Tizenkettedik

 Új rész, ami egyben az eddigi leghosszabb rész is. Köszönöm mindenkinek aki látogatja a blogomat és hát elértük az 1000 megtekintést, aminek személy szerint nagyon örülök. Arra viszont had kérjelek meg titeket, hogy komizzatok, ha tetszik, mert így elég nehéz nekem alkotni! Jó szórakozást mindenkinek!

xx Réé

Az iskola további részében semmi érdekes nem történt. Igaz  mindenki meglepődött rajtunk, de ez minket egy cseppet sem érdekelt. Bár a nap legrosszabb része még csak most jön, ugyanis ma mindkettőnknek edzés van, mint ahogy a barátainknak is. Jelenleg nem tudjuk mit kezdjünk magunkkal, kihez menjünk és azt sem tudjuk, hogy az esték hogy lesznek.
- Majd este találkozunk!- búcsúztak el a srácok, s rohantak egyenesen az öltözők felé.
- Akkor most merre tovább?- néztem az ajtó felé.
- Hát először a kocsiba, aztán majd meglátjuk.-felelt a kérdésemre.
Lassan kiindultunk az épületből, magunk mögött hagyva a mai napot. Magamat is megleptem azon, hogy mennyire jól el tudunk mi ketten beszélgetni egymással, de valahol mélyen ezt nem is bánom. Olyanok vagyunk így most mint egy pár.
- Most már csak egy gond van!- emeli rám a szemeit Liam.- Hogy ülünk be a kocsiba?
- Egyikőnknek másznia kell.- mondom ki az első ötletemet.
- Rendben.-sóhajt egy nagyot.- Majd én mászok.
Kicsit nehézkesen, de azért sikerült mind a kettőnknek beülni. Személy szerint engem ez a kis akció nagyon megmosolyogtatott. Ahogy mind a ketten elhelyezkedtünk, Liam már indította is az autót.
- Most kihez megyünk?- tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Ma kedd van! Úgy gondoltam, hogy délután lehetnénk nálatok, az estét meg nálunk töltjük.-ismertette az ötletét.- Így legalább mindketten otthon is vagyunk. Holnap meg pont fordítva lesz, jó?
- Szóval akkor ilyeneken töröd a fejed, mikor csendben vagy!- mondtam ki a gondolataimat, amire csak egy grimaszt kaptam.- Részemről rendben.
- Akkor induljunk!
A kocsi motorja felbőgött, ahogy kikanyarodtunk a parkolóból. Csendben ültünk egymás mellett, de ezt most nem lehetett kínosnak nevezni. Mindketten elvesztünk a gondolatainkban. A rádióból elektronikus zene szólt, ami engem nagyon nem érdekelt, így a telefonomat kezdtem el nyomogatni. 10 perc kocsikázás után a kocsi a kapunk előtt állt meg.
- Te találkoztál mar Nickkel?- jutott hirtelen eszembe.
- Nem!- válaszolt röviden.
- Hát ez érdekes lesz!- vakartam meg a homlokom.
A táskámból előhalásztam a kulcscsomómat, hogy a kapun be tudjunk menni. Nyugodt szívvel sétáltunk át a kerten, de legbelül én féltem kicsit. Az ajtón belépve kellemes meleg fogadott minket. A cipőktől az előszobában megszabadultunk, és a konyhába sétáltunk. Legnagyobb meglepetésemre Ana a konyhai tudását bizonygatva rohangált és főzött.
- Szia!- köszöntünk egyszerre.
- Jaj de jó hogy megjöttetek!- borult egyből a nyakunkba.- Segítenetek kell nekem!
- Mi a feladat?- nézett le Liam a nővéremre.
- Nickket előléptették és a főnökét és a családját meghívta hozzánk vacsorára!- hadarta.- Jen tudod milyen rémes szakács vagyok és már a megőrülés szélén állok. Segíts!
- Először is nyugodj meg! Tudod hogy nem tesz jót a babának!- tettem rá a kezem a vállára.- Másodszor mit gondoltál ki vacsorának?
- Sült csirkemellre párolt zöldséggel és hasábbal. Meg tésztasalátát gondoltam.- hajtja le a fejét.- A sütit meg már megrendeltem a cukrászdában
.- Rendben!-adom meg magam.- Gondolom minden a helyén van!
Heves bólogatást kaptam válaszul, majd intettem neki, hogy hagyja el a helységet.
- Hát azt hiszem főzőcskézni fogunk ma!-szólal meg Liam.- Ez érdekes lesz!
- Az az egy biztos!
Kötényeket kötöttünk egymásra és már neki is álltunk főzni. A fagyasztóból elővettük a krumplit és a zöldségeket, a hűtőből a csirkemellet, a szekrényekből a lábast, a fazekat, a tésztát és a fűszereket. Míg Liam a csirke egy részét felszelte addig én vizet engedtem a tésztának, majd a feltettem forrni. A fritőzben előmelegítettük az olajat a krumplihoz, majd a párolni való zöldségeknek fogtunk neki. Jó két órás főzőcskézés után késznek nyilvánítottuk a vacsorát, s a helyet foglaltunk az asztalnál. Meglepetten néztem fel az órára, hogy már 6 óra.
