- nevet fel jóízűen.- Meg, a sógorod arcáról valami olyasmit olvastam le, hogy, ha jót akarok magamnak hazakísérlek!
- Oh! Hát erre nem gondoltam volna!
- Amúgy az eddig látottak alapján nem olyan vészes!- mondja, s összeráncolom a szemöldököm.- Mármint, igazából Ő, úgy tekint rád, mint a kishúgára akit meg kell védenie. Bár a ti esetetekben még az is csavar egyet az egészen, hogy részben a gyámod is és csak jót akar neked!
- Hm..Eddig még senki sem gondolkodott így a családom jelenlegi állapotáról!- mosolygok rá szomorkásan.- De nekem nagyon tetszik ez a gondolkodásmód! A srácok közül páran berezelnek, ha Nick hirtelen megjelenik és amilyen gyorsan csak tudnak lelépnek.
- Hát az igazat megvallva nem vagyok az a beszari gyereke!- húzza ki magát büszkén.
- Azt hiszem ez a nap, kellemes csalódás volt számomra!-állok meg a kapunkban.- Ép úgy ahogy te is!
- Örülök, hogy jól érezted magad!- áll velem szembe.- Mit szólnál ahhoz, ha legközelebb egy kávé mellett találkoznánk?
- Rendben! Majd írok!- kacsintok rá.
- Várom!- mosolyog le rám. - Addig is szia!
Öleli át a derekam és egy cetlit csúsztat a nadrágom zsebébe, s az arcomra ad egy puszit. Kezemet a nyaka köré csavarom. Pár percig némán állunk, csak egymás szemét vizsgáljuk, majd én is nyomok egy apró puszit az arcára és a füléhez hajolok.- Jó éjszakát!
- Jó éjszakát.- suttogja ő is ugyan olyan halkan mint én és addig el nem mozdul a kapu elöl míg be nem lépek a bejárati ajtón.
Az ablakból nézem távolodó alakját. Akarva-akaratlan  mosoly kúszik az arcomra, ahogy látom, hogy visszafordul és int nekem. Szégyenlősein visszaintek neki, majd a függönyt visszaengedve, lépek ki a cipőmből. Telefonomat a gatyám zsebébe rejtettem, amikor meghallottam a papír gyűrődésének hangját. Kezemmel azonnal odakaptam, és kiszedtem belőle a cetlit és mosolyogva láttam hogy egy telefonszám és pár sor van rá írva:

Köszönöm ezt a szép napot! Remélem minél előbb újra láthatlak majd!
És nekem, ne  szomorkodj, mert ha megtudom, 
hogy legörbül a szád elkalapállak!
xx JHutch

Nevetve mentem be a nappaliba, a családom legnagyobb meglepetésére. Vacsora közben mindent elmeséltem, a többieknek. Majd nem sokkal később, felmentem a szobámba, kicsit pihenni. Szemeim automatikusan csukódtak volna le, amint az ágyamra lefeküdtem. Fárasztó egy nap volt, de minden percét megérte.

Bocsánatkérés!

Igazából tudom, hogy már megint eltelt egy hónap, és még mindig nem hoztam a z új részt, de egyszerűen semmire sincs időm. A Nővéremnek holnap lesz a Szalagavatója és, nem tudja, de én vagyok az egyik ember aki mondani az évfolyamunkból. Nem tudom, hogy kíváncsiak vagytok e rá, de szerintem mellékelni fogok egy képet kettőnkről a következő résszel, ami ha minden igaz jövőhét végére elkészül és megpróbálok apait anyait beleadni. Szóval mindenkinek a Türelmét kérem és hogy értsétek meg, ez nekem most nagyon fontos! 

xx Réé

Tizennegyedik

Közel egy hónap kihagyás után most ismét új résszel jelentkezem. Tudom nagyon jól, hogy ez nem volt túl szép tőlem, de mindenkinek meg kell azt értenie, hogy ballagótat osztályba járok és most minden erőmmel a szalagavató műsor összerakására kell koncentrálnom. Beszédet kell írnom, úgy, hogy nem is tudom, hogy hogyan álljak hozzá. Szóval szeretném, ha elnézőek lennétek velem ezért. Mindent megteszek amit csak tudok. Jó olvasást az új részhez! És pihenje ki magát mindenki a szünetben! Komizni ér!

xx Réé

Három hét telt el az óta a szerda reggel óta. Minden nagyon jól alakul, nagyon sokat ugratjuk a másikat, de mégis béke van köztünk. Mr. Jones a jó magaviseletünk miatt szerda délután, már levetette velünk a bilincset, így szabadon tudtunk már mozogni. Egymás között próbáltuk beosztani a szabadidőnket, hogy a barátainkra is legyen időnk. Ilyenkor általában egy helyre összeverődtünk és ott beszélgettünk, néha csak hallgattuk, ahogy a srácok ugratják a másikat. Persze azt még a legelején megbeszéltük, hogy amennyire csak tudjuk visszafogjuk magunkat és nem akarjuk egymást megenni, amíg a barátainkkal vagyunk. Magamat is meglepve nagyon jól betartjuk ezt az egyetlen szabályt.
Nem is tudom milyen csoda folytán egyik nap előkerült Niall gitárja is valahonnan, s legnagyobb meglepetésemre énekelni kezdtek. Annyira jó volt őket hallgatni. Csodálattal figyeltem, ahogy mind az öten együtt énekelnek. A fejemet Liam vállának döntöttem, hogy az ő hangját is rendesen hallhassam.
- Nem akartátok még megpróbálni, hogy milyen lenne csapatban énekelnetek?-kérdeztem meg csendesen, mikor a számnak vége lett.
- Nem!- szólalt meg nagyon hirtelen Louis, ami nekem személy szerint nagyon gyanús volt.
- Pedig nagyon jók lennétek együtt.- mosolygott rájuk Thea.
A dolog igazából ennyibe maradt, de látni lehetett rajtuk, hogy nem mondanak el nekünk valamit és ez nagyon megrémített. Próbáltam a leghihetőbben előadni, hogy minden rendben van velem, de mégsem így volt.
Niallék házát elhagyva, csendben sétáltunk egymás mellett. Furcsa volt ez nekem, mert legtöbbször le se lehet minket lőni annyira beszélgetünk és nevetünk. Annyira hallgatag volt, amit már én nem bírtam, hogy az egyik kereszteződésnél megállítottam.
-Mi a baj?-kérdeztem lágy hangon.
-Semmi.-sóhajtott egy nagyot. Az utat kezdte bámulni, nyomatékosítás gyanánt.
-Rendben,- fújom ki a levegőt.- most az egyszer rád hagyom, de legközelebb el fogod mondani, ha akarod, ha nem!
- Oké!- mosolyodott el keserűen, amit nem nagyon értettem.
Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire maga alatt van. Ha jól meggondolom még soha sem láttam ennyire szomorúnak. Mindig mosolyog és ha rossz kedvem van, akkor azon fáradozik, hogy felvidítson.
Emlékszem amikor a szüleim meghaltak, nem tudta miért vagyok magam alatt. Nem tudtam mosolyogni. Abban reménykedtem, hogy az egész baleset csak egy álom volt. Minden nap karikásak voltak  a szemeim, a kialvatlanság miatt. Rémképek lebegtek a szemem előtt. A fémek csikorgását hallottam mindig. Rettegtem egyedül maradni. Nem beszéltem senkivel, magamba zuhantam.
Mikor az iskolában napvilágra került, hogy mi is történt, mindenki sajnálattal nézett rám, csak Liam nem. Halványan rám mosolygott amikor találkozott a tekintetünk, amit akaratlanul is viszonoztam neki. Ezután nemsokkal finoman elkezdett piszkálni ismét és ez egészen  eddig fokozódott, hogy most már egy párt alkotunk.
Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már a házunk előtt vagyunk. Zsebemből előhalásztam a kulcsot, s kinyitottam a kaput.
- Szeretlek!- suttogta,amitől kicsit jobban éreztem magam, de az utóbbi időben nagyon sokszor kibukik belőle ez a szó.- Bármi történik mindig szeretni foglak!
- Szeretlek!- öleltem át szorosan a derekat, s fejemet a nyakába fúrtam.
- Jó éjszakát!- lehelt egy gyengéd csókot az ajkaimra.- Majd látlak!
- Szia!-öleltem át még egyszer, majd lassan besétáltam a házunkba.
Kabátomtól és a csizmámtól megszabadultam, s a nappalinkba sétáltam. Ana és Nick összekuporodva néztek valami nyálas filmet. Aranyosak, mint mindig. Már csak pár hét van addig míg végre nagynéni leszek és fenekestől felfordul a családunk élete.
Felsétáltam a szobámba, s halkan elindítottam a zenéket a telefonomon. Elterültem az ágyon és az elmúlt hetekre gondoltam. El sem hinné az ember milyen gyorsan telik az idő, ha az ember jól szórakozik. Nem is volt olyan, hogy ne lett volna mindig velem valaki. Mélázásomból a telefonom rezgése zökkentett ki. Felvont szemöldökkel néztem a képernyőre, mert nem értettem az egészet.

,, Hiányozni fogsz! :( L"

Miért írja ezt? Mármint minden rendben van kettőnk között, így nem értem.

,, Miért írod ezt? :O xx Jen"

Szinte azonnal jött a válasz.

,, Holnaptól minden más lesz! Sajnálom!......Szeretlek! L"

,, Hogy érted azt, hogy minden más lesz? Liam én már nem értek semmit! :'(  Jen"

Könnyek folytak le az arcomon. Egyszerűen nem tudom ezt most sehova sem tenni. Sajnálja, de közben szeret. Ez mi a francot jelenthet? Fél óra telt el azóta, hogy írtam neki és azóta még csak nem is válaszolt. Én ezt már komolyan nem értem. Három hétig semmi problémánk nem volt, erre most meg ez, kikészít.
Egyre több könny folyt le az arcomon, s a fürdőszobába menekültem. Ez a pár mondat annyira felzaklatott. Nem tudtam mit csináljak. Sötét köd ereszkedett az elmémre és nem tudtam tőle szabadulni. A fürdőszobaszekrényben kezdtem elkutatni míg meg nem találtam, amit kerestem. Penge! Már jó ideje nem tartottam a kezembe, de most szükségesnek éreztem ezt. Óvatosan kicsomagoltam, s ujjaim közé tartottam.
Megéri most megtennem ezt? Megéri egy srác hülyeségei miatt búcsút mondanom az életemnek? Megéri Theat magára hagynom? Megéri Anat és Nicket a baba születése előtt felzaklatnom?
- NEM!- kiáltottam el magam.
Ujjaim közül kiesett a fém, s a földön landolt velem együtt. Zokogtam mint egy taknyos gyerek. Úgy éreztem az életem ismét romokban hever. Minden erőm elszállt. Egyszerűen nem tudtam magam most arra sem rávenni, hogy talpra álljak. Rosszul érintett ez most!

