xx Rééé
Édes álmomból halk éneklés ébresztett fel. Miközben Liam a vállamat cirógatta.
When I look into your eyes(Amikor a szemeidbe nézek,)
It's like watching the night sky(Olyan mintha az éjszakai égboltot bámulnám,)
Or a beautiful sunrise(Vagy egy gyönyörű napfelkeltét,)
There's so much they hold(Olyan sok mindent rejtenek,)
And just like them old stars(És úgy, ahogy a régi csillagok)
I see that you've come so far(Látom, hogy messziről jöttél,)
To be right where you are(Hogy eljuss idáig,)
How old is your soul?(Mennyi idős a lelked?)
Mocorogni kezdtem kezdtem, s ezzel egyszerre legnagyobb bánatomra Liam is elhallgatott.
- Ne hagyd abba!- motyogtam neki csukott szemmel. Válaszkép némi kuncogást kaptam, aminek hatására a fejem elkezdett rázkódni. Mikor elért az agyamig miért is volt ez, kipattantak a szemeim és hirtelen felültem.
- Kényelmes kispárna voltam?- vigyorgott még mindig.
- Hát néhol kemény, néhol puha.- vontam vállat, majd most már a párnára dőltem hátra.- Egyszóval kicsit kényelmetlen.
-Szóval kényelmetlen vagyok?!- könyökölt fel mellettem, majd azzal a lendülettel a mellkassomra borult.- Hát te nem panaszkodhatsz! Te mindenhol kényelmes vagy!
- Jaj, de nagyon vicces valaki!-böktem bele az oldalába.- Miért vagy fent már ilyen korán?
- Nem tudtam aludni. Általában ilyenkor ki szoktam menni futni, de nincs most energiám rá. Ráadásul nem volt szívem téged felkelteni.
Egy apró mosolyt erőltettem az arcomra, s szemeimet lecsuktam, pihenés gyanánt. Az egész szobában csak azt lehetett hallani ahogy a levegőt vesszük. Ez teljesen megnyugtatott engem, s már majdnem elaludtam, mikor Liam az oldalamat kezdte el böködni, hogy még véletlenül se tudjak elaludni.
- Ha még egyszer hozzá nyúlsz az oldalamhoz lelöklek az ágyról!- motyogtam csendesen.
- Ismerlek már olyan régóta, hogy nem csinálod meg.- mondta és belebökött a bordáim közé.
- Te akartad!- suttogtam és amekkora erőt össze bírtam gyűjteni azzal a lendülettel löktem a földre, s átfordultam a hasamra.
- Na jó tévedtem.- nyöszörgött valahonnan lentről.- De azért a saját ágyamba visszaengedhetnél.
Egy kicsit arrébb másztam az ágyon, hogy neki is legyen helye, majd az arcomat a párnába fúrtam és próbáltam még egy keveset pihenni, mielőtt még készülődni kezdenénk. Éreztem, ahogy besüpped a matrac a derekam mindkét oldalánál majd óvatosan elhelyezkedett és a hátamat kezdte el masszírozni. Nem sok embernek engedem meg, hogy a hátamhoz nyúljanak,, de ez most valahogy teljesen ellazított. Mintha minden teher, ami a vállaimat nyomata, abban a pillanatban leesett volna onnan. Már azon voltam, hogy ha tovább csinálja biztosan elalszom és utána majd úgy kell engem összekaparni, s mintha megérezte volna ezt abbahagyta.
- Ideje rendbe szedned magad hercegnő.- suttogta a fülembe.- Amíg elkészülsz csinálok reggelit.
Ezzel a végszóval lemászott rólam és elhagyta a szobáját.