- Ti miért ücsörögtök?- rohant be a konyhába a nővérem. - Nem ülhettek asztalhoz sulis cuccban. Menjetek öltözni.
- Ana van egy kis bökkenő!- néz rá Liam.
- Mégis mi?
- Össze vagyunk kötve te nagyokos!-emelem fel a kezünket.- És Liamnek nincsenek itt a ruhái.
- Rendben!- húzza ki a kulcsot a zsebéből.- Liam tűnés haza átöltözni, Jen neked meg nyomás az emelet! 30 percet kaptok és mindketten hallgattok erről, értve vagyok?
- Még szép!- mosolyogtam rá!
Ahogy megszabadultunk a bilincstől, mindketten felálltunk és az ajtó felé sétáltunk.
- A tesód mindig ennyire fel van pörögve?-szólalt meg Liam miközben a cipőjét vette fel.
- Csak ha fontos a program.- vonok vállat és a mozdulatait figyelem.
- Remélem jól sikerül az este!- mondja ahogy felegyenesedik.
- Ha csak nem rontjuk el!- kacsintok rá.
- Vicces vagy Black!- gúnyolódik és közelebb lép.- Van valami a szádon.
Hüvelyk ujját végighúzta az alsó ajkamon, mitől muszáj volt lecsuknom a szemem. Ahogy ez a cselekedetem megtörtén ajkait az enyémre nyomta. Meglepettségemben azt sem tudtam ki vagyok, de viszonoztam a csókját. Furcsán érintett a közelsége, de valahogy nem bántam. Kezeivel teljesen közel húzott magához, mintha sohasem akart volna elengedni. Ujjaimat felvezettem a tarkóján és barna hajába beletúrtam. Levegő hiány miatt el kellett válnunk egymástól.Szemeimet csukva tartotta, ahogy homlokát az enyémnek támasztotta.
- Hamarosan jövök!- húzódott el tőlem, majd kilépett az ajtón.
Zavarban éreztem magam, ami velem nem sűrűn fordul elő. Mikor észbe kaptam, egyenesen a szobámba szaladtam, pontosabban a fürdőbe. Ruháimat leszórva álltam be a hideg víz alá és próbáltam észhez térni. Mikor minden tudatosult bennem, a kezemet a szám elé kaptam. Gyorsan megmosakodtam és már léptem is ki a kabinból. Egy szál törölközőbe rohantam le az emeletről a táskámért, amiben a telefonom volt. Amint megtaláltam már tárcsáztam is Thea számát. A harmadik búgásra fel is vette, én meg ismét a szobámban voltam.
- Megcsókolt!- mondtam minden előzetes nélkül.
- Várj! Mi van?- hallottam értetlen hangját!- Ki? Mikor?
- Liam!-feleltem és már a szekrényemben turkáltam a megfelelő ruháért amit hamar meg is találtam.
- ÁÁÁ!- kezdett el sikítani!- Úr isten!
- Tudom!- rogytam le a földre.
- De miért? És most nem veled kéne lennie?
- Fontos vacsora lesz nálunk és jelenleg készülődik! Teljesen be vagyok pánikolva!, egyszerűen nem tudom mit csináljak, ha meglátom! Tuti zavarban leszek!-pánikoltam be teljesen.
- Egy magabiztos lány vagy! Ne ám bepánikolj attól ha egy srác megcsókol!-szidott le.- Viselkedj úgy mintha nem történt volna semmi, de ha esetleg este más is történik, azt már nem tudjátok visszaforgatni és együtt kell továbblépnetek! Rendben?
- Rendben.- hajtom le a fejem.
- Most pedig nyomás készülődni! Még a végén te váratod meg a népeket!- nevette elé a végét.
- De vicces valaki!- gúnyolódtam!- Na szia!
- Puszika!
Ezzel a végszóval bontotta a vonalat. Én meg folytattam a készülődést. Egy nejlonharisnyával fedtem el hipó fehér lábaimat, és a szoknyámba belebújtam. A fürdőszobában egy kevés sminket kentem az arcomra és a hajamat begöndörítettem. Magassarkúmat a lábamra vettem és telefonommal a kezemben elindultam le, amikor megszólalt a csengő. Ana nyitotta ki az ajtót, ami mögött Liam állt egy fekete farmerban és egy kék ingben.Elég jó látványt nyújtott az biztos. A lépcső felénél jártam, mikor észrevett, s mogyoróbarna szemeit végigfuttatta rajtam. Zavarban éreztem magam, így lehajtottam a fejem. A lépcső aljában vártak engem.
- Mivel ez egy fontos vacsora nem lesz rajtatok az a franc,- kezdett bele Ana.- de a lehető legnormálisabb viselkedést várom el mindkettőtöktől.
