xx Réé
Jenifer Black
El sem tudom mondani,hogy az elmúlt 5 évben mekkora felhajtás volt körülöttem. Folytonos pörgésből áll az életem és szinte sosincs megállás. Már azt sem tudom, hogy milyen lehet egy kicsit pihenni. Megrendelő jön megrendelő után,s amikor már már nincsenek ügyfelek,akkor meg éjszakába nyúlóan fénykép válógátas és szerkesztés van.
De mi is történt ezalatt a pár év alatt velem? Miután meg volt a beszélgetésem Liammel, azután Josh próbálkozott nálam. Az elején nagyon aranyosnak találtam, hogy próbál felvidítani, minden délutánra programot szervezett,hogy ne szomorkodjak egyedül otthon.
Olyan félévvel a találkozásunk után komolyabbra kezdett fordulni az egész. Ép Hopeot tolta a babakocsiban, s apró kis semmiségekről beszélgettünk,mikor közölte velem azt, hogy kezd belém szeretni. Először nem tudtam, válaszolni erre. Persze Josh nekem is tetszett,de valahogy nem éreztem azt a nagyon nagy vonzalmat kettőnk között. Pár hét elteltével, rábólintottam a randira hívására.
Másfél évig voltunk együtt. Egyszerűen nem volt egymásra időnk. Persze ezalatt az idő alatt a média is megismert,mint Josh Hutcherson barátnője és egy pletykalap még azt is kiderítette, hogy Liam ex barátnője is vagyok. Persze ez a hír mindenhol felkavarta a port és nem nagyon hagytak nyugtot nekünk. A szakítás után Joshsal barátok maradtunk, mivel közös megegyezés alapján történt az egész.
Liam mindeközben bejárta az egész világot,mivel az X-factorban egészen a harmadik helyig menetelt a srácokkal. Szinten minden ember ismeri a nevüket már világszerte és rajong a hangjukért, kinézetükért,amit nem csodálok. Akkor láttam őt utoljára, amikor Thea tizennyolcadik szülinapi bulija volt. Ennek már vagy 4 éve. Azóta meg szinte nincs is időm, a médiában töltött szerepléseikről hallani,vagy olvasni. Valamennyire hiányoznak,de már csak a ünnepekkor és szülinapokon tartom a kapcsolatot a srácokkal. Elmúlt a barátságunk, bár Thea és Louis kapcsolat megmaradt, de azt ő is tudja,hogy a jelenlétemben nincs róluk szó és ha Louis a városban van akkor tiszteltben tartanak annyival, hogy a srác nem nagyon jön be hozzánk., vagy csak akkor amikor fotózáson vagyok.
Mindeközben leérettségiztem és elvégeztem egy fényképész tanfolyamot is. Mint kiderült nagyon értek,ehhez a szakmához,először csak gyerekeket fényképeztem, meg családokat. Majd pár hónap elteltével Josh felhívott,hogy nem vállalnám-e el a következő portfóliójához a fényképezést. Néhány perc hezitálás után rábólintottam, s azóta,folyamatosan tele a naptáram. Különböző magazinok kérnek fel,hogy a modelljeiket, vagy az épp aktuális sztárjukról csináljak képeket.
Szóval fellendült az üzlet. Azóta már van egy saját stúdióm,ami közel van a házunkhoz. Van külön személyzet,három fényképész még rajtam kívül,de ők csak a kisebb munkákat csinálják,és a képeken az igazítást is én végzem,ezt az egyet nem bízom senki másra.
Thea beszállt mellém az üzletvezetésbe. Ő állítja össze a munkabeosztást, és ő értesít engem arról, hogy ha valakinek nagyon fontos a megrendelés. Ráadásul még a képek válogatásában és javításában is mindig segít. Már mondhatni annyi időt töltöttünk itt, hogy egy külön kis lakrészünk is van, ha egy válogatás annyira elhúzódna.
Jelenleg ép egy kávét kortyolgatok az iroda teraszán a hűvös londoni időjárásban. Megint elhúzódott egy munka. Theaval megbeszéltem,hogy ma menjen haza és pihenje rendesen ki magát,mert holnap nagyon nehéz napunk lesz. Egy borítóhoz kell majd képeket csinálnom, s ami az egészben a legnehezebb lesz, hogy Thea állítása szerint velünk egy idős srácokkal kell dolgoznom. Azzal mondjuk nincs nagy problémám, hogy az ellenkezőnemből van az illető,de azzal hogy több emberre kell egyszerre figyelnem,ráadásul még a menedzserük is a nyakamba fog lihegni, az egy kicsit megrémiszt. De hát igazából nem nagyon tudnak majd kötekedni velem,mert tudják, azok akik hozzám fordulnak,hogy a saját ösztöneimet követem és a szétszórtságot egyáltalán nem viselem el, és persze azt se felejtsük el,hogy aki nem szimpatikus nekem, azt abban a pillanatban kirakom,amint rosszul néz valakire.
