Tizenötödik

 Mint ahogy megígértem igyekeztem megírni az új részt. Nem kevés erőfeszítésembe került és körülbelül ez az ötödik változata a Tizenötödik résznek.  
A szalagavatónkról csak annyit szeretnék nyilatkozni, hogy nagy sikert aratunk.  A végzősöknek tetszettek a különböző műsorszámok. Egy élmény volt, de nem csinálnám meg még egyszer! Ahogy azt mondtam, egy képet kaptok rólam és a nővéremről, aki miatt ilyen elfoglalt voltam. 
Azt meg meg szeretném nektek köszönni,hogy elértük a több mint 2000 megtekintést. Visszajelzéseket nemigen kapok, ami egy kicsit lehangol. Na mindegy. Jó szórakozást az új részhez!

xx Réé

-Jeni!-lépett mellém Ana.- Ha megkérlek elvinnéd Hopeot sétálni? Egy kicsit rendbe szeretném hozni a házat, mert egy felrobbant bombának is sokkal tisztább helye van.
-Rendben!-erőltettem egy mosolyt az arcomra.- Úgy is rám fér egy kis mozgás.
Nem is tudom megmondani, mikor voltam legutóbb kint levegőn. Amióta a srácok elmentek teljesen elveszettnek érzem magam. Igaz a családom, a  csapat és Thea mindig mellettem van és próbálnak jobb kedvre deríteni, de csak nagyon ritkán járnak sikerrel. Mostanság én úgy veszem észre, hogy Theaval is eltávolodtunk egymástól. Akármennyire is sokat beszélünk mégis azt látom, hogy megromlott a viszonyunk.
Április közepén járunk, így a fekete magassarkú félcipőmbe csúsztattam a lábam, s belebújtam a bőrdzsekimbe. Nick a babakocsival a kezében lépkedett le a lépcsőn, mellette Ana, kezében a Hopepal.  Miután mind a ketten a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak a kislányra és még véletlenül se engedjem el a babakucsit, elindultam. A park felé indultam el, ilyenkor az a legnyugodtabb hely és ha rajtam múlna sokkal közelebb laknánk hozzá.
A park bejárata mellett, található lakóházak lépcsőn velem egykorú fiatalok foglaltak helyet. A szemem megakadt egy barna dzsekis fiún, s nem volt kétség, hogy ő is felfedezett engem, mert alaposan végigmért. Kisebb mosollyal az arcomon haladtam el mellettük és fordultam be a park bejáratán. Még mindig azon a fiún kavargott a fejem.  Egyáltalán nem nézett ki rosszul, sőt igazság szerint egész helyes gyerek volt.
Mélázásom közepedet, megtaláltam kedvenc padomat és az unokahúgomat kezdtem el kémlelni, aki édesen aludt. Angyali arcát bármeddig képes lennék elnézni, mivel tudom, hogy neki még semmi probléma sincs az életében.
- A te életed remélem nem lesz annyira vészes mint az enyém! - simítom meg óvatosan kicsi arcocskáját.- Minden sokkal könnyebb lenne, ha a nagyiék is itt lennének. Majd, ha már kicsit nagyobb leszel mesélni, fogok neked róluk.
Egy könnycsepp folyik végig az arcomon,a mit amilyen gyorsan csak tudok letörlök onnan.
- Miért itatja az egereket egy ilyen szép lány mint te?-hallottam meg a hátam mögül egy ismeretlen hangot. Hátrapillantok és lépcsőn ücsörgő srácot pillantom meg.
- Mivel ennek a lánynak túlságosan is bonyolult lett az élete.- felem csendesen.- Pár év alatt az egész életem teljesen felfordult. Ami az érzelmeimre is nagyon kihat.
- Josh!..Josh Hutcherson!- mutatkozik be, nekem meg leesik az állam.
- Jen!.. Jenifer Black!- mondom neki, majd zavartan lesütöm a szemem.
- Ezek szerint rájöttél, hogy kivagyok!- néz le zavartan.- Normális lánynak tűnsz ezért jöttem utánad.
- Köszönöm!- pirulok el teljesen, s az előttem lévő csöppségre pillantok..- De a látszat néha csal.
Tekintete a kocsira összpontosul és a napszemüvegét levéve kezdi el kémlelni barna szemeivel a kislányt. Mintha, látná benne, rajta hogy mit álmodik. Mosolyognom kell azon, hogy a kis arcát tanulmányozza és néha rám pillant.
- Le sem tagadhatja mennyire, hasonlít az anyukájára.- suttogja.- Szerencsés lehet az apukája, hogy ilyen szép párt talált magának, mint te!
- Igen szerencsés az apukája,- mondom.- de én csak keresztanyuka vagyok.
- Hát most ne tudd meg mekkora kő esett le a szívemről.- fújja ki a benn tartott levegőt.- Mármint....öhmm....izé..na!
- Csak lazán!-mosolygok rá kedvesen.- Nem tartasz velem erre a sétára?
- De szívesen! Mesélj magadról valamit!
Kicsit félve, de elmondtam neki az életem meghatározóbb napjait.Kézilabda kupák, döntők is szóba kerültek. Nem nézte volna ki belőlem, hogy pont ezt a sportot űzöm, mert szerinte nem éppen a legnőiesebb sport. Hát én ezt nem így látom. Egyszerűen imádok a labdával zsonglőrködni. Zenei tanulmányaim felkeltették az érdeklődését, bár az elmondása alapján egy hegedőt vagy egy csellót nézett volna ki belőlem, nem egy zongorát. Azt azonban sajnálattal hallotta, hogy a szüleimet elveszítettem és azt meg nem tudta hova tenni, hogy Liammel miért szakítottunk.
- Hát ezek szerint, neked sem lehet könnyű.-mosolyog szomorkásan. Josh jó hallgatóságnak bizonyult , mert egyszer sem szakított félbe és nem hagyta figyelmen kívül a részleteket. Ha valamit nem értett rákérdezett.
A délutáni nap sugarai, melegítették arcomat, s némán hallgattam, ahogy Josh az életéről mesél. Nem mondott sok újat, mert figyelemmel szoktam kísérni az életét.