Válasz helyett mindketten csak bólintottunk és legnagyobb meglepetésemre Liam megfogta a kezem. Az étkezőben a megterített asztal és egy 4 tagú család fogadott minket.
- Jó estét!- köszöntünk mindketten.
- Jen ép jókor!- állt fel az asztaltól Nick.-Had mutassam be a főnökömet. Mr. Wrong ő itt Jenifer és...- kérdőn rám nézett.
-.... Liam!- mondtam végül.- Üdvözlöm!- fogtam vele kezet.
- Részemről a szerencse! A feleségem Rose, a fiam Marcell és a lányom Sophia.- nézett rám és valami furcsaság volt a szemeiben, aminek láttán Liam maga mögé vont.- Ha jól gondolom maga a védelmező nagy testvér!
- Rosszul gondolja!- fog az úrral kezet!- Egy közei barátja vagyok Jennek!
- Mindenkit megkérnék hogy foglaljon helyet!- lepett ki a konyhából Ana az ételekkel.
A vacsora alatt, csendben ültünk és az általunk készített ételt eszegettük, amikor egy mondat csapta meg a fülemet.
- Ana! Mennyire fiatalon szülted Jenifert?- tette fel a kérdést Mrs Wrong.- Hisz még most is olyan fiatal vagy.
- Tudja asszonyom,- köszörültem meg a torkom.- Ana a nővérem és egyben a gyámom. Mivel a szüleinket két éve elveszítettük!
- Sajnálom!- mondta a hölgy.
- Megbocsájtson, de nem kérek a sajnálatából,- felelek flegmán.- de mi most megyünk!
Azzal felálltam az asztaltól és az emeletre mentem a ruháimért. Az utazótáskámba beletettem a könyveimet meg a ruhákat, a cipőmet és a neszesszeremet, majd visszaindultam. Egy könnycsepp buggyant ki a szememből amit egyből letöröltem, hogy ne legyen nyoma. A lépcső alatt Liam vár indulásra készen. A kabátomat leakasztom a helyéről és mér ki is lépek a házunkból. A magassarkúm hangosan kopog a jeges járdán, ami miatt meg is csúszok és ha nincs Liam akkor el is esek.
- Vigyázz magadra, mert egészben van rád szükségem, nem darabokban!- mondja és kezét a csípőmre teszi.
- Köszönöm, hogy vagy!-suttogom.
- Nincs mit, de ezt inkább a szüleimnek köszönd meg!- kacsint rám és kinyitja az ajtót.
- Bolond vagy!- mondom, mondom ahogy ráülök az ülésre.- De így szeretlek!
- Aha!- vigyorodik el.- Szóval szeretsz!
- Mármint nem úgy....Na érted...- dadogtam neki.
- Értem én!- azzal elindította az autót és már feléjük tartottunk.
Az autóút csendben telt el, amit most nem bántam, mert nem tudtam volna kimagyarázni magamat. Hát ezt jól megcsináltam. Na mindegy. A garázsba begurulva állt csak le az autó, és mi egyszerre nyitottuk ki az ajtókat.  Liam a táskámat kivette a hátsó ülésről és a kezemet elkapva sétáltunk be a házba. A nappaliból beszélgetést lehetett hallani, így arra haladtunk.
- Sziasztok!- köszönt Liam a szüleinek és mindkettőjüket megölelte.
- Csókolom!- köszöntem én is, az ajtóból.
- Jenifer! De régen láttalak!- ölelt magához Karen.
- Mi most megyünk is mer kicsit hosszú napunk volt.- karolta át a derekamat Liam.- Jó éjt!
Az emeleten megmutatta mit hol találok, majd a szobájába mentünk. A táskámból elővettem egy bő pólót és egy rövidnadrágot, hogy abba alhassak, majd a fürdőbe mentem átöltözni. Mire visszaértem Li már az ágyon ült boxerben és laptopozott. Kicsit megköszörültem a torkom, hogy jelezzek neki, hogy visszajöttem. Átnézett a gépe felett és a fejével biccentett, hogy csatlakozzak hozzá. Lekuporodtam mellé és fejemet a vállán pihentettem, minek hatására átkarolt. Egy dallamot dudorászott, miközben egy online filmes oldalon válogatott végül valami vígjáték mellett döntött.
- Nick egy érdekes fazon!- szólalt meg hirtelen.
- Nekem ne mond! 2 éve lakom vele egy házban.- mosolygok rá.- De a főnöke egy nagyon nem szimpatikus ember!
- Akkor ebben is egyet értünk.-ujjaival a felkaromat kezdte el cirógatni.- Kicsit komolyra fordítva a szót, én is hasonlókép érzek mint te.
- Mire gondolsz?- néztem fel rá.
- Erre!- és ismét megcsókolt.- Már az elején tudtam, hogy te másabb vagy mint a többiek. Az elején utáltalak, de azaz utálat átalakult szeretetté és végül szerelemmé.
Egy puszit nyomtam  a szája sarkára és hozzábújtam, majd elindította a filmet, aminek a közepén elaludtam.