Ilyenkor általában,amikor egyedül vagyok, a gondolataimba merülök el, s próbálok a munkára koncentrálni. Általában így jobb a teljesítményem,de hát ez csak rajtam múlik. Nem időzök el a különböző képeknél, hanem kiválasztom az 5 legelőnyösebbet és hagyom hogy abból válasszanak és ez mindig biztos siker.
Gondolataimból egy halk dallam szakított fel. Besétáltam érte az irodámba,s amikor a képernyőre nézte mosoly gördült a számra mikor megláttam Josh mosolygós arcát.
- Jó reggelt Napsugaram!- szólt bele viccelődve,de kicsit rekedtesen.
- Reggel majd 5 óra múlva lesz!- feleltem.- Az éjszaka közepe van!
- Tudom, de én még csak most keltem fel.
- Milyen jó egyeseknek!- durcáskodtam.
- Jen,mit szólnál ahhoz, hogyha holnap beugranék hozzád?- szólalt meg csendesen.
- Rendben!-egyeztem bele.- Reggel lesz egy kisebb fotózásom, arra bejöhetnél. Csak egy fél óra. Aztán déltől meg egy fontos megrendelésen kell dolgoznom.
- Rendben,akkor olyan nyolc körül találkoznók.- lelkendezett.- Jó pihenést! Szia Jen!
- Neked is, de én még jelenleg is dolgozok! Szia Josh!- bontottam a vonalat.
Miután a kávémat elfogyasztottam, visszaballagtam az irodámba és ott folytattam a munkámat,ahol abba hagytam. Jó volt azzal a tudattal visszamenni, hogy hamarosan végzek és holnap csak két fotózásom lesz. Bár az első csak egy órás lesz körülbelül, a másodikra meg az egész délutánomat rá kell áldoznom,de legalább nem kell majd sokáig bent lennem, mert Péntek lesz.
Ez engem egy kicsit megindított és arra gondoltam, hogy személyesen viszem ki nekik a képeket, a nagy napon és akkor megkérem rá, hogy csináljon nálunk egy próbafotózást. Ha tetszenek a képei felveszem és akkor még több szabadidőt tudok magamnak napközben tervezni és nem csak 20 perceket töltenék otthon.De ez mindenkinek meglepetés lesz. Theaval már beszéltünk róla és ő egyáltalán nem bánja.
Mikor kész lettem az utolsó képpel is küldtem egy e-mailt a lánynak, hogy pontosan tudjam, hogy mikorra kell időzítenem mindent.
***
- Megmondtam neked,hogy ez volt az utolsó húzásod,ha nem tetszik itt valami akkor kilehet lépni.- üvöltöttem az egyik asszisztenssel, aki már sokadszorra próbálta játszani a főnököt.
- Jen,te is tudod,hogy én vagyok az összes segéd közül a legjobb,miért nem nevez ki engem kis főnöknek?- nézett rám kérdőn Sean.
- Nézd Sean, tudom, hogy te már a kezdetek óta velünk vagy,de most már betellett a pohár. Ki vagy rúgva!- üvöltöttem rá!- 1 órád van összepakolni!
Dühösen mentem be az irodámba és ültem le az asztalomhoz. Nem gondoltam volna, hogy kora reggel,ez fog fogadni. Sean az egyik olyan asszisztens volt akinek az adott stúdió berendezés volt a feladata. Meg lett neki mondva, hogy az én részlegembe pakolják be a világosítást és készítsék elő a fehér hátteret. Erre amikor belépek a terembe egy halvány rózsaszín ponyvát tettek fel az állványra és a világosítás még sehol sem volt. Ordítottam akkor mindenkivel és annyit mondtak, hogy Sean mondta, hogy így szeretném. Jó munkaerő volt, de nem fáj érte a szívem hogy kirúgtam.
Halk kopogás szűrődött be az ajtómon, amit majdnem feltéptem dühömben. Josh mosolygós arcával találtam szembe magam, minek hatására elszállt a dühöm.
- Jó reggelt!- csókolta meg az arcom és a háta mögül elővett két pohár kávét.
- Szia!- öleltem át.- Hát ez most életmentő.
- Rég láttalak. Remélem nem zavartam bele a munkádba.
- Nem. Gyere csak beljebb.- tártam ki előtte az ajtót.- Még egy gyors papírmunkát meg kell csinálnom és szabad vagyok.