Hope arcvonásait figyelve, hallgattam ahogy az öcséről, Connorról mesél előszerettél. A kislány a babakocsiban szunyókált és ártatlan arckifejezése, mosolyt varázsolt az arcomra. Bambulásomból a telefonom rezgése riasztott fel. Egyből a zsebemhez kaptam a kezem, s előhalásztam. A képernyőn Nick képét láttam meg. 

- Ne haragudj, hogy félbeszakítalak, de ezt muszáj felvennem.- motyogom.- Addig figyelnél Hopera?

- Persze.-mosolyog szomorkásan.

Pár lépést arrébb sétáltam és szememet le sem vettem róluk.

- Mondjad!- szólok bele, amint felveszem.

- Ana végzett már. Mondta, hogy csörögjek rád, hogy már hazajöhettek.- hadarja.

- Nick! had kérjelek meg egy szívességre, kérlek!

- Rendben,- mondja, de tudom, hogy még nem fejezte be.- akkor az elkövetkezendő 2 napban te fogsz éjjel felkelni, a kislányhoz és emellett még kipucolod a komcsimat is.

- Akkor 10 perc múlva, gyere a park főbejáratához.- nyomom ki a telefont.

Csendben sétálok vissza, s nézem, ahogy Josh a babakocsiba belebújva, motyog valamit.

- ...remélem majd olyan szép nagylány leszel mint, a keresztanyukád.- suttogja az alvó apróságnak, aki álmában összebarátkozott Josh mutatóujjával.- Szerinted igent mondana, ha valamelyik nap elhívnám randira?..Bár nem biztos, hogy készen áll arra, hogy most valakivel újra találkozgasson, vagy lehet hogy már talált valakit magának?..Lehetséges, hogy most is ő hívta.

A hangja elszomorodik, és kicsit lehajtja a fejét. Ez most pont jól jön, így helyet foglalok mellette és nézem, egészen addig amíg fel nem pillant. Apró mosolyt küldök felé, minek hatásra próbált vidámnak tűnni.
- Nick hívott.-motyogom.- Hazaviszi Hopeot!
- Te nem mész velük?- ráncolta össze szemöldökét.
- Nem! Rámerem bízni a sógoromra a kislányát! - ezt a mondatot ahogy meghallotta hirtelen jobb kedve lesz. Látni lehet, hogy mekkora kő esik le a szívéről.
- Elkísérlek téged!- áll fel és a kezét nyújtja felém.  Egyik kezemmel a babakocsiba kapaszkodom, a másikkal az ő kezét fogom meg.
A mosolyt egyikőnk arcáról sem lehet letörölni. Már pár perce stabilan állok a lábaimon, de még akkor sem engedi el a kezem. Szabad kezével ő is belekapaszkodik a babakocsiba és együttes erővel, kéz a kézben indulunk el a park bejárata felé. Nem nagyon beszélgettünk, most jól jött egy kis csend, mert zavarban éreztem magam, hogy alig pár órája ismerjük egymást, de a kezemet szorongatja és úgy sétálunk. Nick  már a bejáratnál állt, ránk várva. Kicsit meglepte a dolog, hogy ketten vagyunk, mert az utóbbi pár hétben mindig otthon voltam a szobámban és a párnámat szorongattam.
Hát lehet, most egy kicsit majd normalizálódik az életem, már amennyire ez lehetséges.
- Sziasztok!- nyom egy puszit a fejem búbjára és a bal oldalamon álló fiút nézi.- Minden rendben volt?
- Persze!- vigyorgok.- Hope egyetlen egyszer sem ébredt fel. Szerintem még az utcánkból sem kanyarodtunk ki mikor már elbólintott.
- Jót tesz neki a levegő.- motyogja, és közben átrakja kislányát az autóba, majd a babakocsit a csomagtartóba teszi.- Drága, nem akarod bemutatni nekem a barátodat?
- Jah...öhm... Nick, ő itt Josh Hutcherson!- mutogatok közöttük.- Josh, ő itt Nick Parker, a sógorom!
- Örvendek!- nyújt kezet Josh. 
- Részemről a szerencse!- fog vele kezet.- Otthon találkozunk! Sziasztok!