Tizenegyedik

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Végre valahára. Mindenkinek jó szórakozást szeretnék kívánni hozzá. Komizni ér!

xx Réé

A házunkba belépve a kávé finom illata csapta meg az orromat. Ezáltal a konyha felé vettem az irányt, ahol Nick kicsit fáradtan lapozgatta az újságot.
- Szia.- köszöntem neki előre.
- Hát te hogy-hogy ilyenkor már fent vagy?- kérdezte kicsit rekedtesen.
- Rosszat álmodtam, de nincs nagy baj.- mosolygok rá nyugtatóan.- Hagytál nekem is kávét?
- Persze a bögrédben van. Úgy ahogy szereted.
- Egy angyal vagy!- ölelem meg gyorsan és a bögrémmel együtt az emeletre sietek.
Az első utam egyenesen a fürdőmbe vezetett. Az italomat a mosdó szélére tettem és a ruháimtól megszabadulva állok be a zuhany alá. A forró íz hatására a bőröm libabőrös lesz, amit most nem bánok. Most valahogy nem tudom élvezni a zuhanyt ezért nem ácsorgok sokáig. A tenyerembe egy kevés sampont nyomok, s egyből a hajamra kenem.
A gondolataim megint a szüleim felé terelődnek, s emlékképek lebegnek a szemem előtt, amiktől mosolyognom kell, majd az utolsó beszélgetésünk. A fejemet gyorsan megrázom, hogy ismét a jelenben legyek és tovább tudjak készülődni.