****

- Jen nem láttad a srácokat?- kérdezte Thea a hátam mögött.
- Nem!- fordultam szembe vele. Szegényem kicsit elszörnyedt, mikor meglátta a karikás és bedagadt szemeimet.
- Mi történt?- húzott egy kicsit csendesebb helyre a folyosóról.
Megmutattam neki az SMS-eket és elmondtam neki, hogy majdnem mit csináltam. Persze természetesen, most sem úsztam meg könnyek nélkül, de próbáltam nyugodt maradni. Ő is ugyanolyan értetlen arcot vágott mint én. Nem értette az üzenetet. Azt meg végkép nem, hogy az az 5 ütődött miért nem jött ma iskolába.
Magamba zuhantam ismét. A beszélgetésünk után a fülhallgatómat nyilvánítottam ki legjobb barátomnak. Teljesen magamba fordultam. Hurrá! -.-"

****

Ha az ember egyedül van igencsak lassan repül az idő. Nap napot követett és nem történt semmi. Semmilyen éltejet sem mutattak magukról a srácok. Lehet, hogy a föld nyelte el őket. Senki sem tudja. A szüleik nem árulnak el senkinek sem semmit és ez már kezd nagyon aggasztani.
Szombat délután van. Most sem történik semmi. Thea a szüleivel elutazott a hétvégére, Nick dolgozik, Ana pedig lepihent mivel a kicsi is végre elaludt.
Jaj most jut eszembe! 2010.március 23.-án megszületett a családunk legkisebb tagja, Hope Parker.  Tündéri egy kislány. Annyira szép és olyan kis törékeny. Szebb babárt még nem is láttam nála.
A tv előtt ülök és a csatornákat váltogatom, mert egyetlen értelmes műsort sem adnak. Már vagy harmadszor megyek át a több mint 200 csatornán mikor megakad a szemem egy műsoron.
,, Simon Cowell lett a csapatok mentora. Az x factor 7 szezonjának meghallgatásán egy fiatal fiukból álló fiúcsapat jelentkezett, akik csak a szimpla kinézetükkel minden lány szívébe belopták magukat, s mikor meghallották őket énekelni eszméletlen sikítás és tapsvihar alakult ki a nézőtéren. A csapat a(z) One Direction nevet visel. A tagok, név szerint: Liam, Louis, Harry, Niall és Zayn elárulták, hogy az éneklésen kívül másik szenvedélyük a labdarúgás.
- Igazi csapatjátékosok vagyunk!-hallottam meg Liam hangját a tv-ből és leesett az állam.
- Mindannyiunk imádja a zenét és focit.-folytatta Lou.- Az iskolák közötti bajnokságokon már huzamban 5 éve a mi iskolánk a legjobb.
Kíváncsian várjuk, hogy hogyan fognak majd élesben a színpadon bizonyítani a srácok! Sok szerencsét nekik!"
Sokkos állapotban néztem ki a fejemből. Mikor már kezdtem felfogni ezt az egészet megértettem mindent. Ezért viselkedtek olyan furán ha a közös éneklést felhoztuk. Ezért írta Liam az SMS-t. Ezért történt minden...

Tizenharmadik

Sűrű bocsánat kéréssel tartozom, amiért ennyit késtem az új résszel! DE egyszerűen az évkezdés miatt kicsit nehezen jött az ihlet. Rengeteget kellet gondolkoznom mire ezt a részt összeraktam, már amennyire sikerült. Szóval nem tudom ti milyennek gondoljátok megítélni, de remélem mindenkinek tetszeni fog. Megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból és tényleg sajnálom ezt a sok csúszást. Ebből is látszik, hogy nem olyan könnyű a 11-et, a magánéletemet és a blogot összeegyeztetni. NEM tudom pontosan mikor jön a következő rész, de az biztos, hogy próbálok sietni vele majd! Jó szórakozást a részhez! Komizni ér!

xx Rééé

Édes álmomból halk éneklés ébresztett fel. Miközben Liam a vállamat cirógatta.

When I look into your eyes(Amikor a szemeidbe nézek,)
It's like watching the night sky(Olyan mintha az éjszakai égboltot bámulnám,)
Or a beautiful sunrise(Vagy egy gyönyörű napfelkeltét,)
There's so much they hold(Olyan sok mindent rejtenek,)
And just like them old stars(És úgy, ahogy a régi csillagok)
I see that you've come so far(Látom, hogy messziről jöttél,)
To be right where you are(Hogy eljuss idáig,)
How old is your soul?(Mennyi idős a lelked?)

Mocorogni kezdtem kezdtem, s ezzel egyszerre legnagyobb bánatomra Liam is elhallgatott.
- Ne hagyd abba!- motyogtam neki csukott szemmel. Válaszkép némi kuncogást kaptam, aminek hatására a fejem elkezdett rázkódni. Mikor elért az agyamig miért is volt ez, kipattantak a szemeim és hirtelen felültem.
- Kényelmes kispárna voltam?- vigyorgott még mindig.
- Hát néhol kemény, néhol puha.- vontam vállat, majd most már a párnára dőltem hátra.- Egyszóval kicsit kényelmetlen.
-Szóval kényelmetlen vagyok?!- könyökölt fel mellettem, majd azzal a lendülettel a mellkassomra borult.- Hát te nem panaszkodhatsz! Te mindenhol kényelmes vagy!
- Jaj, de nagyon vicces valaki!-böktem bele az oldalába.- Miért vagy fent már ilyen korán?
- Nem tudtam aludni. Általában ilyenkor ki szoktam menni futni, de nincs most energiám rá. Ráadásul nem volt szívem téged felkelteni.

Egy apró mosolyt erőltettem az arcomra, s szemeimet lecsuktam, pihenés gyanánt. Az egész szobában csak azt lehetett hallani ahogy a levegőt vesszük. Ez teljesen megnyugtatott engem, s már majdnem elaludtam, mikor Liam az oldalamat kezdte el böködni, hogy még véletlenül se tudjak elaludni.
- Ha még egyszer hozzá nyúlsz az oldalamhoz lelöklek az ágyról!- motyogtam csendesen.
- Ismerlek már olyan régóta, hogy nem csinálod meg.- mondta és belebökött a bordáim közé.
- Te akartad!- suttogtam és amekkora erőt össze bírtam gyűjteni azzal a lendülettel löktem a földre, s átfordultam a hasamra.
- Na jó tévedtem.- nyöszörgött valahonnan lentről.- De azért a saját ágyamba visszaengedhetnél.

Egy kicsit arrébb másztam az ágyon, hogy neki is legyen helye, majd az arcomat a párnába fúrtam és próbáltam még egy keveset pihenni, mielőtt még készülődni kezdenénk. Éreztem, ahogy besüpped a matrac a derekam mindkét oldalánál majd óvatosan elhelyezkedett és a hátamat kezdte el masszírozni. Nem sok embernek engedem meg, hogy a hátamhoz nyúljanak,, de ez most valahogy teljesen ellazított. Mintha minden teher, ami a vállaimat nyomata, abban a pillanatban leesett volna onnan. Már azon voltam, hogy ha tovább csinálja biztosan elalszom és utána majd úgy kell engem összekaparni, s mintha megérezte volna ezt abbahagyta.
- Ideje rendbe szedned magad hercegnő.- suttogta a fülembe.- Amíg elkészülsz csinálok reggelit.
Ezzel a végszóval lemászott rólam és elhagyta a szobáját.
Kellett pár perc mire elég erőt tudtam összegyűjteni magamnak, hogy kikeljek puha „börtönömből”. Kissé bódultan tettem meg első lépéseimet az ajtó felé, s próbáltam az izmaimnak parancsolni még mielőtt a földön kötök ki. Az asztalon lévő táskámból kivettem a neszesszeremet, majd a szobához tartozó fürdőbe mentem. Nem zártam be az ajtót, mivel tudtam, hogy itt senki sem tud rám törni váratlanul. Ruháimat a mosdó szélére tettem, s sebes léptekkel álltam be a zuhanykabinba. Forró vizet engedtem a bőrömre, ami most valahogy jobban esett, mint szokott. A mellettem lévő üveg teljesen bepárásodott, így nyugodtan el tudtam végezni a dolgaimat. Miley Cyrus - When I Look At You dalát dudorásztam, mialatt mosakodtam. Nem is tudom megmondani mikor hallgattam legutóbb meg ezt a számot. 10 perc ázás után elegem lett már a vízből és elzártam a csapot mellettem.
- Bassza meg!- jutott hirtelen eszembe, hogy nincs törölközőm.
Résnyire kinyitottam az ajtót és akkor láttam meg, hogy a ruháim mellett volt egy fehér anyag.  Tekintetem a rajta lévő kis cetlire irányítottam, amin egy mondat szerepelt.

Tudtam, hogy ezt elfelejtettem odaadni. ;)

Elmosolyodtam, majd elkezdtem szárazra törölni magam. Mikor ezzel kész lettem jó szorosan magam köré csavartam a textilt, s kiléptem a hűvös szobába.  

Tekintetemet körbefuttattam a helyen és a táskámért nyúltam.  Fehér neműmet amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam, s hagytam, hogy a törölközőm a földre essen.
A nadrágom szárával vacakoltam, mikor a hátam mögül torokköszörülést hallottam. Riadtan fordultam hátra, s egy barna szempárral találtam szembe magam.
- Azt hiszem, én mindig jókor találok rád!- lökte el magát az ajtófélfától Liam, majd felém közeledett.
- Ha.Ha.Ha.- a gatyámat magamra rántottam és szembefordultam vele.- Nem haragudnék meg ha egyedül öltözhetnék fel.
-  Szerintem már kész vagy.- magasodott teljesen felém.- Bár az a nadrág nem kellene oda, most ezzel a ki s műsorral is beérem, mert én még sehol sem tartok.
Válasz helyett gyengéden vállon csaptam, amin nevetni kezdett és hagyta hogy nyugodtan felöltözzek. Szem forgatva vettem fel a trikómat, majd az ágy szélére ültem le és a cipőmet keltem el babrálni. Minden mozdulatomat figyelemmel követte, mígnem mindkét lábamat leraktam a földre és fel nem álltam. Tekintetét tetőtől talpig végigfuttatta rajtam, elismerően bólintott egyet. Hajamból rántottam a hajgumim és hagytam, hogy szabadon a vállamra hulljon.
- Most már ténylegesen kész vagyok!-mosolygok rá.
- Reméltem is, mert már mindenki csak ránk vár.- karolja át a derekamat.
- Várj!- fordulok vele szembe.- Neked is fel kellene öltöznöd, mert annak nem lesz szép vége, ha te csak egy alsóban fogsz megjelenni, miközben én már indulásra kész vagyok. Nem gyanús?
- 10 perc és itt vagyok!- rohant be a fürdőjébe.
Nevetve sétáltam az egyik polc elé és a rajta lévő családi képeket kezdtem el nézegetni. Egyszerűen az összes képen ennivaló volt. Azt a tipikus mosolyát, ami a képeken van azt még megőrizte, s ennek személy szerint én nagyon örülök. Úgy éreztem magam, mintha egy részem, már kiskorából is ismerte volna, de tény, hogy mi kilencvenedik év elejéig egyáltalán nem találkoztunk. Legalábbis ha minden igaz, akkor nem.
- Azokon a képeken kb 5 éves vagyok.- szólal meg hirtelen, s rákapom a tekintetem.
- A mosolyod még mindig megvan, de valahogy most érettebbek nézel ki, mint régen.
- Kicsit megváltoztunk mindketten nem gondolod?- jött közelebb hozzám, s orromat megcsapta tömény illata, amitől a térdeim felakarták adni a szolgálatot.
- De.- hajtottam le a fejem, a zavarom leplezéseként.- Mindkettőnkben megváltoztak egymás iránt az érzelmek.
- Pontosan, ahogy mondod,- emeli fel fejem, az államnál fogva.- de bennem nagyon sok mindennek nem kellett változnia. Először amikor megláttalak, már akkor tudtam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is mindent megteszek azért, hogy a közeledbe kerüljek. Csak néztelek, miközben Theaval valami kézilabdás trükkről beszéltetek, hogy azt jó lenne megvalósítani. A feleleteidet mindig figyeltem, de csak úgy hogy észre ne vedd. A szemem előtt változtál át. Mármint, régen visszahúzódó voltál, rövid hajjal, lila szemüveggel és most ha rád nézek még mindig azt a lányt látom, csak most már teljesen kivirágozva és egy kicsit megváltozva. Szerettem azt az énedet is és ezt is.
- Azt hiszem ez volt a leghosszabb monológ amit tőled valaha is hallottam.- meglepett ez a hirtelen őszinteségi hullám ami átsuhant rajta. Reakcióm hallatán egy kevés csalódottságot véltem felfedezni az arcán, mitől elszorult a torkom.
-Ideje lemenni.- mondta csendesen, s próbált eltávolodni tőlem, de az arcánál fogva húztam magamhoz közelebb, hogy megcsókoljam, amire ő egyből válaszolt.
- De ez nem azt jelenti, hogy én nem szeretlek.-suttogtam ajkaira, s a táskámmal a kezemben elindultam a földszint felé.
Ahogy kiléptem az ajtón isteni illatok csapták meg az orromat, s ezeket követve jutottam el a konyháig, ahol már csak 2 személyre volt megterítve, mert Liam szülei már befejezték a reggelit és csak arra vártak, hogy mi is leérjünk. Meglepetten figyelték, hogy én tiszta nyugodtan sétálok le a lépcsőn, Liam pedig rohan utánam, mint aki megveszett.
- Jó reggelt!- mosolyodtam el és helyet foglaltam Karen mellett.
- Kis fiam, úgy rohangálsz mint a mérgezett egér?-nézett rá kicsit mérgesen.
- Semmit!-motyogta és leült mellém.
- Jut eszembe!- tette le az újságot Geof, s a karperecünket vette ki a zsebéből.- Ez a vacak nem ismerős valamelyikőtöknek?
- Észre sem vettem mikor kiesett a zsebemből.-vette el tőle Liam.
Karen az előttem lévő tálra rakott egy kevés rántottát és két palacsintát, hogy még véletlenül se ússzam meg a rendes reggeli kihagyását. A bögrémbe meg forró kávé gőzölgött. Jobb már nem is lehetne. Mikor már mind a ketten befejeztük a falatozást és kávézást Liam elvette előlem a tányért és a bögrét, majd a mosogatógépbe beletette.
A szülőktől egy-egy öleléssel búcsúztunk, mert egy kicsit késésben voltunk már. Az iskola előtt azonban eszembe jutott, hogy a bilincs nincs rajtunk, így gyorsan a csuklóink köré pattintottam és átléptük a suli kapuját.

