Tizenhatodik

Már nem is tudom pontosan megmondani mikor raktam fel az utolsó részt! Egyszerűen nagyon kevés szabadidőm van, és nagyon sokat kell gondolkodnom míg összeáll egy rész teljes egészébe! Lehet hogy már kiégtem! :O Nem tudom! De most itt a következő rész! Jó olvasást mindenkinek! Kommentár hiányában nem tudom hogy mikor teszem fel a következő részt! 

xx Réé

Liam Payne

- Theaval beszéltem és azt mondta, hogy Jen teljesen ki van fordulva magából.-  szólalt meg Louis, amikor már csak ketten maradtunk a nappalijukban.- Állítása szerint nagyon keveset beszél vele. Teljesen magába van fordulva és csak a lejátszási listáit hallgatja, még órákon is.
- Ezt elbasztam.- hajtottam le a fejem szégyenemben.
- Amikor múltkor láttam a házukba bemenni, mint mindig most is körülnézett és akkor láttam, hogy mennyire be van esve az arca. Szerintem nem nagyon törődik semmivel sem csak a gondolataival. Valamelyik nap találkoztam Annenel is a boltban és mondta, hogy nem a legfényesebb a helyzet. Belülről emészti fel magát azért, mert te otthagytad!- fordul teljesen felém.
- Akkor mégis mit kellett volna csinálnom? Ha elmondtam volna neki,akkor is tönkrement volna minden.- motyogom.- Szinte minden szabad percünket Simonnal töltjük. Vagy próba van. Már nem is tudom,hogy mikor volt olyan, hogy csak spontán leültünk öten beszélgetni.
Lesütöm a szemem a kiakadásom miatt.Tudom hogy senki sem tehet erről, de akkor is hiányzik nekem a nyugalom,és a pihenés. Nialléknél voltunk utoljára önmagunk akkor este,amikor mindent elrontottam.

*Visszatekintés*

-Szeretlek!- suttogtam.- Bármi történik mindig szeretni foglak!
-Szeretlek!- fúrta fejét a nyakamba.
- Jó éjszakát!- csókoltam meg utoljára gyengéden.- Majd látlak!
- Szia!- ölelt át még egyszer és besétált a házukba.
Pár percig még a kapujuk előtt ácsorogtam. Egyszerűen tudtam kiverni a fejemből, hogy most már soha többet nem fogunk úgy viselkedni mi ketten,mint  ahogy eddig. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire szeretem és most mégis meg kell bántanom. A szívem szakad meg, amiért eddig nem mondtam el neki, hogy jelentkeztünk mind az öten egy tehetségkutatóba.
Teljesen biztos vagyok benne,hogy a mi közös jövőnk a mai nappal örökre véget ér. Holnap kora reggelfogunk elindulni a végső válogatásra. Ekkor fog eldőlni,hogy ki fog bejutni az élőshow-ba.
A telefonomat előhalásztam a zsebemből és a kijelzőjét kezdtem el bámulni. Könnyek gyűltek a szemembe, s úgy írtam Jennek egy SMS-t

,, Hiányozni fogsz! :( L"

Pá perccel később érkezett is a válasz.

,, Miért írod ezt? :O xx Jen"

Összeszorult szívvel írtam meg neki a választ.

,, Holnaptól minden más lesz! Sajnálom!......Szeretlek! L"

És azonnal jött is a válasz.

,, Hogy érted azt, hogy minden más lesz? Liam én már nem értek semmit! :'(  Jen"

Nem válaszoltam már erre, csak néma módban eltettem a telefonomat. Egy szar alaknak éreztem magam, amiért egy ilyen fantasztikus lányt,így kellett elhagyjak. Már most megbántam mindent, de egyszerűen nem volt más választásom. Nem tudtam mit kezdeni azzal,hogy most már csak a szemébe sem tudok nézni. Megfullaszt az érzés!