A törölközőmet szorosan magam köré csavarom, ahogy a szekrényemhez megyek. Nem bajlódok nagyon a ruháim összepárosítgatásával, mert a szetteket mindig egy helyre teszem. Gyorsan felveszem a nadrágomat, hogy ne fagyjak meg teljesen, majd visszasétálok a fürdőbe hajat szárítani. 
Sokan ölni tudnának azért, hogy olyan hajuk legyen mint nekem, mert bármennyire is összeborzolom a hajam, mire megszárad szög egyenes lesz. Néha örülök neki, de nagyon sokat bajlódok vele.
Mikor már kellő kép száraznak érzem a fejemet, leállítom a gépet, s egy hajcsat segítségével a frufrumat hátra tűzüm. A pulcsimba belebújok, fogat mosok és már teljesen késznek is nyilvánítom magam.
A bögrémet magamhoz veszem és a táskámmal a karomon indulok le reggelizni.
- Mikor értél az éjjel haza?-néz fel a lapok közül Nick.- Nyugi köztünk marad. Nem akarom, hogy Ana aggódjon.
- Amikor beléptem a konyhába.- felelem röviden.
- Te aztán jól bírod az éjszakázást.csóválja meg a fejét mosolyogva.- Azt hiszem ha megszületik a kicsi, te fogsz az én helyemen aludni.
- Már megint álmodozol.- simogatom meg az arcát.- De a buliból, olyan éjfél körül leléptem, mert Liamet haza kellet már vinni és nem engedett haza.
- És mit csináltatok?- húzogatja a szemöldökét.
- Aludtunk!- villantok egy ezer wattos mosolyt.- És mint már egyszer mondtam, rosszat álmodtam és hazahozott.
- Értem.- mosolygott sejtelmesen.
- Hülye.- ütöttem meg kicsit, majd a reggelit befejezve elindultam a suliba.
Észre sem vettem mennyire elszaladt az idő, már 7: 30 van, és nekem 15 perc múlva az igazgatóiban kell lennem. A lépteimet a lehető leggyorsabbra vettem, s közben Theanak írtam egy SMS-t

,, Ne gyere hozzánk be,mert mert pár percen belül a suliban vagyok. Majd mesélek. xx Jen."

Egy perc múlva jött is a válasz.

,, Rendben! Majd besz! xx T"

A telefonomat a zsebembe süllyesztettem és átléptem a suli ajtaját. Amilyen gyorsan csak tudtam a szekrényemhez siettem, a kabátomat a vállfára akasztottam és a táskámmal a vállamon indultam el az irodák felé. Az ajtó előtt még egyszer utoljára a ránéztem a telefonomra 7:44, még időben, s bekopogtam.
- Tessék!- jött bentről a válasz.
Az arcomon egy kevés félelem látszódott, de amennyire csak tudtam magabiztosan sétáltam be a helységbe.  Legnagyobb meglepetést az okozta, hogy Liam már az asztal előtt ült és csendben várt.
- Jó reggel Mr. Jones!- köszöntem udvariasan az úrnak.
- Milyen pontos magam Miss Black.-bólint elismerően.- Foglaljon helyet.
Óvatos léptekkel haladtam a székig, majd leültem én is.
- Szóval a tegnap megbeszéltekhez tartva magam, a héten mindent együtt kell csinálniuk. De hogy ne érintse magukat annyira kellemetlenül a dolog, ezért a reggeli és esti zuhanyzások és öltözések idejéig nem kell magukon lenni a bilincsnek. A szülőkkel már beszéltem és beleegyeztek ebbe. Mr. Payne a maga édesanyjának és Miss Black a maga nővérének is adtam egy-egy kulcsot, így feltehetőleg nem fogják elhagyni. És nem játsszák ki a szabályokat.- mondja és a fiókból elővesz egy dobozt. Majd azzal együtt, megkerüli az asztalt és megáll előttünk.- A héten a  testnevelés órák alól felmentést kapnak. Lehetőleg ne akarják kikészíteni egymást és legközelebb pénteken a büntetés után akarom magukat látni.
Beleegyezően bólintottunk mindketten, de továbbra sem szólaltunk meg. A doboz tetejét az asztalra tette, s elővette a bilincset. Liam jobb kezéért nyúlt, rátette a tárgyat, majd mindezt megismételte az én bal kezemmel is.
- Remélhetőleg mostantól nem lesz veletek probléma. Most meg nyomás az órátokra.- ezzel a végszóval kitessékelt minket az íródójából.
- Ez kegyetlen rossz!- szólal meg Liam amint becsukta az ajtót.
- Hát mostantól viccesek lesznek a dolgok.
A lépteinket próbáltuk nagyjából egymásra hangolni, de a tizedik lépés után meg kellett állnunk. A lehető legtávolabb akartunk menni egymástól, de a bilincs vágta a csuklónkat, így közel kellett maradnunk.

