2015. február 22., vasárnap

Tizenhetedik

Mindenkinek a legnagyobb örömere meghoztam a Tizenhetedik reszt! Kiesebb vitába telt az apukámmal, hogy ma este befejezhessem, de a lényeg az hogy megvan. :) Köszönöm szépen a közel 2400 megtekintést, ez valamennyire motivál hogy továbbra is írjam! Jó szórakozást a részhez!Komizni ér! 
xx Réé

Jennifer Black

Reggel mint mindig most is nehezemre esett kinyitni a szemeimet. Meglepődtem volna, ha ez másképp lenne. Az ágyam mellett lévő órára pillantottam, ami  8:30-at mutatott.
Ember emlékezet óta nem keltem, már fel ilyen korán vasárnap.  Általában délelőtt még csak meg sem ébredek, de ez egyszerűen ma ez megváltozott. Mit követtem el?
Nagy nehezen kimásztam az ágyamból és a fürdőm felé vettem az irányt. Mint általában minden lánynak nekem is egy fél órába telt teljesen rendbe szednem magam.(megjegyzem, ezt az időt kicsit sokalltam). Mikor már teljesen felöltöztem, magamhoz vettem a telefonom és az ajtóm felé indultam. Amint kiértem tompa sírás ütötte meg a fülem. Hope szobája felé szaladtam egyből. A kiságyban feküdt és ordított.
- Hát neked meg ilyenkor hol vannak a szüleid?- suttogom, amint kivettem a kiságyból.- Megkeressük őket és jól kiosztjuk mind a kettőjüket!
Hope a kezeimben pár pillanat alatt megnyugodott, ami mosolyt csalt az arcomra. Amióta megszületett, még egyszer nem fordult elő, hogy a nővérem hagyta volna sírni fél percnél tovább. Hát most kíváncsi vagyok, hogy miért én játszom az anyukát. Nem mintha nem szeretném ezt a kislányt, de ha a szülei magára hagyják akkor csak rám számíthat.
Mielőtt elhagytuk volna  a szobát, a kisasszonyt gyorsan tisztába raktam és felöltöztettem. Sőt szerintem már kezd éhes is lenni. Első célunk a konyha volt, ahol megmelegítettem a tejet, de épp, hogy csak langyos legyen. Nem szeretném, ha forró lenne.
Néha elszoktam tűnődni azon, hogy ha majd nekem saját gyerekem lesz akkor majd milyen anyuka leszek. Egy kevés félelem van bennem ettől a dologtól, de Hope által nagyon sokat tanul az ember. Most már szerintem nem ijednék meg, ha Anne teljesen egyedül rám hagyná egy napra. Tudom, hogy mit hol találok és el tudom látni magamat és a kislányt is. De ha már itt tartunk!
- Hol vannak a többiek?- suttogom a kezemben evő babának.
Telefonomat előhalásztam a zsebemből, s mikor feloldottam, meglepetten vettem észre, hogy van egy SMS-em. Titkon reméltem, hogy Josh az, de azzal is tisztában voltam, hogy még nem csörögtem rá. Mielőtt ég megnyitottam volna az üzenetet a nővérem számát tárcsáztam.
- So lately, been wondering Who will be there to take my place- csendült fel a nappaliból a dal. Ezt nem hiszem el! Nickkel nem is próbálkoztam, mert tudom, hogy hétvégén kikapcsolja a telefonját.
Hirtelen eszembe jutott, hogy a szobájukat még meg sem néztem. Hope ismét mély álomba merült a kezemben, ezét beleraktam a nappaliban lévő kiságyba és futó léptekkel szaladtam fel az emeletre.
Gondolhattam volna! Mind a ketten mélyen aludtak. Hát ezt visszakapjátok! Beállítottam az ébresztőt a telefonon és leraktam az asztalra. A függönyöket széthúztam, had süssön csak be a nap. 3..2...1...Most! A telefon hangszórójából amilyen hangosan csak lehet, megszólalt egy kürt hang. Mint a villám úgy pattantak ki mind a ketten az ágyból és a zaj forrását keresték. Én meg majdnem megfulladtam a nevetéstől.
- Jó reggelt álomszuszékok!- nevettem rájuk.- Amíg ti ketten itt alszotok, addig  az  alig pár hónapos kislányotok torka szakadtából üvöltött! De jöttem én a megmentő és elrendeztem.
- Nick!- nézett rá Anne álmosan.- Elfelejtetted hajnalban bekapcsolni a bébiőrt!
- Tudtam én, hogy elfelejtettem valamit!- csapott a homlokára.- Köszi Jen a mai mentést! Jövünk neked eggyel!
- Renden!-néztem végig rajtuk. - Mivel mind a ketten úgy néztek ki mint akit megvertek, ezért javaslom nektek, hogy szedjétek össze a cuccotokat és egy élményfürdőig meg ne álljatok!
- És mi lesz Hopepal?- kezdett el sipákolni Anne.
- Szerintem, vagyok már olyan nagy, hogy egy babával, tudjam, hogy mit kell kezdeni.
- Anne!- fogta meg Nick a kezét.- Igaza van Jennek! Mind a ketten kimerültek vagyunk és ránk férne egy masszázs. Egy fél nap nem jelent a világ végét.
- Rendben!- adta meg magát.
- Jó szórakozást!- mondtam, majd a telefonommal együtt, mentem vissza a földszintre.
Hirtelen eszembe jutott, hogy még mindig nem néztem meg az SMS-t. Gyorsan megnyitottam, s átfutottam tekintetemmel, aminek hatására könnyek szöktek a szemembe.