****

- Mr Payne, eltudná ismételni az előbb elhangzottakat?-emelte fel a hangját Mr. Morgan, mert Liam egy kicsit elfoglalt volt azzal hogy a hajamat piszkálta, miközben én firkálgattam a füzetembe.
- Az első világháború 1914-től 1918-ig tartott.-köpte oda a szavakat halál nyugodtan, s tovább szórakozott a hajammal.
- Mázlija van, hogy tudta, mert különben tiszteletét tehette volna Mr. Jonesnál.- mosolyodott el gonoszan, amitől nekem elborult az agyam.
- Tudja tanár úr, csak magának van azzal baja, amit mi órán csinálunk.- álltam fel hirtelen.- Nem elég az, hogy minden egyes héten 3 órában a maga képét kell az egész osztálynak nézni, miközben mindenki halálra unja magát. Kicsit gondoljon vissza, arra amikor maga is fiatal volt, mert ha jól tudom nem így pottyant ki az anyjából. Szóval hagyjon minket békén....
Mondatomat a csengő szakította félbe.  Felnyaláboltuk a táskáinkat és elhagytuk a termet. Dühös voltam. Ilyenkor általában mindnek tudja, hogy jobb nem a közelembe lenni, mert mindenkibe belekötök. Sosem voltam az a fajta lány aki nem áll mi a szerettei mellet, ez valahogy belem van kódolva.
- Jen!..Jen!..Állj már meg!-emelte fel a hangját Liam.
- Mi van?- ordítottam rá.
Kezével magához elég közel rántott és ajkait az enyémre nyomta. Az egész folyosó huhogni, fütyülni és tapsolni kezdett, sőt voltak akik meg is örökítették egy egy képpel mindezt.- Szeretlek!
Ez volt ténylegesen az a pillanat amikor minden szempár rám szegeződött, a válaszomra várva. Olyan csend volt, hogy még azt is lehetett hallani, hogy a tanári ajtaja hogy csukódik be, ami persze a suli másik felében van.
- Szeretlek!
Egyszerre robbant mindenki, annyira örültek a hírnek, hogy mi ketten kimondtuk azt, amit eddig még senkinek sem vallottunk meg. Liam ismét a számra tapadt. Belemosolyodott mindkettőnk,s mikor ajkaink elváltak, arcomat a nyakába fúrtam menedék gyanánt.

Tizenkettedik

 Új rész, ami egyben az eddigi leghosszabb rész is. Köszönöm mindenkinek aki látogatja a blogomat és hát elértük az 1000 megtekintést, aminek személy szerint nagyon örülök. Arra viszont had kérjelek meg titeket, hogy komizzatok, ha tetszik, mert így elég nehéz nekem alkotni! Jó szórakozást mindenkinek!