- Rendben.- ült le a kanapéra és csak azt figyelte ahogy dolgozok.
Alig 10 perc alatt kész voltam a munkával és melléültem egy fotelbe. Nem is tudom mikor ültem le legutóbb akár csak pár percre is. Fáradtan fújtam ki a levegőt és döntöttem hátra a fejem.
-Mit szólnál, hogy ha elmennénk sétálni?- fordultam Josh felé.
-Remekötlet!- ugrott hirtelen talpra.-Úgy is túl sok időt töltesz itt.
Ezt a mondatát egy szúrós pillantással jutalmaztam, majd nehézkesen, de én is talpra álltam. Kezemért nyújtotta a kezét, majd ujjaikat összekulcsolva indultunk ki az irodámból. Akaratlanul is az én házam felé mentünk,mert muszáj volt, egy gyors zuhanyt megejtenem. Csendesen sétáltunk, nem volt szükség szavakhoz, hogy élvezzük egymás társaságát, ahhoz már túl jól ismertük egymást. Szavak nélkül is tudtuk, hogy mi zajlik a másik fejében. Mindeközben megérkeztünk hozzám. Josh automatikusan nyitotta ki az ajtót a saját kulcsával, amit szinte mindig elfelejtek visszakérni.
- Nos, - szólaltam meg amint becsuktam az ajtót.- ismered a házat, nem kell semmit megmutatnom. Érezd otthon magad. 10 perc és jövök én is.
- Oké!- sétált be a konyhába.
Lépteim a megszokott úton a szobámba vezettek, ahol már vagy egy hete nem nagyon voltam. Sietősen szabadítottam meg magam a ruháimtól és rohantam be a fürdőmbe. Ahogy a forró víz végigfolyt a bőrömön jóleső érzés járta át az egész testemet. Pár percig csak álltam a zuhany alatt,majd nekiálltam mosakodni, mert ha így fojtatom sosem végzek. A hűvös levegőtől kirázott a hideg, mikor kiléptem a zuhanykabinból. Egy törölközőt csavartam magam köré, s a gardrób felé sétáltam. Tudtam, hogy mit szeretnék felvenni ezért céltudatosan, haladtam végig a helységen. Szárazra töröltem magam, majd felöltöztem. Az álló tükörben még utoljára végigmértem magam, majd elindultam lefelé.
Halk zaj szűrődött ki a konyhából ezért arra indultam el. Josh épp akkor fejezte be a rántottát.
- Jól nézel ki!- pakolta le az asztalra a két tálat.- Nem mondtad, hogy mit szeretnél enni, ezért a hagyományos rántotta mellett döntöttem.
- Egy angyal vagy.- mosolyogtam rá, s leültem.
A reggelit hang nélkül pár perc alatt elfogyasztottam. Nem is gondoltam volna hogy már ennyire eléheztem. Josh jót szórakozott rajtam, amit a kuncogásából szűrtem le.
- Ne nevess,-szóltam rá.- Már több mint egy hete csak müzliszeleteken meg joghurtokon élek és elhiheted, hogy nem fogyókúrás célból.
- Nem is lenne nagyon okod arra. - mosolygott még mindig.- Bár azért most is látszik rajtad, hogy az arcod vékonyodott.
- Az elmúlt 5 évben szinte mindig ez volt.- motyogtam.- De ezen már kár aggódni. Régen volt és a mostani életem valahogy jobban tetszik.
- Mertél volna mást mondani.- kacsintott rám és elvette előlem a tálat.- Mennyi időd van még?
- Hát talán még egy órám van.- húztam elő a telefonomat,s meglepődve láttam,hogy már fél 12 van.- Nem hiszem el hogy így elszaladt az idő!
- Na gyere királylány. Még a végén el fogsz késni!- mosolygott rám.
- De vicces kedvében van valaki.-nyújtottam ki rá a nyelvem.- Nálam el van nézve a késés, mivel én vagyok a főnök, de most már tényleg indulni kell. Egy ilyen cipőben nem nagyon tudok rohangálni.
Nevetve nézett le a lábbelimre és lassan elindult az ajtó felé. Sapkám alatt lévő hajamat a tükörben még egyszer megigazítottam, s én is utána indultam. Az ajtót bezártam majd Josh távolodó alakja után kezdtem el szaladni. Hangos nevetésbe tört ki amikor a sok apró kopogást meghallotta és észrevette, hogy utána loholok.
- Nem vagy vicces.- csaptam meg a vállát amikor mellé értem.