Kellett pár perc mire elég erőt tudtam összegyűjteni magamnak, hogy kikeljek puha „börtönömből”. Kissé bódultan tettem meg első lépéseimet az ajtó felé, s próbáltam az izmaimnak parancsolni még mielőtt a földön kötök ki. Az asztalon lévő táskámból kivettem a neszesszeremet, majd a szobához tartozó fürdőbe mentem. Nem zártam be az ajtót, mivel tudtam, hogy itt senki sem tud rám törni váratlanul. Ruháimat a mosdó szélére tettem, s sebes léptekkel álltam be a zuhanykabinba. Forró vizet engedtem a bőrömre, ami most valahogy jobban esett, mint szokott. A mellettem lévő üveg teljesen bepárásodott, így nyugodtan el tudtam végezni a dolgaimat. Miley Cyrus - When I Look At You dalát dudorásztam, mialatt mosakodtam. Nem is tudom megmondani mikor hallgattam legutóbb meg ezt a számot. 10 perc ázás után elegem lett már a vízből és elzártam a csapot mellettem.
- Bassza meg!- jutott hirtelen eszembe, hogy nincs törölközőm.
Résnyire kinyitottam az ajtót és akkor láttam meg, hogy a ruháim mellett volt egy fehér anyag. Tekintetem a rajta lévő kis cetlire irányítottam, amin egy mondat szerepelt.
Tekintetemet körbefuttattam a helyen és a táskámért nyúltam. Fehér neműmet amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam, s hagytam, hogy a törölközőm a földre essen.
A nadrágom szárával vacakoltam, mikor a hátam mögül torokköszörülést hallottam. Riadtan fordultam hátra, s egy barna szempárral találtam szembe magam.
- Azt hiszem, én mindig jókor találok rád!- lökte el magát az ajtófélfától Liam, majd felém közeledett.
- Ha.Ha.Ha.- a gatyámat magamra rántottam és szembefordultam vele.- Nem haragudnék meg ha egyedül öltözhetnék fel.
- Szerintem már kész vagy.- magasodott teljesen felém.- Bár az a nadrág nem kellene oda, most ezzel a ki s műsorral is beérem, mert én még sehol sem tartok.
Válasz helyett gyengéden vállon csaptam, amin nevetni kezdett és hagyta hogy nyugodtan felöltözzek. Szem forgatva vettem fel a trikómat, majd az ágy szélére ültem le és a cipőmet keltem el babrálni. Minden mozdulatomat figyelemmel követte, mígnem mindkét lábamat leraktam a földre és fel nem álltam. Tekintetét tetőtől talpig végigfuttatta rajtam, elismerően bólintott egyet. Hajamból rántottam a hajgumim és hagytam, hogy szabadon a vállamra hulljon.
- Most már ténylegesen kész vagyok!-mosolygok rá.
- Reméltem is, mert már mindenki csak ránk vár.- karolja át a derekamat.
- Várj!- fordulok vele szembe.- Neked is fel kellene öltöznöd, mert annak nem lesz szép vége, ha te csak egy alsóban fogsz megjelenni, miközben én már indulásra kész vagyok. Nem gyanús?
- 10 perc és itt vagyok!- rohant be a fürdőjébe.
Nevetve sétáltam az egyik polc elé és a rajta lévő családi képeket kezdtem el nézegetni. Egyszerűen az összes képen ennivaló volt. Azt a tipikus mosolyát, ami a képeken van azt még megőrizte, s ennek személy szerint én nagyon örülök. Úgy éreztem magam, mintha egy részem, már kiskorából is ismerte volna, de tény, hogy mi kilencvenedik év elejéig egyáltalán nem találkoztunk. Legalábbis ha minden igaz, akkor nem.
- Azokon a képeken kb 5 éves vagyok.- szólal meg hirtelen, s rákapom a tekintetem.
- A mosolyod még mindig megvan, de valahogy most érettebbek nézel ki, mint régen.
- Kicsit megváltoztunk mindketten nem gondolod?- jött közelebb hozzám, s orromat megcsapta tömény illata, amitől a térdeim felakarták adni a szolgálatot.
- De.- hajtottam le a fejem, a zavarom leplezéseként.- Mindkettőnkben megváltoztak egymás iránt az érzelmek.