* Visszatekintés vége*

Teljesen elszomorodtam. Azóta a nap óta teljesen magamba zártam az érzéseimet és nem törődtem azzal akik faggatóztak a hogylétemről. Egyszerűen már a saját tükörképemre sem vagyok képes ránézni.
Az elmúlt pá napban egyre többet gondolok Jenre. Annyira rég láttam és már a hangjára sem nagyon emlékszem.  Jelenpillanat annak is nagyon örülnék, ha hozzám vágna egy lexikont akkora erővel amekkora erővel csak tudja, de csak egy pár percre is láthassam.
- Jobb ha én most megyek!- emelkedtem fel Louis mellől és az ajtót vettem célba.
- Majd találkozunk!- mondta.
A telefonomat előhalásztam a zsebemből. Mosolyogva néztem le a képernyőjére.Még a legelején csináltam róla ezt a képet. A kontaktlencséjét otthon nem annyira szereti használni, ezért volt szemüvegben. Az ablakában ültünk és magával ragadott a pillanat és lefényképeztem. Rengeteget nevettünk azon a délutánon. Nem foglalkoztunk azzal,hogy mi zajlik körülütünk,csak beszéltünk. Az egyik kedvenc napom volt.

Most kicsit szomorkásan,indítottam el kedvenc zenéimet,hogy egy valamennyivel jobb kedvem legyen. amíg haza nem érek. Mostanában azon szoktam kapni magam, hogy egyre többet gondolok Jenre. Tény, hogy már vagy ezer éve ismerem és szeretem, de akkor is. Mintha ez az elválásunk csak megerősített volna abban, hogy mi összetartozunk és az élet majd megint össze fog minket hozni, ha akarjuk ha nem. Annyi mindenen átmentünk már mi ketten, és mégis miden nap mosolyogva köszöntöttük egymást a suliban. Amikor megtudtam, hogy a szülei meghaltak, akkor minden erőmet arra fordítottam, hogy egy kicsit rendbe szedje magát és hogy valamennyire visszazökkenjen a valóéletbe és ne itassa minden percben az egereket.
Elmosolyodtam azon, ahogy az emlékképek ellepték az agyamat. Az egyik kedvenc dalomat hallgatva léptem ki a házból és a lábamon ütöttem a ritmust, amíg a kapuhoz nem értem.
A mosoly az arcomra fagyott amint kiléptem a kapunk. Jen valami másik srác nyakában lóg. Azzal a lendülettel, ahogy kiléptem ugrottam is vissza. nem akartam, hogy szemtanúja legyen annak, ahogy elhagyom a szomszédja házát, Aki egy mind a kettőnknek egy nagyon jó barátja.
Nem hiszek a szememnek. Ez az egy pillanat nagyon sok mindent megmutatott Jenről. Látszik rajta, hogy nagy rá a nadrágja, mert öv van benne, pedig amikor még együtt voltunk pont passzentosan feszült rá a fenekére. Ez a gondolat kicsit megijeszt! Mindig is nagyon nehezen tudta elviselni a külsejét, de ez most már nagyon brutális. Szőrnyű látni, hogy mindez énmiattam van.
Mély levegő Liam! Nyugodj meg! Erőt veszek magamon és kilépek a kapun. Jen már bement, de a srác még mindig ott áll és integet. Bassza meg! Mármint nem szó szerint, jaj! Kifújom az eddig benntartott levegőt és elindulok a fiú irányába.
Mintha észre sem venném megyek el mellette, nem akarom látni az arcát. A zene üvölt a fülemben. Nincs most jobb lehetőségem, csak szép csendben elmegyek és nem okozok nagy felhajtást. Szerencsétlenségemre a srác pont akkor pillant fel amikor el érek, s észrevette hogy őt figyelem. Basszus! Ugrik be hirtelen, hogy honnan olyan ismerős az arca. Ez Josh Hutcherson! Enél már nem is lehetne jobb!
Nehezemre esik felfogni azt a pár pillanatot, amit láttam. Gyorsabbra fogom lépteim, hogy minél hamarabb otthon lehessek. Ezer felé járnak a gondolataim, de egyik sem Jen közelében. Kicsit csapódott vagyok azért mert ilyen gyorsan túl lépett rajtam és ez engem is arra ösztökél, hogy folytassam tovább nélküle az életem. Megfájdult a fejem. Az agyam, és a testem nincs összhangban. Hirtelen arra lettem csak figyelmes, hogy megnyomtam a küldésgombot! Hát ezt nem hiszem el!