- Igazad van,te sokkal murisabban festettél!- vigyorgott még mindig.- Egyébként azt tudod, hogy kit kel most majd fotózod?
- Nemigazán foglalkozok én ezzel.- gondolkodtam el.- Thea annyit mondott, hogy velünk egyidős srácok. Azt hogy hányan lesznek és hogy mennyit kell majd külön-külön foglalkoznom velük azt csak ők tudják. De van egy olyan sejtésem, hogy éjfél előtt nem fogok ma sem végezni.
- Hát akkor kettőnk közül neked lesz hosszabb a napod.- motyogta mellettem.
- Mint mindig.- mosolyodtam el.- De hát nem tehetek róla. Élvezem ezt csinálni.
- Na gyere ide.- tárta szét a karjait.- Nem tudom, hogy mikor találkozunk legközelebb, de nagyon vigyázz magadra!
- Köszönöm a reggelit és, hogy kirángattál kicsit az irodámból.- öleltem át szorosan.
- Jó munkát törpe!- szorongatott meg.
- Szia Josh!- indultam be a stúdióba.
Kicsit feltöltött ez a kis idő Joshsal, mert nem sűrűn látjuk egymást. Egy apró mosoly húzódott a számra, ahogy haladtam egyre beljebb az épületbe. Az irodám ajtaját nemes egyszerűséggel léptem át , ahol egy középkorú ember ült az asztalom előtti széken.
- Üdvözlöm!- kerültem meg az asztalt.
- Jó napot!- nyújtotta felém a kezét.- Maga biztosan Jenifer Black? Már sokat hallottam magáról.
- Hát ez elég meglepő,- ráncoltam a szemöldököm.- nekem ismernem kellene magát, mert még csak az arca sem ismerős.
- Nem még nem ismerjük egy mást.-nézett rám barátságos arccal.- Paul Higgins agyok.
- Értem.- ültem le a székemre.- És miben tudok segíteni?
- Miss. Jonsonnal már mindent megbeszéltem.- felelte tömören.- Egy egyszerű fotózást szeretnénk, ahol az összes srácomról készülnek képek. Az elkészítésnél a szokásos eljárásokat szeretnénk. Semmi giccs, semmi színkavalkád. Egyszerű fekete fehér képeket szeretnénk.
-Rendben, ez megoldható.- fordultam a gépem felé.- Akkor rendezzük le a papírmunkát, de közlöm magával, ha egyetlen egyszer fel kell emelnem a hangom, vagy bármelyik embere csak egy rossz szót mond a csapatomra, akkor kirakok mindenkit az ajtón kívülre.
- Ezt a határozottságot szeretem. Remélhetőleg a fiúkkal nem lesz probléma, de azért tájékoztatom őket is.
- Azt megköszönném.- vettem ki a nyomtatóból a szerződést és rutinosan aláírtam mind a két példányt.- Kérem ezeket mindenki írja alá, magár is beleértve. A fotózás után szeretném az egyik példányt visszakapni. Ha megbocsájt most már meg kellene néznem, hogy milyen lett a díszlet. Addig is ha gondolja az előtérben megvárhatja amíg végzünk, bár az eltart majd egy darabig.
- Örülök, hogy megismerhettem.- ugrott fel a székből Paul. - Hamarosan találkozunk.
- Viszlát!- kísértem ki az ajtón, majd én is kimentem.
Furcsa mód Theat nem találtam sehol így egyenesen a termembe mentem. Most már minden a legnagyobb rendben volt. A kedvenc gépemet rakták az állványra, bár tudták ,hogy nem nagyon lesz rá szükségem, de biztos ami biztos mindig itt van. Még utoljára leellenőriztem mindent, s arra vártam, hogy megérkezzen valaki. A hangfalakra rákötöttem a telefonomat, mint mindig amikor nincs nagyon kedvem beszélgetni és kedvenc dalaimat kezdtem el hallgatni. Nem telt bele 2 percbe és Thea sétált oda hozzám és hátulról átölelt. Tudtam, hogy most valami szörnyűség fog következni, csak akkor csinálja ezt.
- Mit csináltál?- kérdeztem rá egyből.
- Semmit,- vágta rá egyből.- csak nagyon nagyon szeretlek!
- Cicu elég régóta ismerlek már.-fordultam szembe vele.
- Csak látni akarom az arcod, amikor megtudod,hogy kik lesznek itt.- vigyorgott rám.
- Na jól van! Kiket, hoztál már megint a nyakamra?- néztem rá mérgesen.
Egy szót sem szólt, csak elhátrált tőlem és a telefonomat kezdte el macerálni. Ismeretlen dalok között száguldozott, s előszeretettel énekelte őket. Egykét dal tényleg tetszett nekem is, de nem ismertem az előadót.