- Liam!-fordultam szembe vele.- Bármennyire is furán fog hangzani, de egyikőnk kezét sem dörzsölné ki ez a szar, ha fognánk a másik kezét.
- Rendeben!- azzal a kezét az enyémbe csúsztatta és úgy sétáltunk tovább a folyosón.
Magam is meglepődtem, hogy a kezeink passzoltak egymáshoz. Olyan furcsa, de kellemes bizsergés áradt szét a testemben az érintése nyomán.
A folyosón az emberek megbámultak, minket, ahogy látták a kezeinket. Szerintem senki sem gondolta volna, hogy az "örök ellenségek" kéz a kézben fognak a suli folyosóján sétálgatni. Hát ezt is megéltük. Az utunkat egyenesen a termünk felé vettük. Tudtuk, hogy még van időnk, hogy becsengessenek, de így legalább kevesebb szempár szegeződik ránk.
- Jen! Már kerestelek, beszélnünk kell négyszemközt!- ugrott a nyakamba egyből Thea.
- Mint látod drága,- emeltem fel a kezünket.- csak 6 szemközt tudunk beszélgetni.
- Bassza meg!- csapott a homlokára.- Azt hiszem akkor átülök Harry mellé.
- Te tudod.- szólt közbe Liam is.- De egy tanácsot fogadj meg. Mindig mondj neki nemet!
- Köszi Li!- ölelte meg futtában.
Thea és Liam nagyon jó barátok, mivel kicsi koruk óta ismerik egymást. Megindultunk mi is az asztalom felé, hogy ne keljen ácsorognunk tovább.
- Jó reggelt osztály!- lépett be az ajtón Mr. Morgan.- Miss Black a táblához! A többiek, átolvassák az anyagot.
Fájdalmas arccal emelkedtem fel a székemről, majd ahogy megpróbáltam ellépni vissza is huppantam Liam mellé. Kicsit megböktem az oldalát, hogy vegye az adást, majd ő is felemelkedett. A kezemet ismét megfogta, a dörzsölés ellen. Egészen a tábláig haladtunk, majd megálltunk a tanár úrtól egy méterre.
- Mr Payne kérem foglaljon helyet!- nézett rá Mr Morgan szúrós szemekkel.- És eressze el Miss Black kezét.
- Minden vágyam tanár úr, de nem tehetem!- felelte hanyagul.
- Hogy mondta?
- Jól hallotta!
- Mr. Morgan! Liam nem tud a helyére ülni, mert össze van kötve a kezünk!- szóltam közbe én is.
- Maga mennyire néz engem hülyének Jenifer?-húzta fel a szemöldökét Mr. M.
- Hát elég nagynak, de az mellékes most.- hadarom el gyorsan.- De nézze meg maga is!
Azzal felhúztam a pulcsim ujját, hogy ő is láthassa. A továbbiakban nem kötekedett velünk. Lefeleltetett engem, de próbált egyest adni, de Liamnak hála 3-as lett belőle, mert addig kötekedett a tanár úrral míg bele nem egyezett a jobb jegybe. Hát azt hiszem érdekes hetünk lesz!