xx Réé

Az iskola további részében semmi érdekes nem történt. Igaz  mindenki meglepődött rajtunk, de ez minket egy cseppet sem érdekelt. Bár a nap legrosszabb része még csak most jön, ugyanis ma mindkettőnknek edzés van, mint ahogy a barátainknak is. Jelenleg nem tudjuk mit kezdjünk magunkkal, kihez menjünk és azt sem tudjuk, hogy az esték hogy lesznek.
- Majd este találkozunk!- búcsúztak el a srácok, s rohantak egyenesen az öltözők felé.
- Akkor most merre tovább?- néztem az ajtó felé.
- Hát először a kocsiba, aztán majd meglátjuk.-felelt a kérdésemre.
Lassan kiindultunk az épületből, magunk mögött hagyva a mai napot. Magamat is megleptem azon, hogy mennyire jól el tudunk mi ketten beszélgetni egymással, de valahol mélyen ezt nem is bánom. Olyanok vagyunk így most mint egy pár.
- Most már csak egy gond van!- emeli rám a szemeit Liam.- Hogy ülünk be a kocsiba?
- Egyikőnknek másznia kell.- mondom ki az első ötletemet.
- Rendben.-sóhajt egy nagyot.- Majd én mászok.
Kicsit nehézkesen, de azért sikerült mind a kettőnknek beülni. Személy szerint engem ez a kis akció nagyon megmosolyogtatott. Ahogy mind a ketten elhelyezkedtünk, Liam már indította is az autót.
- Most kihez megyünk?- tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Ma kedd van! Úgy gondoltam, hogy délután lehetnénk nálatok, az estét meg nálunk töltjük.-ismertette az ötletét.- Így legalább mindketten otthon is vagyunk. Holnap meg pont fordítva lesz, jó?
- Szóval akkor ilyeneken töröd a fejed, mikor csendben vagy!- mondtam ki a gondolataimat, amire csak egy grimaszt kaptam.- Részemről rendben.
- Akkor induljunk!
A kocsi motorja felbőgött, ahogy kikanyarodtunk a parkolóból. Csendben ültünk egymás mellett, de ezt most nem lehetett kínosnak nevezni. Mindketten elvesztünk a gondolatainkban. A rádióból elektronikus zene szólt, ami engem nagyon nem érdekelt, így a telefonomat kezdtem el nyomogatni. 10 perc kocsikázás után a kocsi a kapunk előtt állt meg.
- Te találkoztál mar Nickkel?- jutott hirtelen eszembe.
- Nem!- válaszolt röviden.
- Hát ez érdekes lesz!- vakartam meg a homlokom.
A táskámból előhalásztam a kulcscsomómat, hogy a kapun be tudjunk menni. Nyugodt szívvel sétáltunk át a kerten, de legbelül én féltem kicsit. Az ajtón belépve kellemes meleg fogadott minket. A cipőktől az előszobában megszabadultunk, és a konyhába sétáltunk. Legnagyobb meglepetésemre Ana a konyhai tudását bizonygatva rohangált és főzött.
- Szia!- köszöntünk egyszerre.
- Jaj de jó hogy megjöttetek!- borult egyből a nyakunkba.- Segítenetek kell nekem!
- Mi a feladat?- nézett le Liam a nővéremre.
- Nickket előléptették és a főnökét és a családját meghívta hozzánk vacsorára!- hadarta.- Jen tudod milyen rémes szakács vagyok és már a megőrülés szélén állok. Segíts!
- Először is nyugodj meg! Tudod hogy nem tesz jót a babának!- tettem rá a kezem a vállára.- Másodszor mit gondoltál ki vacsorának?
- Sült csirkemellre párolt zöldséggel és hasábbal. Meg tésztasalátát gondoltam.- hajtja le a fejét.- A sütit meg már megrendeltem a cukrászdában
.- Rendben!-adom meg magam.- Gondolom minden a helyén van!
Heves bólogatást kaptam válaszul, majd intettem neki, hogy hagyja el a helységet.
- Hát azt hiszem főzőcskézni fogunk ma!-szólal meg Liam.- Ez érdekes lesz!
- Az az egy biztos!
Kötényeket kötöttünk egymásra és már neki is álltunk főzni. A fagyasztóból elővettük a krumplit és a zöldségeket, a hűtőből a csirkemellet, a szekrényekből a lábast, a fazekat, a tésztát és a fűszereket. Míg Liam a csirke egy részét felszelte addig én vizet engedtem a tésztának, majd a feltettem forrni. A fritőzben előmelegítettük az olajat a krumplihoz, majd a párolni való zöldségeknek fogtunk neki. Jó két órás főzőcskézés után késznek nyilvánítottuk a vacsorát, s a helyet foglaltunk az asztalnál. Meglepetten néztem fel az órára, hogy már 6 óra.
- Ti miért ücsörögtök?- rohant be a konyhába a nővérem. - Nem ülhettek asztalhoz sulis cuccban. Menjetek öltözni.
- Ana van egy kis bökkenő!- néz rá Liam.
- Mégis mi?
- Össze vagyunk kötve te nagyokos!-emelem fel a kezünket.- És Liamnek nincsenek itt a ruhái.
- Rendben!- húzza ki a kulcsot a zsebéből.- Liam tűnés haza átöltözni, Jen neked meg nyomás az emelet! 30 percet kaptok és mindketten hallgattok erről, értve vagyok?
- Még szép!- mosolyogtam rá!
Ahogy megszabadultunk a bilincstől, mindketten felálltunk és az ajtó felé sétáltunk.
- A tesód mindig ennyire fel van pörögve?-szólalt meg Liam miközben a cipőjét vette fel.
- Csak ha fontos a program.- vonok vállat és a mozdulatait figyelem.
- Remélem jól sikerül az este!- mondja ahogy felegyenesedik.
- Ha csak nem rontjuk el!- kacsintok rá.
- Vicces vagy Black!- gúnyolódik és közelebb lép.- Van valami a szádon.
Hüvelyk ujját végighúzta az alsó ajkamon, mitől muszáj volt lecsuknom a szemem. Ahogy ez a cselekedetem megtörtén ajkait az enyémre nyomta. Meglepettségemben azt sem tudtam ki vagyok, de viszonoztam a csókját. Furcsán érintett a közelsége, de valahogy nem bántam. Kezeivel teljesen közel húzott magához, mintha sohasem akart volna elengedni. Ujjaimat felvezettem a tarkóján és barna hajába beletúrtam. Levegő hiány miatt el kellett válnunk egymástól.Szemeimet csukva tartotta, ahogy homlokát az enyémnek támasztotta.
- Hamarosan jövök!- húzódott el tőlem, majd kilépett az ajtón.
Zavarban éreztem magam, ami velem nem sűrűn fordul elő. Mikor észbe kaptam, egyenesen a szobámba szaladtam, pontosabban a fürdőbe. Ruháimat leszórva álltam be a hideg víz alá és próbáltam észhez térni. Mikor minden tudatosult bennem, a kezemet a szám elé kaptam. Gyorsan megmosakodtam és már léptem is ki a kabinból. Egy szál törölközőbe rohantam le az emeletről a táskámért, amiben a telefonom volt. Amint megtaláltam már tárcsáztam is Thea számát. A harmadik búgásra fel is vette, én meg ismét a szobámban voltam.
- Megcsókolt!- mondtam minden előzetes nélkül.
- Várj! Mi van?- hallottam értetlen hangját!- Ki? Mikor?
- Liam!-feleltem és már a szekrényemben turkáltam a megfelelő ruháért amit hamar meg is találtam.
- ÁÁÁ!- kezdett el sikítani!- Úr isten!
- Tudom!- rogytam le a földre.
- De miért? És most nem veled kéne lennie?
- Fontos vacsora lesz nálunk és jelenleg készülődik! Teljesen be vagyok pánikolva!, egyszerűen nem tudom mit csináljak, ha meglátom! Tuti zavarban leszek!-pánikoltam be teljesen.
- Egy magabiztos lány vagy! Ne ám bepánikolj attól ha egy srác megcsókol!-szidott le.- Viselkedj úgy mintha nem történt volna semmi, de ha esetleg este más is történik, azt már nem tudjátok visszaforgatni és együtt kell továbblépnetek! Rendben?
- Rendben.- hajtom le a fejem.
- Most pedig nyomás készülődni! Még a végén te váratod meg a népeket!- nevette elé a végét.
- De vicces valaki!- gúnyolódtam!- Na szia!
- Puszika!
Ezzel a végszóval bontotta a vonalat. Én meg folytattam a készülődést. Egy nejlonharisnyával fedtem el hipó fehér lábaimat, és a szoknyámba belebújtam. A fürdőszobában egy kevés sminket kentem az arcomra és a hajamat begöndörítettem. Magassarkúmat a lábamra vettem és telefonommal a kezemben elindultam le, amikor megszólalt a csengő. Ana nyitotta ki az ajtót, ami mögött Liam állt egy fekete farmerban és egy kék ingben.Elég jó látványt nyújtott az biztos. A lépcső felénél jártam, mikor észrevett, s mogyoróbarna szemeit végigfuttatta rajtam. Zavarban éreztem magam, így lehajtottam a fejem. A lépcső aljában vártak engem.
- Mivel ez egy fontos vacsora nem lesz rajtatok az a franc,- kezdett bele Ana.- de a lehető legnormálisabb viselkedést várom el mindkettőtöktől.
Válasz helyett mindketten csak bólintottunk és legnagyobb meglepetésemre Liam megfogta a kezem. Az étkezőben a megterített asztal és egy 4 tagú család fogadott minket.
- Jó estét!- köszöntünk mindketten.
- Jen ép jókor!- állt fel az asztaltól Nick.-Had mutassam be a főnökömet. Mr. Wrong ő itt Jenifer és...- kérdőn rám nézett.
-.... Liam!- mondtam végül.- Üdvözlöm!- fogtam vele kezet.
- Részemről a szerencse! A feleségem Rose, a fiam Marcell és a lányom Sophia.- nézett rám és valami furcsaság volt a szemeiben, aminek láttán Liam maga mögé vont.- Ha jól gondolom maga a védelmező nagy testvér!
- Rosszul gondolja!- fog az úrral kezet!- Egy közei barátja vagyok Jennek!
- Mindenkit megkérnék hogy foglaljon helyet!- lepett ki a konyhából Ana az ételekkel.
A vacsora alatt, csendben ültünk és az általunk készített ételt eszegettük, amikor egy mondat csapta meg a fülemet.
- Ana! Mennyire fiatalon szülted Jenifert?- tette fel a kérdést Mrs Wrong.- Hisz még most is olyan fiatal vagy.
- Tudja asszonyom,- köszörültem meg a torkom.- Ana a nővérem és egyben a gyámom. Mivel a szüleinket két éve elveszítettük!
- Sajnálom!- mondta a hölgy.
- Megbocsájtson, de nem kérek a sajnálatából,- felelek flegmán.- de mi most megyünk!
Azzal felálltam az asztaltól és az emeletre mentem a ruháimért. Az utazótáskámba beletettem a könyveimet meg a ruhákat, a cipőmet és a neszesszeremet, majd visszaindultam. Egy könnycsepp buggyant ki a szememből amit egyből letöröltem, hogy ne legyen nyoma. A lépcső alatt Liam vár indulásra készen. A kabátomat leakasztom a helyéről és mér ki is lépek a házunkból. A magassarkúm hangosan kopog a jeges járdán, ami miatt meg is csúszok és ha nincs Liam akkor el is esek.
- Vigyázz magadra, mert egészben van rád szükségem, nem darabokban!- mondja és kezét a csípőmre teszi.
- Köszönöm, hogy vagy!-suttogom.
- Nincs mit, de ezt inkább a szüleimnek köszönd meg!- kacsint rám és kinyitja az ajtót.
- Bolond vagy!- mondom, mondom ahogy ráülök az ülésre.- De így szeretlek!
- Aha!- vigyorodik el.- Szóval szeretsz!
- Mármint nem úgy....Na érted...- dadogtam neki.
- Értem én!- azzal elindította az autót és már feléjük tartottunk.
Az autóút csendben telt el, amit most nem bántam, mert nem tudtam volna kimagyarázni magamat. Hát ezt jól megcsináltam. Na mindegy. A garázsba begurulva állt csak le az autó, és mi egyszerre nyitottuk ki az ajtókat.  Liam a táskámat kivette a hátsó ülésről és a kezemet elkapva sétáltunk be a házba. A nappaliból beszélgetést lehetett hallani, így arra haladtunk.
- Sziasztok!- köszönt Liam a szüleinek és mindkettőjüket megölelte.
- Csókolom!- köszöntem én is, az ajtóból.
- Jenifer! De régen láttalak!- ölelt magához Karen.
- Mi most megyünk is mer kicsit hosszú napunk volt.- karolta át a derekamat Liam.- Jó éjt!
Az emeleten megmutatta mit hol találok, majd a szobájába mentünk. A táskámból elővettem egy bő pólót és egy rövidnadrágot, hogy abba alhassak, majd a fürdőbe mentem átöltözni. Mire visszaértem Li már az ágyon ült boxerben és laptopozott. Kicsit megköszörültem a torkom, hogy jelezzek neki, hogy visszajöttem. Átnézett a gépe felett és a fejével biccentett, hogy csatlakozzak hozzá. Lekuporodtam mellé és fejemet a vállán pihentettem, minek hatására átkarolt. Egy dallamot dudorászott, miközben egy online filmes oldalon válogatott végül valami vígjáték mellett döntött.
- Nick egy érdekes fazon!- szólalt meg hirtelen.
- Nekem ne mond! 2 éve lakom vele egy házban.- mosolygok rá.- De a főnöke egy nagyon nem szimpatikus ember!
- Akkor ebben is egyet értünk.-ujjaival a felkaromat kezdte el cirógatni.- Kicsit komolyra fordítva a szót, én is hasonlókép érzek mint te.
- Mire gondolsz?- néztem fel rá.
- Erre!- és ismét megcsókolt.- Már az elején tudtam, hogy te másabb vagy mint a többiek. Az elején utáltalak, de azaz utálat átalakult szeretetté és végül szerelemmé.
Egy puszit nyomtam  a szája sarkára és hozzábújtam, majd elindította a filmet, aminek a közepén elaludtam.

Tizenegyedik

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Végre valahára. Mindenkinek jó szórakozást szeretnék kívánni hozzá. Komizni ér!

xx Réé

A házunkba belépve a kávé finom illata csapta meg az orromat. Ezáltal a konyha felé vettem az irányt, ahol Nick kicsit fáradtan lapozgatta az újságot.
- Szia.- köszöntem neki előre.
- Hát te hogy-hogy ilyenkor már fent vagy?- kérdezte kicsit rekedtesen.
- Rosszat álmodtam, de nincs nagy baj.- mosolygok rá nyugtatóan.- Hagytál nekem is kávét?
- Persze a bögrédben van. Úgy ahogy szereted.
- Egy angyal vagy!- ölelem meg gyorsan és a bögrémmel együtt az emeletre sietek.
Az első utam egyenesen a fürdőmbe vezetett. Az italomat a mosdó szélére tettem és a ruháimtól megszabadulva állok be a zuhany alá. A forró íz hatására a bőröm libabőrös lesz, amit most nem bánok. Most valahogy nem tudom élvezni a zuhanyt ezért nem ácsorgok sokáig. A tenyerembe egy kevés sampont nyomok, s egyből a hajamra kenem.
A gondolataim megint a szüleim felé terelődnek, s emlékképek lebegnek a szemem előtt, amiktől mosolyognom kell, majd az utolsó beszélgetésünk. A fejemet gyorsan megrázom, hogy ismét a jelenben legyek és tovább tudjak készülődni.

A törölközőmet szorosan magam köré csavarom, ahogy a szekrényemhez megyek. Nem bajlódok nagyon a ruháim összepárosítgatásával, mert a szetteket mindig egy helyre teszem. Gyorsan felveszem a nadrágomat, hogy ne fagyjak meg teljesen, majd visszasétálok a fürdőbe hajat szárítani. 
Sokan ölni tudnának azért, hogy olyan hajuk legyen mint nekem, mert bármennyire is összeborzolom a hajam, mire megszárad szög egyenes lesz. Néha örülök neki, de nagyon sokat bajlódok vele.
Mikor már kellő kép száraznak érzem a fejemet, leállítom a gépet, s egy hajcsat segítségével a frufrumat hátra tűzüm. A pulcsimba belebújok, fogat mosok és már teljesen késznek is nyilvánítom magam.
A bögrémet magamhoz veszem és a táskámmal a karomon indulok le reggelizni.
- Mikor értél az éjjel haza?-néz fel a lapok közül Nick.- Nyugi köztünk marad. Nem akarom, hogy Ana aggódjon.
- Amikor beléptem a konyhába.- felelem röviden.
- Te aztán jól bírod az éjszakázást.csóválja meg a fejét mosolyogva.- Azt hiszem ha megszületik a kicsi, te fogsz az én helyemen aludni.
- Már megint álmodozol.- simogatom meg az arcát.- De a buliból, olyan éjfél körül leléptem, mert Liamet haza kellet már vinni és nem engedett haza.
- És mit csináltatok?- húzogatja a szemöldökét.
- Aludtunk!- villantok egy ezer wattos mosolyt.- És mint már egyszer mondtam, rosszat álmodtam és hazahozott.
- Értem.- mosolygott sejtelmesen.
- Hülye.- ütöttem meg kicsit, majd a reggelit befejezve elindultam a suliba.
Észre sem vettem mennyire elszaladt az idő, már 7: 30 van, és nekem 15 perc múlva az igazgatóiban kell lennem. A lépteimet a lehető leggyorsabbra vettem, s közben Theanak írtam egy SMS-t

,, Ne gyere hozzánk be,mert mert pár percen belül a suliban vagyok. Majd mesélek. xx Jen."