- Szia!- mondjuk neki szinkronban.

Megvárjuk, amíg az autó elhalad mellettünk, majd hatalmas nevetésbe törünk ki.

- Hát még sosem volt ilyen ciki bemutatkozni valakinek!- nevet tovább Josh.

- Ne is mond!- nevetek tovább.- Legalább téged nem fognak kikérdezni, hogy mi a francot csináltál.

A délután további részében még többet ismerkedtünk és én a forgatásokról faggattam. Elmondta, hogy egy könyvsorozat megfilmesítésének a meghallgatásán volt és esélyes hogy megkapja az egyik főszerepet. De a filmet csak 2012-es év végén fogják vetíteni.
Néha a mondókája közben elkalandoztak a gondolataim, hogy milyen lehet filmsztárnak lenni. Szinte nincs is az embernek magánélete, fotósok követik mindenhova, kiforgatják a szavakat és akkora hazugságokat csinálnak amekkorákat csak lehet. A pozitív része szerintem a dolognak, hogy az emberek példát vesznek rólad és elfogadnak olyannak amilyen vagy,
Jó ideje beszélgettünk már, mikor a telefonom képernyőjére rápillantottam: 6 óra! El sem hiszem hogy ennyire elbeszéltük volna az időt, bár azt mondják: Ha az ember jól szórakozik az idő csak úgy repül! Hát ez teljesen igaz.
- Lassan szerintem már mennünk kéne!- motyogom.
- Szerintem is.-húzza össze a kabátját.- Kezd már hűvös lenni!
- Igen!- futtatom végig a tenyeremet a felkaromon.
- Na, gyere!- nyújtja a kezét.- Haza kísérlek!
- Köszönöm!- suttogom zavartan.
- Ugyan! Ez a minimum,- nevet fel jóízűen.- Meg, a sógorod arcáról valami olyasmit olvastam le, hogy, ha jót akarok magamnak hazakísérlek!
- Oh! Hát erre nem gondoltam volna!
- Amúgy az eddig látottak alapján nem olyan vészes!- mondja, s összeráncolom a szemöldököm.- Mármint, igazából Ő, úgy tekint rád, mint a kishúgára akit meg kell védenie. Bár a ti esetetekben még az is csavar egyet az egészen, hogy részben a gyámod is és csak jót akar neked!
- Hm..Eddig még senki sem gondolkodott így a családom jelenlegi állapotáról!- mosolygok rá szomorkásan.- De nekem nagyon tetszik ez a gondolkodásmód! A srácok közül páran berezelnek, ha Nick hirtelen megjelenik és amilyen gyorsan csak tudnak lelépnek.
- Hát az igazat megvallva nem vagyok az a beszari gyereke!- húzza ki magát büszkén.
- Azt hiszem ez a nap, kellemes csalódás volt számomra!-állok meg a kapunkban.- Ép úgy ahogy te is!
- Örülök, hogy jól érezted magad!- áll velem szembe.- Mit szólnál ahhoz, ha legközelebb egy kávé mellett találkoznánk?
- Rendben! Majd írok!- kacsintok rá.
- Várom!- mosolyog le rám. - Addig is szia!
Öleli át a derekam és egy cetlit csúsztat a nadrágom zsebébe, s az arcomra ad egy puszit. Kezemet a nyaka köré csavarom. Pár percig némán állunk, csak egymás szemét vizsgáljuk, majd én is nyomok egy apró puszit az arcára és a füléhez hajolok.- Jó éjszakát!
- Jó éjszakát.- suttogja ő is ugyan olyan halkan mint én és addig el nem mozdul a kapu elöl míg be nem lépek a bejárati ajtón.
Az ablakból nézem távolodó alakját. Akarva-akaratlan  mosoly kúszik az arcomra, ahogy látom, hogy visszafordul és int nekem. Szégyenlősein visszaintek neki, majd a függönyt visszaengedve, lépek ki a cipőmből. Telefonomat a gatyám zsebébe rejtettem, amikor meghallottam a papír gyűrődésének hangját. Kezemmel azonnal odakaptam, és kiszedtem belőle a cetlit és mosolyogva láttam hogy egy telefonszám és pár sor van rá írva:

Köszönöm ezt a szép napot! Remélem minél előbb újra láthatlak majd!
És nekem, ne  szomorkodj, mert ha megtudom, 
hogy legörbül a szád elkalapállak!
xx JHutch

Nevetve mentem be a nappaliba, a családom legnagyobb meglepetésére. Vacsora közben mindent elmeséltem, a többieknek. Majd nem sokkal később, felmentem a szobámba, kicsit pihenni. Szemeim automatikusan csukódtak volna le, amint az ágyamra lefeküdtem. Fárasztó egy nap volt, de minden percét megérte.