,, Azt hittem, hogy többet jelentek neked! De úgy néz ki tévedtem! L"


Nem találtam a szavakat. Ezt mégis hogy érti? Még mielőtt az agyam kapcsolt volna, hogy mit készülök csinálni, már tárcsáztam is Liam számát. A második búgás után már fel is vette.
- Még is mi a fenét jelent az üzenet amit írtál?- szólaltam meg, mielőtt még ő megtehette volna.
- Öhm...Szia neked is Jen!- motyogta rekedtesen.- Azt jeleni amit írtam.
- Oké! Akkor  megkérlek, hogy magyarázd el!
- Jen! Ne tedd a hülyét!- mondta kicsit sem kedvesen.- Láttam a saját két szememmel, hogy egy vadidegen srác nyakát szorongattad és a srác meg megvárta amíg bemész! Pontosan úgy ahogy azt én is szoktam!
- Te nagyokos Josh CSAK a barátom!- a hangsúly a csak szón van.- És ő legalább mosolyt csal az arcomra, mivel te itt hagy tál!És nem tudod elképzelni mennyire szarul esett, hogy egy rohadt SMS-ben szakítottál velem! Legalább mondhattad volna a szemembe, hogy ez az egész csak egy kis játék volt....
- Nem csak játék volt!- emeli fel a hangját.- Szeretlek még most is, de meg kell értened, hogy ezt mindkettőnk miatt tettem. Nem akartam, hogy ha bejutunk akkor szembe kelljen nézned neked is a sajtóval. Kettőnk közül csak neked akartam nyugodt életet, mivel tudom, hogy innen már nincs visszaút! A veled eltöltött pár hét volt életem legszebb időszaka, de egyszerűen féltelek, hogy a sajtó majd utánad is elkezd szaglászni és darabokra fog szedni. Kérlek Jen ezt értsd meg!
Könnyek folytak végig az arcomon. Nem gondoltam volna, hogy Liam ezzel áll elő. Nem igen hallottam az utolsó időben ilyen hosszú monológot, de ez egyszerűen sokkolt. Mármint felkavart, mert még szeretem. De egyszerűen fáj az, hogy csak így itt hagyott.
- Jen! Jen!-szólongatott.- Itt vagy még?
- Igen! -suttogom.
- Kérlek ezt valamikor személyesen beszéljük még át!- mondta elhaló hangon.- Nem szeretnélek elveszíteni, de tisztázni is akarom magam.
- Ezt nem kell túltárgyalni Liam!- szipogok.- Döntöttél! Tiszteletben tartom a döntésed!
- Jen! Kérlek ne...
- Szia Liam!- szakítom félbe.
- Jen kérlek szépe....
És leraktam. Nem tudtam tovább hallatni. Mintha minden lepörgött volna a szemem előtt. Fájtak az emlékek.
Mivel nem akartam, hogy a többiek itthon maradjanak, letöröltem a könnyeimet és rendbe szedtem magam. Már csak az hiányzik, hogy itthon maradjanak és engem nyaggassanak.

***

Dél környékén Joshnak írtam egy SMS-t és megköszöntem neki, a tegnapi napot és, hogy esetleg a következő héten megihatnánk a egy kávét. Erre természetesen egyből jött a válasz, hogy feltétlenül.
A nap hátralevő részében Hopepal foglalkoztam és egy keveset tanultam is, mivel év végén kisértettségi lesz, s a tételeim felét még ki is kell dolgoznom. És erre a legalkalmasabb nap, amikor a család fele nincs itthon és csak az unokahúgodra kell néha ránézned és akár lehetsz mellette is egy laptop segítségével.