Tizedik

 Sziasztok! Meghoztam az új részt! Tudom hogy több mint egy hetet késtem, de sok dolgom volt és egy kicsit meg s akadtam. Nem tudtam hogyan legyen a folytatás. De végre elkészült.Szóval jó szórakozást mindenkinek! :)

xx Réé

,,Az arcomról patakokban folytak le a könnyek, amikor a kocsimba beültem. Egy oltári nagy balhé kerekedett, aminek állítólag én vagyok az okozója. Nem tudom mit csinálhattam, de mindenki meg tudna ebben a percben fojtani az biztos.
Az egyik percben még Theaval táncolok a következőben a Harry és Louis kezdtek el verekedni. Liam próbálta őket szétválasztani, aminek az lett a vége, hogy az említettnek már most liluló monoklija lett. Ezután mindenki elkezdett üvölteni, hogy mindennek én vagyok az okozója, mert nem tudom sohasem tartani a számat. Akkor kezdtek el lefolyni az arcomon a könnyeim, s egyenesen kirohantam a kocsimhoz, hogy elinduljak valahova.
Levegőért kapkodtam, mikor az autó elindult. Egyszerűen én már semmit sem értek. Akiket a barátaimnak tartottam, azok elárultak. Az autó másodpercek alatt gyorsul fel, s már csak a távolból látom, hogy valaki integet és kiabál, de nem hallom, hogy mit. 
Percek teltek el mióta elindulta, de a könnyeim még mindig záporoztak. Felzaklatott voltam. Egy elhagyatott úton mentem ami a városból vezetett ki. Olyan ismerős volt, de nem tudom, hogy honnan. A telefonom csörgése. kicsit kirántott a gondolataimból.
- Nem tudom mire készülsz, de most azonnal fordulj vissza!- üvöltött a telefonba Liam.
- Miért mennyek vissza?- üvöltöttem én is.- Azért, hogy mindenki a torkomnak essen? Köszönöm, de én ebből nem kérek!
- Szarj le mindenkit!-mondja, s ezzel egy időben elkezdek gyorsítani.- Gyere vissza!
- Ne próbálj meggyőzni! Hisz minek áltatom magam, akiket a barátaimnak tartottam egyszerre estek nekem és nem tudom, hogy miért! Mi értelme van annak, hogy visszamenjek? Mindenki hátba támadott!- mondom elhaló hangon.-Már mindenemet elvesztetem!
- Nem mindent é....
- Csak egy indokot mondj, hogy miért forduljak vissza!- szakítom félbe.
Hallgat. Már azt hittem, hogy letette mikor megszólal:
- Szeretlek!
Ahogy a szavak elhagyták a száját, a sokktól ráhajtottam egy buckára és elveszítettem a kocsi felett az irányítást! Az autó megpördült velem együtt és a tetején csúszott. A sikításom töltötte be az egész autót, miközben Liam az egészet végighallgatta és kérdezgette, hogy mi volt ez. Hirtelen bevillant! Ez az a hely ahol a szüleim pár éve meghaltak és nekem  most ugyanitt volt autóbalesetem. Szemeimet becsuktam a félelemtől és az orromon lefolyó vér látványától.
- Jen!...Jen!"...Jen!-hallottam egy aggodalmas hangot- Nyisd már ki a szemed!
A szemeim kipattantak és levegőért kezdtem el kapkodni. Rettentő rossz érzés fogott el, s a szememből könnyek kezdtek el hullani.
- Ssssssh!- zárt a karjaiba két kéz, s kicsit ringatni kezdett.- Semmi baj! Nyugalom! Én itt vagyok veled! Csak egy rossz álom volt.
Nem tudtam megszólalni, csak a nyakába fúrtam a fejem és a pólójába kapaszkodtam. Próbálkoztam a beszéddel, de a hang egyszerűen a torkomban akadt. Csak szipogtam, miközben Liam a hátamat simogatta, hogy megnyugodjak. A légzésem mondhatni normálissá vált, ahogy teltek a percek. Most valahogy örülök, hogy nem egyedül vagyok.
- Jobban vagy?-suttog a fülembe Liam.
- Kicsit.-erőltetem ki magamból.
- Minden rendben!- tol el magától.- Gyere csinálok egy teát neked.