Egy perc múlva jött is a válasz.

,, Rendben! Majd besz! xx T"

A telefonomat a zsebembe süllyesztettem és átléptem a suli ajtaját. Amilyen gyorsan csak tudtam a szekrényemhez siettem, a kabátomat a vállfára akasztottam és a táskámmal a vállamon indultam el az irodák felé. Az ajtó előtt még egyszer utoljára a ránéztem a telefonomra 7:44, még időben, s bekopogtam.
- Tessék!- jött bentről a válasz.
Az arcomon egy kevés félelem látszódott, de amennyire csak tudtam magabiztosan sétáltam be a helységbe.  Legnagyobb meglepetést az okozta, hogy Liam már az asztal előtt ült és csendben várt.
- Jó reggel Mr. Jones!- köszöntem udvariasan az úrnak.
- Milyen pontos magam Miss Black.-bólint elismerően.- Foglaljon helyet.
Óvatos léptekkel haladtam a székig, majd leültem én is.
- Szóval a tegnap megbeszéltekhez tartva magam, a héten mindent együtt kell csinálniuk. De hogy ne érintse magukat annyira kellemetlenül a dolog, ezért a reggeli és esti zuhanyzások és öltözések idejéig nem kell magukon lenni a bilincsnek. A szülőkkel már beszéltem és beleegyeztek ebbe. Mr. Payne a maga édesanyjának és Miss Black a maga nővérének is adtam egy-egy kulcsot, így feltehetőleg nem fogják elhagyni. És nem játsszák ki a szabályokat.- mondja és a fiókból elővesz egy dobozt. Majd azzal együtt, megkerüli az asztalt és megáll előttünk.- A héten a  testnevelés órák alól felmentést kapnak. Lehetőleg ne akarják kikészíteni egymást és legközelebb pénteken a büntetés után akarom magukat látni.
Beleegyezően bólintottunk mindketten, de továbbra sem szólaltunk meg. A doboz tetejét az asztalra tette, s elővette a bilincset. Liam jobb kezéért nyúlt, rátette a tárgyat, majd mindezt megismételte az én bal kezemmel is.
- Remélhetőleg mostantól nem lesz veletek probléma. Most meg nyomás az órátokra.- ezzel a végszóval kitessékelt minket az íródójából.
- Ez kegyetlen rossz!- szólal meg Liam amint becsukta az ajtót.
- Hát mostantól viccesek lesznek a dolgok.
A lépteinket próbáltuk nagyjából egymásra hangolni, de a tizedik lépés után meg kellett állnunk. A lehető legtávolabb akartunk menni egymástól, de a bilincs vágta a csuklónkat, így közel kellett maradnunk.

- Liam!-fordultam szembe vele.- Bármennyire is furán fog hangzani, de egyikőnk kezét sem dörzsölné ki ez a szar, ha fognánk a másik kezét.
- Rendeben!- azzal a kezét az enyémbe csúsztatta és úgy sétáltunk tovább a folyosón.
Magam is meglepődtem, hogy a kezeink passzoltak egymáshoz. Olyan furcsa, de kellemes bizsergés áradt szét a testemben az érintése nyomán.
A folyosón az emberek megbámultak, minket, ahogy látták a kezeinket. Szerintem senki sem gondolta volna, hogy az "örök ellenségek" kéz a kézben fognak a suli folyosóján sétálgatni. Hát ezt is megéltük. Az utunkat egyenesen a termünk felé vettük. Tudtuk, hogy még van időnk, hogy becsengessenek, de így legalább kevesebb szempár szegeződik ránk.
- Jen! Már kerestelek, beszélnünk kell négyszemközt!- ugrott a nyakamba egyből Thea.
- Mint látod drága,- emeltem fel a kezünket.- csak 6 szemközt tudunk beszélgetni.
- Bassza meg!- csapott a homlokára.- Azt hiszem akkor átülök Harry mellé.
- Te tudod.- szólt közbe Liam is.- De egy tanácsot fogadj meg. Mindig mondj neki nemet!
- Köszi Li!- ölelte meg futtában.
Thea és Liam nagyon jó barátok, mivel kicsi koruk óta ismerik egymást. Megindultunk mi is az asztalom felé, hogy ne keljen ácsorognunk tovább.
- Jó reggelt osztály!- lépett be az ajtón Mr. Morgan.- Miss Black a táblához! A többiek, átolvassák az anyagot.
Fájdalmas arccal emelkedtem fel a székemről, majd ahogy megpróbáltam ellépni vissza is huppantam Liam mellé. Kicsit megböktem az oldalát, hogy vegye az adást, majd ő is felemelkedett. A kezemet ismét megfogta, a dörzsölés ellen. Egészen a tábláig haladtunk, majd megálltunk a tanár úrtól egy méterre.
- Mr Payne kérem foglaljon helyet!- nézett rá Mr Morgan szúrós szemekkel.- És eressze el Miss Black kezét.
- Minden vágyam tanár úr, de nem tehetem!- felelte hanyagul.
- Hogy mondta?
- Jól hallotta!
- Mr. Morgan! Liam nem tud a helyére ülni, mert össze van kötve a kezünk!- szóltam közbe én is.
- Maga mennyire néz engem hülyének Jenifer?-húzta fel a szemöldökét Mr. M.
- Hát elég nagynak, de az mellékes most.- hadarom el gyorsan.- De nézze meg maga is!
Azzal felhúztam a pulcsim ujját, hogy ő is láthassa. A továbbiakban nem kötekedett velünk. Lefeleltetett engem, de próbált egyest adni, de Liamnak hála 3-as lett belőle, mert addig kötekedett a tanár úrral míg bele nem egyezett a jobb jegybe. Hát azt hiszem érdekes hetünk lesz!

Tizedik

 Sziasztok! Meghoztam az új részt! Tudom hogy több mint egy hetet késtem, de sok dolgom volt és egy kicsit meg s akadtam. Nem tudtam hogyan legyen a folytatás. De végre elkészült.Szóval jó szórakozást mindenkinek! :)

xx Réé

,,Az arcomról patakokban folytak le a könnyek, amikor a kocsimba beültem. Egy oltári nagy balhé kerekedett, aminek állítólag én vagyok az okozója. Nem tudom mit csinálhattam, de mindenki meg tudna ebben a percben fojtani az biztos.
Az egyik percben még Theaval táncolok a következőben a Harry és Louis kezdtek el verekedni. Liam próbálta őket szétválasztani, aminek az lett a vége, hogy az említettnek már most liluló monoklija lett. Ezután mindenki elkezdett üvölteni, hogy mindennek én vagyok az okozója, mert nem tudom sohasem tartani a számat. Akkor kezdtek el lefolyni az arcomon a könnyeim, s egyenesen kirohantam a kocsimhoz, hogy elinduljak valahova.
Levegőért kapkodtam, mikor az autó elindult. Egyszerűen én már semmit sem értek. Akiket a barátaimnak tartottam, azok elárultak. Az autó másodpercek alatt gyorsul fel, s már csak a távolból látom, hogy valaki integet és kiabál, de nem hallom, hogy mit. 
Percek teltek el mióta elindulta, de a könnyeim még mindig záporoztak. Felzaklatott voltam. Egy elhagyatott úton mentem ami a városból vezetett ki. Olyan ismerős volt, de nem tudom, hogy honnan. A telefonom csörgése. kicsit kirántott a gondolataimból.
- Nem tudom mire készülsz, de most azonnal fordulj vissza!- üvöltött a telefonba Liam.
- Miért mennyek vissza?- üvöltöttem én is.- Azért, hogy mindenki a torkomnak essen? Köszönöm, de én ebből nem kérek!
- Szarj le mindenkit!-mondja, s ezzel egy időben elkezdek gyorsítani.- Gyere vissza!
- Ne próbálj meggyőzni! Hisz minek áltatom magam, akiket a barátaimnak tartottam egyszerre estek nekem és nem tudom, hogy miért! Mi értelme van annak, hogy visszamenjek? Mindenki hátba támadott!- mondom elhaló hangon.-Már mindenemet elvesztetem!
- Nem mindent é....
- Csak egy indokot mondj, hogy miért forduljak vissza!- szakítom félbe.
Hallgat. Már azt hittem, hogy letette mikor megszólal:
- Szeretlek!
Ahogy a szavak elhagyták a száját, a sokktól ráhajtottam egy buckára és elveszítettem a kocsi felett az irányítást! Az autó megpördült velem együtt és a tetején csúszott. A sikításom töltötte be az egész autót, miközben Liam az egészet végighallgatta és kérdezgette, hogy mi volt ez. Hirtelen bevillant! Ez az a hely ahol a szüleim pár éve meghaltak és nekem  most ugyanitt volt autóbalesetem. Szemeimet becsuktam a félelemtől és az orromon lefolyó vér látványától.
- Jen!...Jen!"...Jen!-hallottam egy aggodalmas hangot- Nyisd már ki a szemed!
A szemeim kipattantak és levegőért kezdtem el kapkodni. Rettentő rossz érzés fogott el, s a szememből könnyek kezdtek el hullani.
- Ssssssh!- zárt a karjaiba két kéz, s kicsit ringatni kezdett.- Semmi baj! Nyugalom! Én itt vagyok veled! Csak egy rossz álom volt.
Nem tudtam megszólalni, csak a nyakába fúrtam a fejem és a pólójába kapaszkodtam. Próbálkoztam a beszéddel, de a hang egyszerűen a torkomban akadt. Csak szipogtam, miközben Liam a hátamat simogatta, hogy megnyugodjak. A légzésem mondhatni normálissá vált, ahogy teltek a percek. Most valahogy örülök, hogy nem egyedül vagyok.
- Jobban vagy?-suttog a fülembe Liam.
- Kicsit.-erőltetem ki magamból.
- Minden rendben!- tol el magától.- Gyere csinálok egy teát neked.
A kezét felém nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadom, s próbálok normálisan sétálni mellette. Nem tudom, hogy miért pont most kellett a szüleim balesetéhez hasonló álmot álmodnom, de ez egyszerűen kiborít.
Liam a konyhában a pult előtti egyik székre nyomott le. Figyelmemet a mozdulatainak szenteltem, ahogy elővett két poharat. Mindegyikbe vizet engedett, s amelyiket nekem szánta azt betette a mikróba. Az egyik fiókból elővette a teafiltert, majd egy másikból pezsgőtablettát húzott elő, egy apró bogyóval együtt. A tablettából egyet a vízbe dobott, majd a többit tette a helyére. Egy halk csipogás jelezte, hogy a víz már elég meleg. A bögrét elém tette le, majd a teafiltert lógatta bele. A szekrényből elővette a cukrot és a citromot ízesítésnek. Mindezek után mellettem foglalt helyet, s az arcomat fürkészte.
- Most már megnyugodtál?-töri meg a csendet.
- Azt hiszem.- suttogom.
- Mi zaklatott fel ennyire? Mármint miért sikítottál?
- A szüleim jutottak eszembe.- szomorodok el, majd egy mély levegőt veszek a folytatáshoz.- Mint tudod a szüleim lassan 2 éve meghaltak. A nagymamáméktól jöttek haza, zuhogó esőben. Nem is emlékszem már pontosan, hogy miért nem voltunk akkor velük, talán az Isten akarta így.-a gőzölgő teából kortyolok egy keveset, s folytatom.- Apu vezetett és szokás szerint beszélgettek anyával, amikor felhívtam őket. Emlékszem akkor pont arról meséltem nekik, hogy már megint mivel készítettük ki egymást, mikor hirtelen a kocsit megcsúszott és felborult.-egy könnyek szöknek a szemembe, az emlékektől.- Hallottam, ahogy anyu kiabál és ahogy a fém csúszik az úton, s hirtelen csend lesz. Szólítgattam őket, de egyikük sem szólt vissza. A vonal megszakadt és üvölteni kezdtem mint egy taknyos gyerek. Már akkor tudtam, hogy nem látom többet őket és igazam lett. A rendőrök azt mondták, hogy fogták egymás kezét mikor rájuk találtak. Attól a naptól kezdve magamba zárkóztam, erről még Thea sem tud. Hallottam ahogy a szüleim meghalnak!
Liam arca teljesen elfehéredett. Egy szót nem tudott kierőltetni a torkából, amit nem csodálok. Nekem is sokáig tartott feldolgoznom mindezt. Remegő kézzel nyúlt a poharáért és a bogyót a szájába véve ivott pár kortyot.
- És most meg megálmodtam a saját halálomat, ugyanúgy mint a szüleimé volt. Ironikus, nem?-  nézek a szemei közé.
- Most már mindent értek!-mondja csendesen.- Sajnálom.
- Ne sajnáld!- mosolygok rá halványan.- Már nem lehet ellene tenni.
- Komolyan mondom ennél józanítóbb történetet még másnaposan nem hallottam.
- Liam!- nézek rá félénken.
- Igen?
- Kérlek, ne mond ezt el senkinek!
- Rendben!- mosolyog rám.
- Azt hiszem haza kellene mennem!- iszom meg a maradék teám.
- Ugye ezt te sem gondolod komolyan, hogy engedem, hogy kocsiba ülj!-ráncolja a szemöldökét.- Majd én hazaviszlek!
Nem akartam vele civakodni, hajnalba ezét csak bólintottam. Liam gyorsan magára kapott egy pulcsit és a cipőjét, majd engem megvárva léptünk ki a házukból. Már elkezdett világosodni idekint, ami kicsit meglepett. Jó gyerek módjára  beültem az autóba és figyeltem, a házunkig vezető utat. 10 perc alatt otthon is voltunk.
- Köszönök mindent!- néztem rá félénken.
- Nincs  mit! Végül is, te voltál az aki "vigyázott" rám az este nagy részébe- mosolyog rám.
Egy apró mosoly jelen meg a számon és megölelem. Meglepődik az érintésemtől, de viszonozza az ölelést. Pár percig csendben ácsorogtunk így, de a hidegre való tekintettel elengedtem.
- Találkozunk az igazgatóiban Payne!- kacsintok rá és elindulok be.