,, Azt hittem, hogy többet jelentek neked! De úgy néz ki tévedtem! L"

Hát ezt jól megcsináltam! Na most ezt hogy fogom kimagyarázni? Telefonomat a zsebembe csúsztattam és úgy tettem meg a maradék utat haza. Csend fogadott a házunkban, amiből azt vettem le hogy teljesen egyedül vagyok itthon és ezért egyenesen az emeltre mentem fel. Egyből ledőltem az ágyamra, s a gondolataim még mindig nem voltak a helyükön. A plafont bámultam amikor megcsörrent a telefon a zsebemben. Riadtan kaptam oda a kezemmel.
- Simon!- szóltam bele kicsit rekedtesen.
- Bocsánat a kései zavarásért,- kezdete el mondandóját.- csak közölni akartam veled, hogy ha lehetséges már holnap vissza kellene jönnötök, az első megbeszélésekre és a dalok kiválasztására.
- Persze természetesen!- mondom monoton hangon.- De hogy érted, hogy a dalokat?
- Általában az szokott lenni egy ilyen tehetségkutató műsornál, hogy a mentorok döntik el, hogy ki, mikor, milyen dallal lép fel.- mondja.- De én azt szeretném, ha ezt a döntést hatan hoznánk meg a dalokról. A pontos sorrendet persze nem közölném veletek, mert azt nem tehetem. Meg így legalább mindenféle ötletet kitudok találni, ha netán baj lenne.
- Értem. Értesítem a srácokat és már holnap indulunk is vissza!
- Köszönöm szépen a megértésed!- mormogja.- Holnap találkozunk!
- Holnap!- mondom és bontom a vonalat.
Jobbkor nem is jöhetett volna ez a hívás, így legalább le fogom kötni magam. Most akkor legalább lesz egy kis pörgés a napokban és nem csak semmittevés van. Telefonom képernyőjét nyomogatva kerestem elő a srácok számát és egyszerre hívtam mindenkit.
- Azt ne mond, hogy ennyire hiányoztam már neked!- vette fel elsőként Harry a telefont.
- Ne bizakodj Hazz, mi is vonalban vagyunk!- szólalt meg Niall és Louis.
- Na milyen sürgős apuci?- motyogta Zayn!
- Örülök annak, hogy mindenkinek ilyen jó kedve van,-kezdtem bele.- de most beszéltem Simonnal. Arra kért minket, hogy ha lehetséges már holnap menjünk vissza, mert lenne pár elintéznivalónk. Szóval nem akarom tovább rabolni az időtöket, de kezdjetek el pakolni.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan?- csattan fel Harry.
- Már leszerveztem Theaval egy randit szerdára! Én megbolondulok, ha most megint nem láthatom egy jódrabig.- ellenkezett Lou is.
- 3 napja jöttünk haza!- kezdi Zayn is.
- Kijárna még egy kis pihenés!- fejezte be a mondatot Niall
- Srácok higgyétek el, hogy én sem repdesek örömömben.-mondom.- De bármennyire is rosszkor jött ez bevállaltuk és kész. Ezen már senki sem tud változtatni. Mostantól már szinte minden percünk be lesz osztva és nem mondhatjuk azt, hogy nincs kedvem vagy hogy nem akarom! Kaptunk az élettől egy egy esélyt, élnünk kell vele, ha törik ha szakad. Meg kell csinálnunk! Ha törik, ha szakad akkor is végigcsináljuk ezt az utat! Harry te csak ezen ne akadj ki, mivel bárkit bármikor az ágyadba tudsz hívni. Louis! Thea remek lány! Szerintem meg fogja érteni ezt, és ha az van akkor elhívod hozzánk! És tudom, hogy csak alig pár napot voltunk itthon, nekem is hiányzik a család és a pihenés, de akkor is! Tudom, hogy vagyunk elég jók ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni és ebben senki sem tud minket megakadályozni. Ki van velem?
- Rendben! - egyezett bele elsőként Louis.
- Csináljuk!- motyogta Zayn is.
- Ötből négy!- hallatszott Niall.
- Harry?- kérdeztem végül.
- Legyen,-adta be a derekát.- de ha nem lesz igazad a két dologgal kapcsolatban én esküszöm, hogy teszek róla, hogy 5 oktávval magasabban énekelj!
- Na menjen mindenki pakolni! Holnap reggel indulunk is!- adtam ki az utolsó parancsot.
- Igenis!- mondták egyszerre és mindenki lerakta.
Az utazótáskámat előbányáztam a szekrényem legmélyéről és amim ruha a kezem ügyébe került szórtam is bele. Alig 10 perc alatt készen is voltam, s a konyha felé vettem az utam, mert időközben megéheztem, s egy zacskó chips társaságában tértem vissza kuckómba.