- Megköszönném, ha leraknád a telefonom.- néztem rá.- Veled ellentétben én még az éjszaka közepén is itt fogok lenni és képeket szerkesztek.
Innentől kezdve magukat váltották a dalok, s én is tudtam koncentrálni a gépem élesítésére.
- Hogy tarthat az ilyen sokáig, hogy öt szerencsétlen ruhát vegyen fel? Már 30 perces késés van.- dühöngtem.- 3 percet kapnak, ha nem érnek ide én lelépek, bontom a szerződést és akkor azt csinálnak amit akarnak.
- Te aztán semmit sem változtál.- hallottam meg egy hangot a hátam mögül, s hátrakaptam a fejem.- Na mi van Black? Már meg sem ismersz?- Ó te jó ég!- kapaszkodtam meg az állványban.- Ez komolyan te vagy Tomlinson?
- Egy ölelést azért kapok?- vigyorgott rám.
Meglepetten sétáltam oda hozzá, s átöleltem. Hiányzott, már meg sem tudom mondani, hogy mikor találkoztunk utoljára.
- Jó Jen. Én is szeretlek meg minden, de már alig kapok levegőt.- ugratott.
- Hogy kerülsz te ide?- kérdezte azt ami először az eszembe jutott.
- Hát tudod egy fotózásra jöttem, amit állítólag egy profi fog csinálni, de nem tudom, hogy mit várjak tőle. Szerinted érti azt amit csinál?
- Biztosítani tudlak róla.-komolyodtam el. Itt csak olyan emberek dolgoznak,aki a lehető legjobb képzést kaptak és nem akadékoskodnak. Ha lennél olyan kedves akkor most állj át a kamera másik felére és had csináljam a munkámat.
- Remélem, hogy nem lesz rád panasz, vagy jelentem a főnöködnek.- ugratott tovább.
- Csak nyugodtan,- mosolyogtam rá.- és ha lehetséges akkor csak természetesen Lou.
A vaku villogni kezdett, de persze Louis folyamatosan mondta a magáét és szegény Theat hozta állandóan zavarba. Nem gondoltam volna, hogy 5 év elteltével még mindig ontja magából a hülyeséget. Jól lehetett vele dolgozni, de egy idő után Theat ki kellett küldenem, mert nagyon elvonta a barátja figyelmét.
- Szerintem végeztünk.- léptem hátra a gépemtől.- Szép munka volt.
- Jen, a végén még lesz egy közös fotózás is.-vigyorgott rám.- Hol üthetem el addig az időt?
- Egy fél órát kapsz Theaval, de utána rá szükségem lesz!- sóhajtottam.
- Rendben, akkor egy óra múlva jön! Szia!- szaladt ki az ajtón.
Gondolhattam volna, hogy meg fogja duplázni az időt. A képeket kezdtem visszanézni, s meglepődtem azon, hogy mind jól sikerült. Hirtelen két kéz fonódott a derekam köré amitől kicsit megijedtem.Halk kuncogást hallottam a hátam mögül, amiből egyből tudtam, hogy ki támadott meg.
- Te is nekem Jen!- szorongatott meg.- Nem is tudod elképzelni, hogy már mennyire vártam a mai napot.
- Mitől vagy ilyen izgatott?- érdeklődtem.
- Majd meglátod!- vigyorgott rám, s egy puszit nyomott az arcomra.
- Imádlak Niall, de akkor csináljunk is valamit.- emeltem fel a kamerámat.
Értette a célzást és beállt a helyére. Könnyen tudtam vele boldogulni, de valamin mindig nagyon elkezdett nevetni,a mi megnehezítette a dolgomat. A mosolya ragadós volt így nekem is mosolyognom kellett tőle. Vidámság csillogott a szemeiben, de azért látszott rajta, hogy mondani akar valamit.
- Mit szeretnél mondani?- mosolyogtam rá kedvesen.
- Annyira hiányoztál már!- mosolyodott el zavartan.- Amikor Liam mesélte, hogy mit csinált, nem igazán találtuk meg vele a közös hangot, de tudtuk, hogy az életénél is jobban szeret téged és csak meg akart óvni. Át tudom érezni, hogy körülötted is mekkora volt a felhajtás, miután Joshsal összejöttetek és a Liam dolog is kiderült. Csak azt szeretném, hogy tudjad, hogy ránk bármikor számíthatsz!
- Köszönöm Niall!- léptem oda hozzá és jó szorosan átöleltem.- Ez többet jelentett most nekem, mint eddig bármi amit valaha is hallottam.