Kilencedik

Meghoztam a kilencedik részt. Tudom, hogy egy napot csúsztam, de tegnap nem voltam itthon. Szóval jó szórakozást mindenkinek hozzá. Komizni ér!

xxRéé

Nővéremet és férjét egy gyors puszival megajándékoztam, s a kulcsokat a helyéről elvéve indultam a garázshoz.Most jöhet a kérdés , hogy miért kocsival megyek egy házibuliba? A válasz a következőben rejlik.
A 10.-es osztálykirándulásunk egy kicsit vészesre sikeredett. Ha a tanárok nem itatnak velem kalciumot akkor alkoholmérgezéssel kórházba kerültem volna, de szerencsére nem így lett. Azóta az ominózus kirándulás óta az italok közelébe sem megyek inkább. Jobb a békesség.
A garázsból kigurulva, nem a leggyorsabb tempóba közlekedtem. Bőven van időm, hisz mégis csak minket ünnepelnek. A rádióból az Echoes című mix csinálta nekem a hangulatot, hogy gyorsabban teljen az idő. 20 perc vezetés után megérkeztem Niallék házához, ahonnan üvöltött ki a zene. Mosollyal az arcomon indultam el az ajtó felé, s köszöntem akikkel szembetaláltam magam.
A házban eszméletlen hangulat fogadott. Mindenhol táncoló fiatalok kezükben egy-egy pohárral alkohollal. A nappaliból minden bútort kivittek, kivéve egy DJ pultot, ahonnan DJ. Malik szolgáltatta nekünk a zenét. A táncparkett közepén megtaláltam a csapattársaimat, akik a kelleténél már kicsit spiccesebbek voltak, de jól szórakoztak. Szememmel a szoros baráti körömet kerestem, s egyből feléjük lépkedtem. Több ember is gratulál a sikerünknek, s mindegyiket egy öleléssel jutalmazom. Kicsit érdekesen nézem, ahogy Louis mellett áll szorosan Thea, akinek a bal alkarja gipszben díszeleg, de annak viszont örülök, hogy nincs nagyobb baja.
- Sziasztok!- intettem mindenkinek.
- Nyuuuu!- ugrott egyből a nyakamba a barátnőm.- Gyere velem táncolni. Ezek itt mind lusták megmozdulni.- mutat rá a 3 fiúra( Lou, Hazza, Niall).
- Előbb innom kéne valamit.
- Parancsolj!- ad a kezembe egy pohár garrone cherryt Harry.- Mivel te nem nagyon iszol, ez meg nem is olyan vészes.
- Köszi!- mosolygok rá, s egyből kiürítem a poharat.- Most már mehetünk.
Utat törve magunknak, bevonultunk a táncoló tömeg közepére, s mozogni kezdtünk. Legjobb barátnőkhöz  híven simultunk egymáshoz., a pasikat ezzel ingerelve. A szemem sarkából láttam, hogy Harrynek nagyon nehezére esik minket nézni, az arca meg volt feszülve, s akarata ellenére is minket figyelt. Megmosolyogtatott ez a kis akciója, de utána már nem is figyeltem rá.
A dzsekimtől megszabadultam, s folytattuk a táncolást. Egyik dal követte a másikat, s egyszer csak egy elég erotikus zene következett. Abban a másodpercben teljesen egymásnak simultunk, csípőinket folyamatosan ingatva. Egyszer csak valaki elkapott hátulról, s magához húzott. Derekamat fogva kezdte el diktálni az ütemet, ami egyre gyorsabb és gyorsabb lett. A kíváncsiságom miatt megfordultam, hogy tudjam kivel is táncolok. Legnagyobb meglepetésemre Liam tartott a kezei között, amit nem bántam. Arcán egy mosoly díszelgett, amitől majdnem elolvadtam. Látszott rajta, hogy már nem kevés alkohol van benne, de nagyon jól állt a lábán. Közelebb húzott magához, olyannyira hogy egy hajszál se fért volna el köztönk. Kezeit levezette a fenekemig, majd a farzsebembe csúsztatta őket. Ekkor hirtelen egy lassú szám következett, s egy emberként kezdtek el a párok lassúzni.
- Miért szereted azt nézni, hogy szenvedek?- súgta bele a fülembe.
- Ezt nem értem.- ráncoltam a szemöldököm, kezeimet meg a nyaka köré kulcsoltam.-  Most nem csináltam semmit.
- Ahogy Theaval táncolsz, azt minden pasinak szenvedés néznie, mert nem tudnak magukon uralkodni.- motyogja.
- Szóval azt mondod, hogy ki tudlak hozni a sodrodból.- mosolyodok el ördögien.
- Azt, de ez nem azt jelenti, hogy használd is ki.

Nem válaszolok. Fejemet a vállára hajtom, s hallgatom a szívének különösen gyors ritmusát. Kezeit kihúzza a zsebemből és szorosan átölel, aminek nagyon örülök most.
- Van egy, vagyis két ötletem.-szólal meg hirtelen.
- Megosztod velem?- érdeklődöm.
- Mit szólnál ahhoz ha fegyverszünetet kötnénk véglegesen. Vagyis a holnapi naptól nem próbálnánk megszívatni a másikat.- tol el egy kicsit magától.
- Te is tudod, hogy nem lenne utána m ár semmi sem normális.- húzom el a szám.- Piszkálódhatunk csak kicsit kevesebbet, mert tudom, hogy nem nagyon bírnánk.
- Rendben.- mosolyog le rám.
- Azt hiszem ideje lesz indulnom már.- mondatom hallatán szomorkás mosoly jelt meg az arcán.
A többiektől egy gyors öleléssel búcsúzom és már lépkednék is ki mikor meglátom hogy Liam majdnem elesik a saját lábában, annyira nincs a toppon. Odasétálok mellé és a kezénél fogva húzom ki a házból.
- Gyere te béna, hazaviszlek.- mondom neki csendesen.
- De én nem akarok még haza menni.- morgolódott.
- Márpedig te most azonnal beülsz a kocsimba és haza megyünk!- ellent nem tűrő hangon beszélek hozzá.
Pufogva sóhajt egyet és beül az anyósülésre. Az utat csendesen töltjük, csak a rádióból szól halkan a zene. Néha rápillantok, hogy rendben van-e , de akkor feltűnik, hogy elaludt. Arcomon egy hatalmas mosoly foglal helyet, s tekintetemet visszavezetem az útra. Mikor megáll az autó, egyből kiszállok és átsietek Liam oldalára, hogy kisegítsem.
- Liam!...Liam!- ráztam meg kicsit a vállát, mire fáradtan kinyitja a szemeit.- Megérkeztünk. Gyere!
A kezem után nyúl amikor már a saját lábán áll. Lassan indulok el az ajtó felé, a kulcsát elveszem a kezéből és kinyitom az ajtót. Mikor bemegy magával húz engem is, amit nem értek. Csendesen próbálom feltámogatni a lépcsőn nehogy elessen. Az emeleten betolom a szobájába, s ott egyből elterül az ágyon.
- Jó éjszakát!- mosolygok rá, indulok ki a szobából, hogy végre én is hazaérhessek.
- Várj!- szól utánam.- Mondani akarok valamit.
Visszasétálok mellé és az arcát figyelem. A kezét felém nyújtja, mit sem sejtve megfogom, s magam mellé ránt az ágyra. Kezeivel jó szorosan magához ölel.
- Jó éjt!- súgja a fülembe.
Pillanatokon belül azt hallom, ahogy mögöttem békésen szuszog és ez engem is elálmosít. Próbálok küzdeni az érzés ellen, de nem bírok. Átadom magam az érzésnek.

Nyolcadik

Meghoztam a nyolcadik részt. Egy ideig eltartott amíg kitaláltam hogyan is legyen, de a végére meglett. Remélem mindenkinek tetszeni fog Komizni ér.

xx Réé 

Arcon csapott a meleg, ahogy átléptem az előszoba ajtaját. Egyszerre volt kínzás és megkönnyebbülés. Lustán szabadítottam meg magam a téli ruháimtól és az utazómat a mosókonyhába vittem.