2015. február 4., szerda

Tizenhatodik

Már nem is tudom pontosan megmondani mikor raktam fel az utolsó részt! Egyszerűen nagyon kevés szabadidőm van, és nagyon sokat kell gondolkodnom míg összeáll egy rész teljes egészébe! Lehet hogy már kiégtem! :O Nem tudom! De most itt a következő rész! Jó olvasást mindenkinek! Kommentár hiányában nem tudom hogy mikor teszem fel a következő részt! 
xx Réé
Liam Payne

- Theaval beszéltem és azt mondta, hogy Jen teljesen ki van fordulva magából.-  szólalt meg Louis, amikor már csak ketten maradtunk a nappalijukban.- Állítása szerint nagyon keveset beszél vele. Teljesen magába van fordulva és csak a lejátszási listáit hallgatja, még órákon is.
- Ezt elbasztam.- hajtottam le a fejem szégyenemben.
- Amikor múltkor láttam a házukba bemenni, mint mindig most is körülnézett és akkor láttam, hogy mennyire be van esve az arca. Szerintem nem nagyon törődik semmivel sem csak a gondolataival. Valamelyik nap találkoztam Annenel is a boltban és mondta, hogy nem a legfényesebb a helyzet. Belülről emészti fel magát azért, mert te otthagytad!- fordul teljesen felém.
- Akkor mégis mit kellett volna csinálnom? Ha elmondtam volna neki,akkor is tönkrement volna minden.- motyogom.- Szinte minden szabad percünket Simonnal töltjük. Vagy próba van. Már nem is tudom,hogy mikor volt olyan, hogy csak spontán leültünk öten beszélgetni.
Lesütöm a szemem a kiakadásom miatt.Tudom hogy senki sem tehet erről, de akkor is hiányzik nekem a nyugalom,és a pihenés. Nialléknél voltunk utoljára önmagunk akkor este,amikor mindent elrontottam.

*Visszatekintés*

-Szeretlek!- suttogtam.- Bármi történik mindig szeretni foglak!
-Szeretlek!- fúrta fejét a nyakamba.
- Jó éjszakát!- csókoltam meg utoljára gyengéden.- Majd látlak!
- Szia!- ölelt át még egyszer és besétált a házukba.
Pár percig még a kapujuk előtt ácsorogtam. Egyszerűen tudtam kiverni a fejemből, hogy most már soha többet nem fogunk úgy viselkedni mi ketten,mint  ahogy eddig. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire szeretem és most mégis meg kell bántanom. A szívem szakad meg, amiért eddig nem mondtam el neki, hogy jelentkeztünk mind az öten egy tehetségkutatóba.
Teljesen biztos vagyok benne,hogy a mi közös jövőnk a mai nappal örökre véget ér. Holnap kora reggelfogunk elindulni a végső válogatásra. Ekkor fog eldőlni,hogy ki fog bejutni az élőshow-ba.
A telefonomat előhalásztam a zsebemből és a kijelzőjét kezdtem el bámulni. Könnyek gyűltek a szemembe, s úgy írtam Jennek egy SMS-t

,, Hiányozni fogsz! :( L"

Pá perccel később érkezett is a válasz.

,, Miért írod ezt? :O xx Jen"

Összeszorult szívvel írtam meg neki a választ.

,, Holnaptól minden más lesz! Sajnálom!......Szeretlek! L"

És azonnal jött is a válasz.

,, Hogy érted azt, hogy minden más lesz? Liam én már nem értek semmit! :'(  Jen"

Nem válaszoltam már erre, csak néma módban eltettem a telefonomat. Egy szar alaknak éreztem magam, amiért egy ilyen fantasztikus lányt,így kellett elhagyjak. Már most megbántam mindent, de egyszerűen nem volt más választásom. Nem tudtam mit kezdeni azzal,hogy most már csak a szemébe sem tudok nézni. Megfullaszt az érzés!