A kezét felém nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadom, s próbálok normálisan sétálni mellette. Nem tudom, hogy miért pont most kellett a szüleim balesetéhez hasonló álmot álmodnom, de ez egyszerűen kiborít.
Liam a konyhában a pult előtti egyik székre nyomott le. Figyelmemet a mozdulatainak szenteltem, ahogy elővett két poharat. Mindegyikbe vizet engedett, s amelyiket nekem szánta azt betette a mikróba. Az egyik fiókból elővette a teafiltert, majd egy másikból pezsgőtablettát húzott elő, egy apró bogyóval együtt. A tablettából egyet a vízbe dobott, majd a többit tette a helyére. Egy halk csipogás jelezte, hogy a víz már elég meleg. A bögrét elém tette le, majd a teafiltert lógatta bele. A szekrényből elővette a cukrot és a citromot ízesítésnek. Mindezek után mellettem foglalt helyet, s az arcomat fürkészte.
- Most már megnyugodtál?-töri meg a csendet.
- Azt hiszem.- suttogom.
- Mi zaklatott fel ennyire? Mármint miért sikítottál?
- A szüleim jutottak eszembe.- szomorodok el, majd egy mély levegőt veszek a folytatáshoz.- Mint tudod a szüleim lassan 2 éve meghaltak. A nagymamáméktól jöttek haza, zuhogó esőben. Nem is emlékszem már pontosan, hogy miért nem voltunk akkor velük, talán az Isten akarta így.-a gőzölgő teából kortyolok egy keveset, s folytatom.- Apu vezetett és szokás szerint beszélgettek anyával, amikor felhívtam őket. Emlékszem akkor pont arról meséltem nekik, hogy már megint mivel készítettük ki egymást, mikor hirtelen a kocsit megcsúszott és felborult.-egy könnyek szöknek a szemembe, az emlékektől.- Hallottam, ahogy anyu kiabál és ahogy a fém csúszik az úton, s hirtelen csend lesz. Szólítgattam őket, de egyikük sem szólt vissza. A vonal megszakadt és üvölteni kezdtem mint egy taknyos gyerek. Már akkor tudtam, hogy nem látom többet őket és igazam lett. A rendőrök azt mondták, hogy fogták egymás kezét mikor rájuk találtak. Attól a naptól kezdve magamba zárkóztam, erről még Thea sem tud. Hallottam ahogy a szüleim meghalnak!
Liam arca teljesen elfehéredett. Egy szót nem tudott kierőltetni a torkából, amit nem csodálok. Nekem is sokáig tartott feldolgoznom mindezt. Remegő kézzel nyúlt a poharáért és a bogyót a szájába véve ivott pár kortyot.
- És most meg megálmodtam a saját halálomat, ugyanúgy mint a szüleimé volt. Ironikus, nem?-  nézek a szemei közé.
- Most már mindent értek!-mondja csendesen.- Sajnálom.
- Ne sajnáld!- mosolygok rá halványan.- Már nem lehet ellene tenni.
- Komolyan mondom ennél józanítóbb történetet még másnaposan nem hallottam.
- Liam!- nézek rá félénken.
- Igen?
- Kérlek, ne mond ezt el senkinek!
- Rendben!- mosolyog rám.
- Azt hiszem haza kellene mennem!- iszom meg a maradék teám.
- Ugye ezt te sem gondolod komolyan, hogy engedem, hogy kocsiba ülj!-ráncolja a szemöldökét.- Majd én hazaviszlek!
Nem akartam vele civakodni, hajnalba ezét csak bólintottam. Liam gyorsan magára kapott egy pulcsit és a cipőjét, majd engem megvárva léptünk ki a házukból. Már elkezdett világosodni idekint, ami kicsit meglepett. Jó gyerek módjára  beültem az autóba és figyeltem, a házunkig vezető utat. 10 perc alatt otthon is voltunk.
- Köszönök mindent!- néztem rá félénken.
- Nincs  mit! Végül is, te voltál az aki "vigyázott" rám az este nagy részébe- mosolyog rám.
Egy apró mosoly jelen meg a számon és megölelem. Meglepődik az érintésemtől, de viszonozza az ölelést. Pár percig csendben ácsorogtunk így, de a hidegre való tekintettel elengedtem.
- Találkozunk az igazgatóiban Payne!- kacsintok rá és elindulok be.