Fürdőszobámhoz érve egyenesen a kádhoz léptem, s a forró vizet megnyitottam. Mint mindig most is a hangfalakhoz sétáltam, s a telefonom zenéi között válogattam a számomra megfelelőket. Ruháimat egy pillanat alatt a földre szórtam és a habokba vetettem magam. A víz enyhén égette jéghideg bőrömet, de ez volt az amire mindennél jobban vágytam. Lassan dőltem hátra, s ezzel együtt csukódtak is le a szemeim.
Agyamat emlékképek töltötték el az elmúlt 2 és fél évről, amitől egy erőtlen mosoly szökött az arcomra. Többek között mikor még kilencedikben Niall a menzán annyira rohant hogy a sor elejére kerüljön, de azt nem vette észre, hogy a padlót felmosták, aztán nagyon nagyot esett.
A Liammel való harcaim. Egyszer kémián együtt kellett egy feladatot megcsinálnunk és összevesztünk, hogy ki mit csináljon. Az egész vitatkozásnak az lett a vége, hogy az ecetes büdös lötty egész tartalma Liam fején landolt.
Egyik nyáron mikor elmentünk strandra a focisták is ott voltak. Harry piszok módon felénk úszott,s mikor elérte a part szélét kiugrott belőle. Egyet lépet előre és a következő lépésnél megcsúszott és visszaesett a vízbe. Mint később kiderült Theat akarta a vízbe bele dobni, de ez nem sikerült. Helyette jól kinevettük mi ketten.
Vagy mikor a 2009-es szilveszteri bulin Zayn annyira berúgott, hogy felhívta Mrs. Parkert és megkérte, hogy legyen a felesége. De szerencsétlenségére a tanárnő nem volt telefonközelben és Mr. Parker vette fel a telefont és elküldte Zaynt a trópusokra.
Ja és akkor Louisról meg Thea semmi ezekhez képest. Ép a szobám ablakában ültem, s kifele nézegettem mikor láttam, hogy a barátnőm közelít a házunkhoz. Tommo is észrevette bentről és hogy csak egy pár pillanatig is láthassa rohant ki a házból. De azt nem vette észre, hogy az erkélyen az üvegajtó be van csukva, s felkenődött rá. Én ekkor már a hasamat fogam a nevetéstől. Mikor észhez tért és kirontott rajta, barátnőmhöz szólt, aki nem vette észre az előtte lévő szemetest és átesett rajta.  S mikor Lou a kezét nyújtotta neki, hogy felhúzza, az a béna elcsúszott és a barátnőmre esett. Na nekem akkor lett teljesen végem. Annyira nevettem a bénázásukon, hogy én is a padlón kötöttem ki. Ezek voltak ám a szép idők.

20 perc fekvés után nagy nehezen kikászálódtam a vízből és készülődni kezdtem. Liammel ellentétben nekem nem a piros ruhám volt a kedvencem, ezért azt a szekrény aljában pihentetem. Az egyik polcról levettem egy fekete nadrágot, s egy hozzá illő topot. Sminkkel nem nagyon foglalkoztam, csak a szempilláimat festettem ki. Számra egy kevés szájfényt tettem, ami beszínezte az ajkaimat. Hajamat megszárítva lazán a vállaimra engedtem és egy sapit tettem rá. Tükörképemet végigmérve elégedetten elmosolyodtam, s visszamentem a szobámba. Egy kis táskát kellett még találnom, amibe a legfontosabb dolgaimat beletehetem.(zsepi, szájfény, telefon stb.) A telefonomat leállítottam és eltettem. A szobából kilépve beszédet hallottam a konyhából. Boldogan indultam a helységbe, mert már jól jönne egy ölelés.
- Sziasztok!- köszöntem csendesen.
- Szia!- mosolygott rám Ana.  Most jöhet a kérdés, hogy ő ki? A nővérem, s egyben a gyámom is mióta a szüleink meghaltak. Ana mindig mellettem állt és támogatott, még a legnagyobb hülyeségeimben is. 25 éves és  most várja az első közös babájukat Nickkel. Nick a sógorom, aki már mondhatni a pótapám lett.
- Mizu törpe,- kérdezte rekedtes hangján.- hogy sikerült az ütközet?
- Szoros volt.- dőltem neki a konyhapultnak- Goncsorovnak köszönhetően Thea lehet, hogy eltörte a kezét. Akkor hetest kaptunk, belőttem. Onnantól meg mondhatni feladták a küzdelmet. Egy szóval egy bajnokkal éltek egy házban. Jah és ha nem baj Niallnél lesz  egy buli a tiszteletünkre amire el szeretnék menni.
- Gratulálok!- ugrottak egyszerre a nyakamba, s egy "családi" ölelésben részesítettek.
- Ne maradj majd sokáig! Holnap iskola.- mosolygott rám a nővérem.
- De még mielőtt itt hagynál minket egyél valamit, mert tuti nem kajáztál még ma.- húzta ki nekem a széket Nick miután elengedett.
Szófogadóan helyet foglaltam és jóízűen ettem meg a rántott sajtot és a hasábburgonyát.

Hetedik

Mostantól megpróbálok egy rendszert bevezetni az részek feltételével. Remélem mindenkinek teszik amit írok. Nem csak a pozitív kritikára vagyok kíváncsi hanem a negatívakra is. Elviselek hideget, meleget! Jó olvasást! 

xx Réé 

Lecsúszott a sporttáskám a vállamról a friss hóba. Leporoltam a csizmám, s megvártam míg a felém igyekvő fiú mellém érjen.
Nyakánál a kabát szabadon hagyta, fejére sapkát húzott és idiótán mosolygott.
- A végére csak eltaláltalak.- lépett mellém.
- Büszke lehetsz magadra!- mondtam semleges hangon.
- Most miért vagy ilyen? Csak külön szerettem volna neked gratulálni. Nagyon jól játszottál!

- Köszönöm szépen!- lehajoltam a táskámért, s a vállamra akasztottam, megint. A bal kezemben egy kevés havat vetem, bosszú gyanánt.- Tudom hogy jól játszok, ami rólad nem mondható el.
- Hogy mondtad?- lépett közelebb és szembefordított magával.
- Jól hallottad!- léptem én is előbbre.- Sokkal. Jobban. Játszok. Mint. Te!- az utolsó szónál már teljesen közel ért egymáshoz a testünk.
- Úgy gondolod Black?!- amint kimondta, kezeivel lefogta az enyémeket és egy nagy kupac hó felé kezdett cipelni.
Én kihasználtam a lehetőséget, s a kezemben lévő havat a gatyájába csúsztattam. Amennyi erőmet össze tudtam szedni, az "ajándékomra" ütöttem. Ennek hatására elkezdett üvölteni, meg ugrálni. Kaptam az alkalmon és futásnak eredtem, Pár saroknyira voltam csak a házunktól. szóval egyenesen arra szaladtam. Párszor visszapillantottam, de rosszul tettem. Egyre közelebb került hozzám. Már épp a kapunk előtt jártam, amikor ráugrott a hátamra. A lökés következtében előreestem, s velem együtt Liam is. Párat gördültünk, de most nem tudom milyen csoda folytán, én kerültem felülre. Arcaink vészesen közel voltak egymáshoz, s ettől pír szökött az arcomra. Szemeit egy pillanatra az ajkamra szegezte, majd vissza nézett a szemebe. Meglepetten próbáltam kibontani magam a fogásából, de mindezt sikertelenül.
- Engedj el!- ütöttem rá a mellkasára.
- Mit kapok érte?- húzogatta a szemöldökét és csücsörített.
- Semmi!- mosolyogtam rá.
- Akkor miért engedjelek el?
- Egy, azért mert mind a ketten megfázunk. Kettő, én már haza értem és egy forró zuhanyra vágyom. Három, neked meg már rég a Horan házban kellene lenned segíteni a fiúknak.
- Rendben!- ezzel leejtette kezeit maga mellé.
Amilyen gyorsan csak tudtam felugrottam, s már a kapunkban is álltam. Liam ezt a kis akciómat hangos nevetéssel jutalmazta. Még utoljára visszanéztem és egy óvatos mosolyt küldtem felé. Az ajtót pillanatok alatt elértem és beléptem rajta.

Hatodik

Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért megint csúsztam a résszel. Másodszor, tudom, hogy nem egy hosszú rész amit most kapni fogtok, de az egységek ami szerint beosztottam így adják ki magukat. Harmadszor, nem tudom, hogy mennyire tetszik nektek a blog. Szóval szeretném ha a véleményeteket megosztanátok velem.Jó szórakozást mindenkinek

xx Réé

Jenifer Black

Még most sem hiszem el, hogy győztünk. ez épp ésszel felfoghatatlan. Két és fél év munkájának végre meglett az eredménye. Most tényleg boldognak érzem magam.
- Sziasztok! Majd este találkozunk.- kiáltottam be az öltözőbe a lányoknak.
- Szia!- harsogták.
Vállamra kaptam az utazómat, s a suli felé indultam. Az egyik oldalzseben a telefonom után kezdtem kutatni, mert Thearól teljesen elfeledkeztem. Amint megpillantottam a nevét már hívtam is. A harmadig búgás után ár fel is vette.
- Szia Thea!-köszöntem.- Na hogy vagy, Mit mondott a doki? Nagyon súlyos?
- Öhm....Szia Jen!- szólt bele Louis?!
- Lou? Miért van nálad T mobilja?
- Nyugi! Minden rendben van.-a hangjából aggodalmat lehetett kiszűrni.- Jelenleg a kezét röntgenezik és a tenyerembe nyomta a telefonját, hogy vigyázzak rá.
- Oh! Értem!-vakartam meg a tarkómat.- Mond meg neki kérlek, hogy Niallnél este számítunk a jelenlétére.
- Akkor ezek szerint nyertetek. Gratulálok!
- Köszi Tommo! Na, de megyek is! Vigyázz ám rá! Szia!
- Rendben, szia!- köszönt el és bontotta a vonalat.
A szekrényem mellett landolt a táskám, mielőtt kinyitottam volna az ajtaját. Fekete szövetkabátomat  leakasztottam a vállfáról, s kezeimet belebujtattam. Majd ezt követte a sapkám és a sálam is. Mikor késznek nyilvánítottam magam a kijárat felé vettem az irányt.
A gondolataim Liam körül kezdtek el forogni. A mérkőzésen többször is láttam, hogy figyel és a győzelem után örvendezésünkkor is végig követett a szemével. Idegesített, de egy kicsit örültem is neki. Úr isten miket beszélek?! Jó nem azt mondom, hogy csúnya vagy valami, mert egész helyes gyerek. De nekem akkor se juthatna az eszembe. Na mindegy.
Az ajtón kilépve a hó teljesen elvakított. Így február közepén nem olyan meglepő. Óriási pelyhek estek le az égből, ami még szebbé tette London utcáit.A fákon, kerítéseken vékony rétegben állt a fehér lepel, az urakon a kerék nyomán látszott, csak az aszfalt eredeti színe.
Néhány kertben kisebb nagyobb hóemberek is akadtak. Apró szén szemekkel. seprűvel a kezükben, meleg sállal a nyakukban, répával az orrukon.(Ha Louis itt lenne tuti 1-2-ből kiszedte volna a zöldséget.)
Az udvarokban családok játszadoztak. Apukák húzták a kisgyerekeket szánkón, a nagyobbacskák hógolyóval dobálták a másikat. Elmosolyodtam mikor egy alig 3  éves kisfiú kézen fogva sétált egy vele egyidős kislánnyal. Az idilli pillanatot  egy a lábamnak csapódó hógolyó rontotta el. Bosszúsan fordultam meg és Liamet pillantottam meg a távolba miközben a kezével integetett, mint egy idióta. Hát végül is nem sokat tévedek.....

Ötödik

Tudom, hogy nagyon sokat késtem az új résszel, de mindenkinek a megértését kérem, mert nem úgy alakult a múlthetem mint ahogy terveztem. Most mondhatni egy egész hosszú részt kaptok. Remélem mindenkinek tetszeni fog a folytatás. Nem is húzom tovább.Jó olvasást Komizni ér. 

xx Réé

Liam Payne

- Ember ez csak neked jó!- ütött vállon Louis, miután elmondtam neki a büntinket.
- Mondjuk, de akkor sem tudom mit csináljak.- szomorodok el kicsit.- Az teljesen más, ha órákon szívatjuk egymást, de most 96 órán keresztül össze leszünk kötve. Nem elég az hogy már kiismertük egymást, de most a másik személyes terébe is bepillantást is nyerhetünk. Ráadásul így edzésre sem mehetünk.
- Na ez szívás!-  húzza el a száját, egy pillanatra.- De nézd a dolog jó oldalát!
- És elárulod, hogy mi az?
- Most legalább közelebbről megismered Jent. Kicsit sokat beszélsz róla mostanában, nem gondolod? Sőt fogadni merek, hogy a végére teljesen egymásba habarodtok.- jelent meg az arcán egy győztes mosoly.- Látszik rajtad, hogy többet érzel iránta, mint mások.
- Nem is tudom.- gondolkodtam el.- Tuti utál!