* Visszatekintés vége*

Teljesen elszomorodtam. Azóta a nap óta teljesen magamba zártam az érzéseimet és nem törődtem azzal akik faggatóztak a hogylétemről. Egyszerűen már a saját tükörképemre sem vagyok képes ránézni.
Az elmúlt pá napban egyre többet gondolok Jenre. Annyira rég láttam és már a hangjára sem nagyon emlékszem.  Jelenpillanat annak is nagyon örülnék, ha hozzám vágna egy lexikont akkora erővel amekkora erővel csak tudja, de csak egy pár percre is láthassam.
- Jobb ha én most megyek!- emelkedtem fel Louis mellől és az ajtót vettem célba.
- Majd találkozunk!- mondta.
A telefonomat előhalásztam a zsebemből. Mosolyogva néztem le a képernyőjére.Még a legelején csináltam róla ezt a képet. A kontaktlencséjét otthon nem annyira szereti használni, ezért volt szemüvegben. Az ablakában ültünk és magával ragadott a pillanat és lefényképeztem. Rengeteget nevettünk azon a délutánon. Nem foglalkoztunk azzal,hogy mi zajlik körülütünk,csak beszéltünk. Az egyik kedvenc napom volt.

Most kicsit szomorkásan,indítottam el kedvenc zenéimet,hogy egy valamennyivel jobb kedvem legyen. amíg haza nem érek. Mostanában azon szoktam kapni magam, hogy egyre többet gondolok Jenre. Tény, hogy már vagy ezer éve ismerem és szeretem, de akkor is. Mintha ez az elválásunk csak megerősített volna abban, hogy mi összetartozunk és az élet majd megint össze fog minket hozni, ha akarjuk ha nem. Annyi mindenen átmentünk már mi ketten, és mégis miden nap mosolyogva köszöntöttük egymást a suliban. Amikor megtudtam, hogy a szülei meghaltak, akkor minden erőmet arra fordítottam, hogy egy kicsit rendbe szedje magát és hogy valamennyire visszazökkenjen a valóéletbe és ne itassa minden percben az egereket.
Elmosolyodtam azon, ahogy az emlékképek ellepték az agyamat. Az egyik kedvenc dalomat hallgatva léptem ki a házból és a lábamon ütöttem a ritmust, amíg a kapuhoz nem értem.
A mosoly az arcomra fagyott amint kiléptem a kapunk. Jen valami másik srác nyakában lóg. Azzal a lendülettel, ahogy kiléptem ugrottam is vissza. nem akartam, hogy szemtanúja legyen annak, ahogy elhagyom a szomszédja házát, Aki egy mind a kettőnknek egy nagyon jó barátja.
Nem hiszek a szememnek. Ez az egy pillanat nagyon sok mindent megmutatott Jenről. Látszik rajta, hogy nagy rá a nadrágja, mert öv van benne, pedig amikor még együtt voltunk pont passzentosan feszült rá a fenekére. Ez a gondolat kicsit megijeszt! Mindig is nagyon nehezen tudta elviselni a külsejét, de ez most már nagyon brutális. Szőrnyű látni, hogy mindez énmiattam van.
Mély levegő Liam! Nyugodj meg! Erőt veszek magamon és kilépek a kapun. Jen már bement, de a srác még mindig ott áll és integet. Bassza meg! Mármint nem szó szerint, jaj! Kifújom az eddig benntartott levegőt és elindulok a fiú irányába.
Mintha észre sem venném megyek el mellette, nem akarom látni az arcát. A zene üvölt a fülemben. Nincs most jobb lehetőségem, csak szép csendben elmegyek és nem okozok nagy felhajtást. Szerencsétlenségemre a srác pont akkor pillant fel amikor el érek, s észrevette hogy őt figyelem. Basszus! Ugrik be hirtelen, hogy honnan olyan ismerős az arca. Ez Josh Hutcherson! Enél már nem is lehetne jobb!
Nehezemre esik felfogni azt a pár pillanatot, amit láttam. Gyorsabbra fogom lépteim, hogy minél hamarabb otthon lehessek. Ezer felé járnak a gondolataim, de egyik sem Jen közelében. Kicsit csapódott vagyok azért mert ilyen gyorsan túl lépett rajtam és ez engem is arra ösztökél, hogy folytassam tovább nélküle az életem. Megfájdult a fejem. Az agyam, és a testem nincs összhangban. Hirtelen arra lettem csak figyelmes, hogy megnyomtam a küldésgombot! Hát ezt nem hiszem el!