- Te is tudod, hogy olyan vagy te nekem, mint ha a húgom lennél!- engedett el.
- Igen ezzel tisztában vagyok.- mosolyogtam rá.- Végeztünk. Arra hadd kérjelek meg, hogy küld be a soron következőt.
- Persze Jen!- vigyorgott rám.- Addig azt hiszem, hogy megnézem az irodádat.
A fejemet csóváltam miközben azt néztem, ahogy elhagyja a helységet. Az egyik bent lévő asztalhoz sétáltam, amin kávé és víz volt. Egy pohárba elkészítettem a kávémat és azt kortyolgattam, míg egy újabb alak lépett be az ajtón.
- Ki ez a gyönyörűség velem szemben?- hallottam ki Harry hangjából a vigyort.- Styles megköszönném, ha nem a hátsófelemmel kezdenél el flörtölni, hanem inkább a szembe mondanád.- fordultam szembe vele.
- Jenifer Black!- hüledezett.- Mintha nem is te lennél. Mikor váltottál vissza a szemüvegre? Már el is felejtettem, hogy milyen jól áll neked.
- Harry, ha nem gond akkor én inkább a munkámat csinálnám.- sétáltam oda hozzá.
- Tudod, hogy nekem senki sem tud ellenállni!- villantotta rám fehér fogsorát.
- Azt meg te is tudod, hogy engem sosem érintett meg a kisfiús mosolyod.- ütögettem meg a vállát.- Szóval inkább csináljuk meg a képeket, mert ha jól gondolom akkor rajtad kívül még ketten várnak rám.
Egy hatalmas sóhaj követte a monológomat, majd Harry is átsétált a helyére. Vele valahogy nehezebben boldogultam mint a többiekkel, mert elég érdekes megjegyzéseket tett a külsőmre és kimondta hangosan a gondolatait, amitől kicsit zavarban voltam.
- Jen ne kéresd már magad!- nyekergett.- Tudom, hogy miket szoktak gondolni rólam a csajok amikor először meglátnak. Ne játszd a jéghegyet, mert annál inkább fogok próbálkozni és tudod, hogy megcsinálom.
- Sajnálom Harry, -néztem ki rá a kamerám mögül és tetőtől talpig végigmértem.- de nem vagy az esetem! A barna szem a gyengém.
- Remélem tudod, hogy mostanában majd sokat fogunk találkozni.- villantotta rám a győztes vigyorát.
- Miért is?- érdeklődtem.
- Mert ha a menedzsmentnek tetszik a munkád akkor nagy eséllyel szerződést kötnek veled, hogy te legyél a fő fényképészünk.- vigyorgott, s kilépett az ajtón.
Nem hagyta, hogy bármit is kérdezhessek tőle. Ezért nyakon vágom az is biztos. Nem nagyon maradtam kettesben a gondolataimmal, mert Zayn is hamarosan megérkezett hozzám. Ezek szerint Liamet hagyták utoljára.Te jó ég!
- Szia Jen!- sétált egészen közel hozzám és megölelt.- Jó téged újra látni.
- Hát igen tényleg régen találkoztunk!- öleltem át én is.
Nem beszéltünk nagyon többet, mert mi még nem nagyon tudtunk egymásnak megnyílni. Még az iskolában is nagyon keveset beszéltünk egymással. Egy dal csendült fel a telefonomból,amit már ezer éve nem hallottam és elkezdtem énekelgetni. Zayn ezt látva elmosolyodott rajtam, s ebből a mosolyból egy egész jó kép született.
- Érdekes, hogy milyen jól ismered ennek a dalnak a szövegét.- nézett rám kedvesen.
- Szeretem ezt a dalt,megnyugtat.-s a mondatomtól,csak még nagyobb lett a mosolya.- Mi ezen olyan vicces?
-Az hogy ezt a dalt közel 3 éve adtuk ki.-mosolygott még mindig.- Liamnek az egyik személyes kedvence és ez egyáltalán nem meglepő, hogy miért.
- Érdekes!- bambultam el.
- Szia Jen!- intett, majd egyedül hagyott a teremben.
Hát ez a nap tele van fordulatokkal. Josh mai látogatása, nagyon jó kezdés volt, leszámítva, hogy előtte nemsokkal rúgtam ki Seant. Paullal nem volt semmi problémám,bár őt is még csak most láttam először. Barátságos, de tiszteletreméltó arca van. Igazi apukás látszatot keltett bennem.
Persze a szórásból nem maradhatnak ki a fiúk sem. Nem is tudom megmondani, hogy a legutóbbi emlékeim szerint, hogy néznek ki. Szerintem, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy egy nap majd őket fogom fényképezni,azt arcon röhögtem volna.
