xx Réé
,,Az arcomról patakokban folytak le a könnyek, amikor a kocsimba beültem. Egy oltári nagy balhé kerekedett, aminek állítólag én vagyok az okozója. Nem tudom mit csinálhattam, de mindenki meg tudna ebben a percben fojtani az biztos.
Az egyik percben még Theaval táncolok a következőben a Harry és Louis kezdtek el verekedni. Liam próbálta őket szétválasztani, aminek az lett a vége, hogy az említettnek már most liluló monoklija lett. Ezután mindenki elkezdett üvölteni, hogy mindennek én vagyok az okozója, mert nem tudom sohasem tartani a számat. Akkor kezdtek el lefolyni az arcomon a könnyeim, s egyenesen kirohantam a kocsimhoz, hogy elinduljak valahova.
Levegőért kapkodtam, mikor az autó elindult. Egyszerűen én már semmit sem értek. Akiket a barátaimnak tartottam, azok elárultak. Az autó másodpercek alatt gyorsul fel, s már csak a távolból látom, hogy valaki integet és kiabál, de nem hallom, hogy mit.
Percek teltek el mióta elindulta, de a könnyeim még mindig záporoztak. Felzaklatott voltam. Egy elhagyatott úton mentem ami a városból vezetett ki. Olyan ismerős volt, de nem tudom, hogy honnan. A telefonom csörgése. kicsit kirántott a gondolataimból.
- Nem tudom mire készülsz, de most azonnal fordulj vissza!- üvöltött a telefonba Liam.
- Miért mennyek vissza?- üvöltöttem én is.- Azért, hogy mindenki a torkomnak essen? Köszönöm, de én ebből nem kérek!
- Szarj le mindenkit!-mondja, s ezzel egy időben elkezdek gyorsítani.- Gyere vissza!
- Ne próbálj meggyőzni! Hisz minek áltatom magam, akiket a barátaimnak tartottam egyszerre estek nekem és nem tudom, hogy miért! Mi értelme van annak, hogy visszamenjek? Mindenki hátba támadott!- mondom elhaló hangon.-Már mindenemet elvesztetem!
- Nem mindent é....
- Csak egy indokot mondj, hogy miért forduljak vissza!- szakítom félbe.Hallgat. Már azt hittem, hogy letette mikor megszólal:
- Szeretlek!
Ahogy a szavak elhagyták a száját, a sokktól ráhajtottam egy buckára és elveszítettem a kocsi felett az irányítást! Az autó megpördült velem együtt és a tetején csúszott. A sikításom töltötte be az egész autót, miközben Liam az egészet végighallgatta és kérdezgette, hogy mi volt ez. Hirtelen bevillant! Ez az a hely ahol a szüleim pár éve meghaltak és nekem most ugyanitt volt autóbalesetem. Szemeimet becsuktam a félelemtől és az orromon lefolyó vér látványától.
- Jen!...Jen!"...Jen!-hallottam egy aggodalmas hangot- Nyisd már ki a szemed!
A szemeim kipattantak és levegőért kezdtem el kapkodni. Rettentő rossz érzés fogott el, s a szememből könnyek kezdtek el hullani.
- Ssssssh!- zárt a karjaiba két kéz, s kicsit ringatni kezdett.- Semmi baj! Nyugalom! Én itt vagyok veled! Csak egy rossz álom volt.
Nem tudtam megszólalni, csak a nyakába fúrtam a fejem és a pólójába kapaszkodtam. Próbálkoztam a beszéddel, de a hang egyszerűen a torkomban akadt. Csak szipogtam, miközben Liam a hátamat simogatta, hogy megnyugodjak. A légzésem mondhatni normálissá vált, ahogy teltek a percek. Most valahogy örülök, hogy nem egyedül vagyok.
- Jobban vagy?-suttog a fülembe Liam.
- Kicsit.-erőltetem ki magamból.
- Minden rendben!- tol el magától.- Gyere csinálok egy teát neked.
A kezét felém nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadom, s próbálok normálisan sétálni mellette. Nem tudom, hogy miért pont most kellett a szüleim balesetéhez hasonló álmot álmodnom, de ez egyszerűen kiborít.