,, Azt hittem, hogy többet jelentek neked! De úgy néz ki tévedtem! L"

Hát ezt jól megcsináltam! Na most ezt hogy fogom kimagyarázni? Telefonomat a zsebembe csúsztattam és úgy tettem meg a maradék utat haza. Csend fogadott a házunkban, amiből azt vettem le hogy teljesen egyedül vagyok itthon és ezért egyenesen az emeltre mentem fel. Egyből ledőltem az ágyamra, s a gondolataim még mindig nem voltak a helyükön. A plafont bámultam amikor megcsörrent a telefon a zsebemben. Riadtan kaptam oda a kezemmel.
- Simon!- szóltam bele kicsit rekedtesen.
- Bocsánat a kései zavarásért,- kezdete el mondandóját.- csak közölni akartam veled, hogy ha lehetséges már holnap vissza kellene jönnötök, az első megbeszélésekre és a dalok kiválasztására.
- Persze természetesen!- mondom monoton hangon.- De hogy érted, hogy a dalokat?
- Általában az szokott lenni egy ilyen tehetségkutató műsornál, hogy a mentorok döntik el, hogy ki, mikor, milyen dallal lép fel.- mondja.- De én azt szeretném, ha ezt a döntést hatan hoznánk meg a dalokról. A pontos sorrendet persze nem közölném veletek, mert azt nem tehetem. Meg így legalább mindenféle ötletet kitudok találni, ha netán baj lenne.
- Értem. Értesítem a srácokat és már holnap indulunk is vissza!
- Köszönöm szépen a megértésed!- mormogja.- Holnap találkozunk!
- Holnap!- mondom és bontom a vonalat.
Jobbkor nem is jöhetett volna ez a hívás, így legalább le fogom kötni magam. Most akkor legalább lesz egy kis pörgés a napokban és nem csak semmittevés van. Telefonom képernyőjét nyomogatva kerestem elő a srácok számát és egyszerre hívtam mindenkit.
- Azt ne mond, hogy ennyire hiányoztam már neked!- vette fel elsőként Harry a telefont.
- Ne bizakodj Hazz, mi is vonalban vagyunk!- szólalt meg Niall és Louis.
- Na milyen sürgős apuci?- motyogta Zayn!
- Örülök annak, hogy mindenkinek ilyen jó kedve van,-kezdtem bele.- de most beszéltem Simonnal. Arra kért minket, hogy ha lehetséges már holnap menjünk vissza, mert lenne pár elintéznivalónk. Szóval nem akarom tovább rabolni az időtöket, de kezdjetek el pakolni.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan?- csattan fel Harry.
- Már leszerveztem Theaval egy randit szerdára! Én megbolondulok, ha most megint nem láthatom egy jódrabig.- ellenkezett Lou is.
- 3 napja jöttünk haza!- kezdi Zayn is.
- Kijárna még egy kis pihenés!- fejezte be a mondatot Niall
- Srácok higgyétek el, hogy én sem repdesek örömömben.-mondom.- De bármennyire is rosszkor jött ez bevállaltuk és kész. Ezen már senki sem tud változtatni. Mostantól már szinte minden percünk be lesz osztva és nem mondhatjuk azt, hogy nincs kedvem vagy hogy nem akarom! Kaptunk az élettől egy egy esélyt, élnünk kell vele, ha törik ha szakad. Meg kell csinálnunk! Ha törik, ha szakad akkor is végigcsináljuk ezt az utat! Harry te csak ezen ne akadj ki, mivel bárkit bármikor az ágyadba tudsz hívni. Louis! Thea remek lány! Szerintem meg fogja érteni ezt, és ha az van akkor elhívod hozzánk! És tudom, hogy csak alig pár napot voltunk itthon, nekem is hiányzik a család és a pihenés, de akkor is! Tudom, hogy vagyunk elég jók ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni és ebben senki sem tud minket megakadályozni. Ki van velem?
- Rendben! - egyezett bele elsőként Louis.
- Csináljuk!- motyogta Zayn is.
- Ötből négy!- hallatszott Niall.
- Harry?- kérdeztem végül.
- Legyen,-adta be a derekát.- de ha nem lesz igazad a két dologgal kapcsolatban én esküszöm, hogy teszek róla, hogy 5 oktávval magasabban énekelj!
- Na menjen mindenki pakolni! Holnap reggel indulunk is!- adtam ki az utolsó parancsot.
- Igenis!- mondták egyszerre és mindenki lerakta.
Az utazótáskámat előbányáztam a szekrényem legmélyéről és amim ruha a kezem ügyébe került szórtam is bele. Alig 10 perc alatt készen is voltam, s a konyha felé vettem az utam, mert időközben megéheztem, s egy zacskó chips társaságában tértem vissza kuckómba.