Louis sokkal férfiasabb lett, mint volt. Meglepő, de nem gondoltam volna, hogy egyszer majd kinövi azt, hogy a szemébe lógjon a haja.Niall szinte semmit sem változott. Mindig is ilyen jókedvű volt, bár ha jól láttam a fogait megcsináltatta, sokkal helyesebb lett ezáltal a mosolya. Harry, valahogy elveszítette azt az ártatlanságot,ami régen az arcán volt. Próbálta mindig a jófiút játszani, de szerintem, megunta már ő is a színjátékot és kimutatja,hogy milyen is ő valójában. Zayn talán kicsivel magasabb lett és az arcán meghagyta a borostáját.
És Liam. Hát róla még nem tudok sokat mondani, mert épp most lépett be az ajtón. Fekete zakókabátot, ugyancsak fekete farmert és fehér inget viselt, nyakkendővel. Eszméletlen jó látvány volt. Egy pillanatra a lélegzetem is elakadt és zavartan tekintettem le, s a padlón lévő apró foltokat kezdtem el vizsgálni.
- Szia!- köszönt csendesen.- Szia!- emeltem fel egyből a fényképezőgépemet.
- Hogy vagy mostanság?- érdeklődött.
- Jól. Élem az álmomat, úgy ahogy ti is. És te?
- Változó!- húzta el a száját.- Gondolom, te is ma tudtad, meg, hogy minket fogsz fotózni.
- Igen.- feleltem csendesen, s ezután már nem is beszéltünk.
Hihetetlen, hogy mennyit változott öt év alatt. Magasabb lett, a hangja mélyebb. Egy egészen más ember nézett vissza rám, mint legutóbb. Már nem látszott kisfiúsnak az arca,amit most enyhe borosta borított. A lába némelyik részénél a farmerja megfeszült, s kíváncsi lettem hirtelen rá, hogy mit takargat a ruhaszövet alatt. Gondolatmenetemből egy hang zökkentett ki, ami történetesen előröl jött.
- Végeztünk?- ráncolta a szemöldökét.
- Mi?- értetlenkedtem.
- Csak mert már vagy öt perce csak nézel a kamerába és nem villog a vaku.-mutatott körbe.
- Bocsánat, csak elgondolkoztam.- hajtottam le a fejem, majd amilyen gyorsan csak lehet megcsináltam a képeket.
Nem szóltunk egymáshoz semmit, csak vártuk, hogy a többiek is beérjenek. Ami egy erős fél órába beletelt. Niall valamit rágcsált, Zayn valami történetbe mélyedt bele, Harry a telefonját bújta Louis Theaval karöltve érkezett meg köreinkbe. Drága barátnőmet megjutalmaztam egy gyilkos pillantással, amin persze ő csak vigyorgott.
Mindenki beállt a helyére és különböző pózokban kezdték el produkálni magukat. Nem egy remek kép született, amikor leellenőriztem mindent. Theanak hirtelen az az ötlete támadt, hogy én is álljak be a srácok közé egy képre,de ezt én nagyon gyorsan leszóltam. Tudtam, hogy ezzel is csak hergelni akart engem, ezért megkértem, hogy inkább keresse meg Pault.A fényképezőgépemet rákötöttem a teremben lévő laptopra és behoztam a szerkesztőprogramba a képeket. Ahogy a fiúknak is feltűnt, hogy félrevonultam mindenki körém telepedett és velem együtt kezdték vizsgálgatni a képeket. Különböző mappákba kezdtem el csoportosítani a munkáimat. Hamar összeszedtem mindenkiről az 5 legjobb képet és már csak azt vártam, hogy mindenki rábólintson az ötleteimre. Ekkor Paul és Thea jöttek be az ajtón a szerződésekkel.
- Remek munkát végezte Jenifer.- nézte meg Paul is a képeket.
- Köszönöm szépen.- mosolyodtam el.- A srácokkal könnyű volt együtt dolgozni.
- Ezt örömmel hallom, mivel megszeretnélek kérni, hogy legyél az egyik hivatásos fényképészünk.
- Ez mit takarna?- ráncoltam a szemöldököm.- Mármint mennyit kellene távol lennem innen?
- Tulajdonképen itt lennének mindig a fotózások és bárhova kellene erről az öt lókötőről kép jönnénk hozzád. De csak akkor ha ez neked is megfelel.
- A szerződést szeretném átnézni,mielőtt döntést hoznék.- komolyodtam el.