- Ezt miből gondolod?
- Még elsőben....majdnem elintézte, hogy csak keresztapa legyek.- elékeztem vissza mosolyogva.- Azóta meg folyamatosan öljük egymást.
- Csak adtál neki valami okot, hogy ez történjen.
- Hát, ami azt illeti lehet.- idéztem fel mindent.-  Mielőtt megdobott ugrott fel a labdáért, de én lerántottam a földre.
- Akkor már meg is van az oka a marakodásotoknak. Engeszteld ki valahogy.- mondta, s átnézett a vállam felett.
Hátra pillantottam én is. Tekintetem a lelátó tetejére tartó 3 srácra irányult, akik felénk tartottak. Harrynek egy hatalmas mosoly volt az arcán, ami nekem nagyon gyanús volt. Az előttünk lévő székeken foglaltak helyet, s felénk fordultak.
- Te már megint mit csináltál?- néztünk egyszerre a göndörre Tommóval.
- Reah is megvolt!- mondja egyszerűen.- Még egyel kevesebb!
- Te nem vagy komplett!- csóválja meg a fejét Louis.
- Kit néztél most ki magadnak?- meredt Niall is a nőcsábászra.
- Teah Jonest. Az elkövetkezendő másfél hétben minden figyelmemet neki fogom szentelni.
- Felejtsd el!-nézett rá Lou.- Ő semmikép nem jönne össze veled. Black már a harmadik lánynál mondta neki, hogy a farkaddal gondolkozol. Szóval amint elé állnál melegebb éghajlatra küldene. Ráadásul ha megbántod a büdös életben nem fog még csak egy pillanatra sem méltatni.
- Vállalom a kockázatot.- rántja mag a vállát és előrefordul, mert kezdődik a mérkőzés.
Az elején még nem is figyeltem, mert Tommo szavai visszhangoztak a fejemben. Mégis honnan ismerheti ennyire jól Theat? Mert nem az a fajta lány aki állandóan magáról beszél. Annál inkább törődik a körülötte élő emberekkel. Ebben a két dologban nagyon hasonlít Jenre, bár T-vel jobb kapcsolatot építettem ki az évek alatt.
Mélázásomból az rántott ki, hogy mindenki ujjongott és tapsolt körülöttem. Mikor helyet foglalt a tömeg akkor döbbentem rá, hogy vezetünk. A pályára lenézve látni lehetett milyen nagy a feszültség, nem is csoda. Van az a mondás, hogy a második helyezett az első vesztes. Itt viszont látszott mindenkin, hogy nyerni akar.A tét itt most bajnoknak lenni. A hazai csapatnak bajnoknak lenni először, az ellenfélnek meg a címvédés.
Szemmel néha a labdát követtem, de néha a játékosokat is figyeltem. Egy támadásnál Rebeca Goncsorov rávetette magát Theara, amit egy óriási esés követett, s T a földön maradt. Louis hirtelen felugrott mellőlem és rohant le a lépcsőn. Az egész csapat a lány köré gyűlt, hogy szemügyre vehessék. Lassan felült és látni lehetett rajta, hogy valami nincs rendben. Tommo felsegítette, kezét a derekára fektette, s lesegítette a pályáról. Goncsorovnak, ha jól tudjuk nem ez volt az első húzása az idényben. nagy esélyt látok rá, hogy a következő szezonban nem is vehet majd részt a játékban. Most egy kétperces kiállítást kapott és egy piros lapot. Jen állt a 7 méteres vonalhoz, dobásra készülve. Kicsit játszott a kapusi idegeivel, majd a bal felső sarokba bedobta. Hatalmas ováció tört fel a nézőtérről. 10 perccel a vége elött nem is csoda. Innentől már mondhatni feladta az ellenfél a meccset. Winston és Goncsorov nélkül nincs nagyon esélyük. Az utolsó támadásnál Lia és Ally passzolgatták a labdát, s Ally pont a sípszó megszólalása előtt csavarta be a kapuba a labdát. Egy emberként ugrott fel mindenki a helyéről és ujjongtak.  Az egész épület zengett a tapsvihartól a füttykoncerttől és a suliindulótól. A lányok a pálya közepén egy nagy kört alkotva ugráltak, nevettek. Tekintetemmel Jent kerestem meg és csak őt figyeltem.
Fülig érő mosoly terült szét az arcán, szemeiben örömkönnyek csillogtak. Talán tizedikben láttam őt legutóbb ilyen boldognak. Rettenetesen jól áll neki ez a boldog külső. Mintha egy egészen új személy lenne aki csak ennek a pillanatnak él.
Gondolataim közepette lábaim önálló útra indultak , s mikor észbe kaptam , már a lányok előtt álltam.
- Jó meccs volt lányok!mondtam határozottan.- szeretettel várunk mindenkit Niall házában este, egy fergeteges bulira. A nagykabátok alatt mindenki a saját stílusának megfelelő koktélruhát vagyen fel.
- Payne azt se felejtsd el, hogy holnap iskola van mindannyiunknak.- lépett előbbre Jen.- szóval csak ésszel.
- Jó is hogy megláttalak! Remélem megint az a vadító kis piros ruha lesz rajtad.- vigyorodtam el. Mondatom hallatán a vére szokott az arcába.
- H-honnan tudod, milyen ruhám van?- dadogott.
- Tommo a szomszédod! Egyszer bulizni mentél és minden láttuk rajtad.
- Elégetem azt a rongyot!- motyogta.
- Vagy majd este leolvad rólad!- kacsintottam rá, mire vállon vert.
- Álmodj csak Payne!- azzal sarkon fordult és elsétált a többiekkel együtt.
Győztes mosollyal az arcomon indultam vissza a srácokhoz, hogy a buli részleteit leszervezzük.

Negyedik

 Meghoztam a negyedik részt is. Most már nagyjából beállt, hogy kétnaponta hozom a részeket, de a csütörtöki után nem tudom pontosan mikor fogom feltenni, mert a nővéremnek szombaton esküvője lesz, amin kétség kívül muszáj részt vennem. Na, nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást mindenkinek! komizni ér! :)))

xx Réé

Lassan sétáltunk vissza a teremhez, mer már javában ment az második óra. Mr. Morgan a történelem órája senkit sem hoz lázba. Csak beszél , beszél, beszél és beszél, miközben mindenki azt csinál amit akar. Már nem egyszer fordult elő, hogy Tomlinson visításár keltem fel szünetben, mert annyira bealudtam.
Ha már Tommonál tartunk, el kell mondanom, hogy nagyon jó viszonyban vagyunk. Ráadásul Thea teljesen bele van esve. A történetet még jobban bonyolítva, a srác a szomszédomban lakik. Mondhatni a környék a két csapat törzshelye.  Bár mi kevesebbszer bandázunk, mint ők, de mégis a menők közé tartozunk.Mióta a szüleimet elveszítettem, nem is csináltunk házibulit. Na, de ebbe most nem megyek bele.
A termünkhöz érve  határozottan kopogtam be az ajtón, s már be is nyitottam.
- Miss Black! Megtudná mondani miért nincs jelen az órámon becsengetés óta?- nézett rám szúrós szemekkel a tanár úr.
- Dolgom volt.- mondtam ki a két szót, s abban a pillanatban lépett be Liam, aki a pólóját húzta le.
- Áááh...szóval dolga volt Mr. Paynenel!- húzta a száját gúnyos mosolyra.- Mr. Jones örülni fog a látogatásuknak.
- Már megbocsájtson!- emeli meg a mellettem álló fiú a hangját.- Az nem jelent semmit, hogy a fölsőmet megigazítottam. De ha nagyon tudni szeretné hol voltunk akkor elmondom.  Az igazgatói irodában seggeltünk az óránk végétől, egészen mostanáig. Ha  nem hiszi akkor kérdezze meg Mr. Jonest. De én ma még egyszer biztos nem megyek oda, az is biztos.
Jelentette ki és a helyére ült. A tanár úr szó nélkül hagyta, hogy én is helyet foglaljak, majd folytatta az anyagot ahol abbahagyta. Az órára felpillantva tudatosult bennem, hogy ezután az óra után már lelépünk. Mosolyogva  néztem le a padomra és rajzolgatni kezdtem.
- Pszt! Jen!- hallottam meg egy hangot.
- Mondja már el valamelyikőtök mi volt.- csattant fel Niall.
- Majd holnap megtudod.- mondtam végül, s folytattam a rajzolást.
Nem tudom elképzelni miért ilyen érdekes ez?  Jó most tényleg túllőttünk a célon, de ez van. Fogalmam sincs hogyan fogjuk ezt átvészelni, lehet nem ússzuk meg őszhajszálak nélkül. Majd kiderül.
Gondolataimból a csengő hangja ébresztett fel. Táskámba elsüllyesztettem a füzetem és a tollam, majd a többiekkel együtt haladtam ki a teremből. Mosollyal az arcomon indultam meg a szekrényem felé, mivel tudtam, hogy a nap legjobb része fog most következni. Theat pillantottam meg félig elmerülve Narniában, amin elnevettem magam.
- Foci kapitány 3 óránál!- üvöltöttem el magam a szekrény mellett közvetlen. Szegény lány a hangom hallatán majdnem beugrott a kabátja mellé. Szerencsétlenkedésén, én nagyon jól szórakoztam.-Szép dolog a szerelem!
- Ha.Ha.Ha. Nagyon vicces!- öltötte ki a nyelvét.
- Én jól szórakoztam, de valamikor közölnöd kéne vele is. Nem gondolod?!- nyúltam be a saját szekrényembe az utazótáskámért, s a vállamra akasztottam.
- Majd meglátom.- pirult el.- Ha nyerünk, az esti bulin beszélek vele. Na, de most te jössz! Mi volt a dirinél?
Míg az öltözőhöz odaértünk elmondtam neki mindent. Mit ne mondjak szépen kiröhögött minket, ezzel kimutatva együttérzését. Állítása szerint olyanok vagyunk, mint egy vén házaspár, akik folyton veszekednek. Ami részben igaz, mert tényleg sokat vitázunk, de ez nem jelent semmit. Sőt fura lenne, ha nem piszkálnánk a másikat.
A nagy beszélgetés közben már végeztünk az öltözéssel és a csarnok lelátójának aljában ücsörögtünk. A csapat többi tagja is körénk telepedett le, s az eddigi meccseket tárgyaltuk át.
- Na lányok eljött a nagy nap!- nézett ránk Mrs. More, azaz az edzőnk.- Nagyon örülök, hogy egy ilyen csapattal dolgozhatok. Köszönöm, hogy nem adtátok fel a nehézségek ellenére. Legyen az csonttörés, rándulás vagy gyász!- ez volt az a pont ahol mindenki rám nézett. Nem csoda!-Egy fantasztikus szezonon tudhattok magatok után. Büszkeséggel tölt el , hogy ez a csapat a legsikeresebb az eddigiek közül. Nem szeretném sokáig húzni az időt a beszéddel, szóval só szórakozást mindenkinek! Kezdjetek el bemelegíteni.
Szófogadó jó  gyerekek módjára lerohantunk a pályára, s már el is kezdtünk nyújtani....