Liam a konyhában a pult előtti egyik székre nyomott le. Figyelmemet a mozdulatainak szenteltem, ahogy elővett két poharat. Mindegyikbe vizet engedett, s amelyiket nekem szánta azt betette a mikróba. Az egyik fiókból elővette a teafiltert, majd egy másikból pezsgőtablettát húzott elő, egy apró bogyóval együtt. A tablettából egyet a vízbe dobott, majd a többit tette a helyére. Egy halk csipogás jelezte, hogy a víz már elég meleg. A bögrét elém tette le, majd a teafiltert lógatta bele. A szekrényből elővette a cukrot és a citromot ízesítésnek. Mindezek után mellettem foglalt helyet, s az arcomat fürkészte.
- Most már megnyugodtál?-töri meg a csendet.
- Azt hiszem.- suttogom.
- Mi zaklatott fel ennyire? Mármint miért sikítottál?
- A szüleim jutottak eszembe.- szomorodok el, majd egy mély levegőt veszek a folytatáshoz.- Mint tudod a szüleim lassan 2 éve meghaltak. A nagymamáméktól jöttek haza, zuhogó esőben. Nem is emlékszem már pontosan, hogy miért nem voltunk akkor velük, talán az Isten akarta így.-a gőzölgő teából kortyolok egy keveset, s folytatom.- Apu vezetett és szokás szerint beszélgettek anyával, amikor felhívtam őket. Emlékszem akkor pont arról meséltem nekik, hogy már megint mivel készítettük ki egymást, mikor hirtelen a kocsit megcsúszott és felborult.-egy könnyek szöknek a szemembe, az emlékektől.- Hallottam, ahogy anyu kiabál és ahogy a fém csúszik az úton, s hirtelen csend lesz. Szólítgattam őket, de egyikük sem szólt vissza. A vonal megszakadt és üvölteni kezdtem mint egy taknyos gyerek. Már akkor tudtam, hogy nem látom többet őket és igazam lett. A rendőrök azt mondták, hogy fogták egymás kezét mikor rájuk találtak. Attól a naptól kezdve magamba zárkóztam, erről még Thea sem tud. Hallottam ahogy a szüleim meghalnak!
Liam arca teljesen elfehéredett. Egy szót nem tudott kierőltetni a torkából, amit nem csodálok. Nekem is sokáig tartott feldolgoznom mindezt. Remegő kézzel nyúlt a poharáért és a bogyót a szájába véve ivott pár kortyot.
- És most meg megálmodtam a saját halálomat, ugyanúgy mint a szüleimé volt. Ironikus, nem?- nézek a szemei közé.
- Most már mindent értek!-mondja csendesen.- Sajnálom.
- Ne sajnáld!- mosolygok rá halványan.- Már nem lehet ellene tenni.
- Komolyan mondom ennél józanítóbb történetet még másnaposan nem hallottam.
- Liam!- nézek rá félénken.
- Igen?
- Kérlek, ne mond ezt el senkinek!
- Rendben!- mosolyog rám.
- Azt hiszem haza kellene mennem!- iszom meg a maradék teám.
- Ugye ezt te sem gondolod komolyan, hogy engedem, hogy kocsiba ülj!-ráncolja a szemöldökét.- Majd én hazaviszlek!
Nem akartam vele civakodni, hajnalba ezét csak bólintottam. Liam gyorsan magára kapott egy pulcsit és a cipőjét, majd engem megvárva léptünk ki a házukból. Már elkezdett világosodni idekint, ami kicsit meglepett. Jó gyerek módjára beültem az autóba és figyeltem, a házunkig vezető utat. 10 perc alatt otthon is voltunk.
- Köszönök mindent!- néztem rá félénken.
- Nincs mit! Végül is, te voltál az aki "vigyázott" rám az este nagy részébe- mosolyog rám.
Egy apró mosoly jelen meg a számon és megölelem. Meglepődik az érintésemtől, de viszonozza az ölelést. Pár percig csendben ácsorogtunk így, de a hidegre való tekintettel elengedtem.
- Találkozunk az igazgatóiban Payne!- kacsintok rá és elindulok be.