Ekkor megszólalt egy zene amit még életemben nem hallottam, de egyből megértettem a szövegét amint Liamre néztem. Az arca mindent elárult. Mindent amit mondani akart abban a barna szempárban benne volt. Van egy olyan érzésem, hogy ez többek közt nekem is szól. Csak néztük egymást míg a dal véget nem ért.
- Srácok azt hiszem ideje indulnunk!- rántott ki Paul mindenkit a gondolataiból.- Nagyon örülök, hogy találkoztunk és remélem legközelebb az aláírt szerződés miatt találkozunk.
- Viszlát Mr. Higgins.-fogtam vele kezet.
- Kint várlak titeket.- búcsúzott el tőlünk Paul.
Bent feszült csend telepedett mindenkire. Egyikünk sem nagyon számolhatott azzal, hogy egyszer ez a pillanat is lejön, hogy 5 év után ismét egy légtérben leszünk mindannyian.
- Na mi leléptünk!- törte meg a csendet Louis, majd hanyagul megölelt.- Vigyázz magadra!
- Veled még számolok!- súgtam a barátnőm fülébe, mikor ő is átölelt.
- Tudod, hogy szeretlek!- kiáltotta vissza az ajtóból.
- Szia Jen!- ölelt át szorosan Niall is.- Még látjuk egymást.
- Efelől nincs kétségem!- öleltem át én is, majd Zayn is megöleltem.- Azért figyeljetek egymásra.
- Mindig!- mosolygott Zany is.
- Tőlem nem szabadulsz ennyivel!- rántott magához közel Harry.
- Jaj Styles hagyjál már!- néztem rá könyörgőn.
- Csak egy csók és békén hagylak!- vigyorgott még mindig.
- Szia Harry!- toltam el magamtól, de túl szorosan tartott, s abban a pillanatban támadt egy ötletem.- Rendben!
- Azt hittem hosszabb ideig kell majd puhítani, de így még jobb.
Ajkai hirtelen közelíteni kezdtek az enyém fel, ám én az utolsó pillanatban elfordítottam a fejemet, így csak arcon tudott csókolni.
- Most már elengedhetsz!- mosolyogtam rá.
- Még nem végeztünk Black!- szólt vissza az ajtóból.
Csend telepedett a szobára és tekintetemet Liam hatába fúrtam. A kétszárnyú ablakon bámult ki a késő délutáni London utcáira. Nem tudtam, hogy meddig akar ott maradni ezért én visszafordultam a munkám felé. Nem tudom mennyi idő telhetett el,mikor a közelemből meghallottam egy hangot.
- Sajnálom!- sétált egészen közel hozzám, s a vállamra tette a kezét.
- Az még nem jutott az eszed, hogy egy kicsit megkéstél vele?- fordultam szembe vele.
- Jen te is tudod, hogy min kellett keresztülmennünk.- rogyott le elém.- Belepusztultam volna a tudatba, hogy emberek milliói azért ne kedveljenek majd, mert én szeretlek! Tessék kimondtam! Eltelt öt év és még mindig ugyan úgy szeretlek mint a leges legelején! Kezdjünk előröl mindent. Ismerkedjünk meg újra, elhívlak randizni, amennyiszer csak akarod. Kiszedem belőled újra a telefonszámod, sőt még a testvéredéknek is bemutatkozom újra, csak ne akarj úgy kezelni mint ha halott lennék.- könnyek szöktek a szemébe.- Veled szeretném leélni az életemet. Azt szeretném, ha csak és kizárólag az enyém lennél és senki más nem érne hozzád úgy ahogy én.
Nem találtam a szavakat. Éreztem, hogy a szemeimet könnyek kezdték szúrni, amiknek utat is engedtem. Annyira felkavart ez a vallomása, mindenre számítottam csak erre nem. Száz felé szaladtak a gondolataim. A kezeimet a nyaka köré fontam és jó szorosan magamhoz öleltem. Pár percig csak csendben szorítottuk a másikat, mígnem elhúzódtam az öleléséből és megtöröltem a szemeim.
- Szia Jenifer Black vagyok, fényképész.- nyújtottam felé a kezem.
- Liam Payne, világszerte ismert énekes.- mutatkozott be.- Örülök, hogy megismertem!
- Kétlem, hogy bárki is ismerné, mivel még én sem ismerem magát.- néztem rá gonoszan.
- Na ne szórakozz velem!- mordult fel hirtelen, s az ajkaimnak esett.
Kérdés nélkül válaszoltam a csókjára, s ujjaim egyből a tökéletesen beállított hajába vándoroltak. Az ajtóból ujjongás és taps hallatszott, de nem nagyon érdekelt minket. Vigyorogva szakítottuk meg a csókot és csak élveztük a pillanatot.