- Pontosan, ahogy mondod,- emeli fel fejem, az államnál fogva.- de bennem nagyon sok mindennek nem kellett változnia. Először amikor megláttalak, már akkor tudtam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is mindent megteszek azért, hogy a közeledbe kerüljek. Csak néztelek, miközben Theaval valami kézilabdás trükkről beszéltetek, hogy azt jó lenne megvalósítani. A feleleteidet mindig figyeltem, de csak úgy hogy észre ne vedd. A szemem előtt változtál át. Mármint, régen visszahúzódó voltál, rövid hajjal, lila szemüveggel és most ha rád nézek még mindig azt a lányt látom, csak most már teljesen kivirágozva és egy kicsit megváltozva. Szerettem azt az énedet is és ezt is.
- Azt hiszem ez volt a leghosszabb monológ amit tőled valaha is hallottam.- meglepett ez a hirtelen őszinteségi hullám ami átsuhant rajta. Reakcióm hallatán egy kevés csalódottságot véltem felfedezni az arcán, mitől elszorult a torkom.
-Ideje lemenni.- mondta csendesen, s próbált eltávolodni tőlem, de az arcánál fogva húztam magamhoz közelebb, hogy megcsókoljam, amire ő egyből válaszolt.
- De ez nem azt jelenti, hogy én nem szeretlek.-suttogtam ajkaira, s a táskámmal a kezemben elindultam a földszint felé.
Ahogy kiléptem az ajtón isteni illatok csapták meg az orromat, s ezeket követve jutottam el a konyháig, ahol már csak 2 személyre volt megterítve, mert Liam szülei már befejezték a reggelit és csak arra vártak, hogy mi is leérjünk. Meglepetten figyelték, hogy én tiszta nyugodtan sétálok le a lépcsőn, Liam pedig rohan utánam, mint aki megveszett.
- Jó reggelt!- mosolyodtam el és helyet foglaltam Karen mellett.
- Kis fiam, úgy rohangálsz mint a mérgezett egér?-nézett rá kicsit mérgesen.
- Semmit!-motyogta és leült mellém.
- Jut eszembe!- tette le az újságot Geof, s a karperecünket vette ki a zsebéből.- Ez a vacak nem ismerős valamelyikőtöknek?
- Észre sem vettem mikor kiesett a zsebemből.-vette el tőle Liam.
Karen az előttem lévő tálra rakott egy kevés rántottát és két palacsintát, hogy még véletlenül se ússzam meg a rendes reggeli kihagyását. A bögrémbe meg forró kávé gőzölgött. Jobb már nem is lehetne. Mikor már mind a ketten befejeztük a falatozást és kávézást Liam elvette előlem a tányért és a bögrét, majd a mosogatógépbe beletette.
A szülőktől egy-egy öleléssel búcsúztunk, mert egy kicsit késésben voltunk már. Az iskola előtt azonban eszembe jutott, hogy a bilincs nincs rajtunk, így gyorsan a csuklóink köré pattintottam és átléptük a suli kapuját.
****
- Mr Payne, eltudná ismételni az előbb elhangzottakat?-emelte fel a hangját Mr. Morgan, mert Liam egy kicsit elfoglalt volt azzal hogy a hajamat piszkálta, miközben én firkálgattam a füzetembe.
- Az első világháború 1914-től 1918-ig tartott.-köpte oda a szavakat halál nyugodtan, s tovább szórakozott a hajammal.
- Mázlija van, hogy tudta, mert különben tiszteletét tehette volna Mr. Jonesnál.- mosolyodott el gonoszan, amitől nekem elborult az agyam.
- Tudja tanár úr, csak magának van azzal baja, amit mi órán csinálunk.- álltam fel hirtelen.- Nem elég az, hogy minden egyes héten 3 órában a maga képét kell az egész osztálynak nézni, miközben mindenki halálra unja magát. Kicsit gondoljon vissza, arra amikor maga is fiatal volt, mert ha jól tudom nem így pottyant ki az anyjából. Szóval hagyjon minket békén....
Mondatomat a csengő szakította félbe. Felnyaláboltuk a táskáinkat és elhagytuk a termet. Dühös voltam. Ilyenkor általában mindnek tudja, hogy jobb nem a közelembe lenni, mert mindenkibe belekötök. Sosem voltam az a fajta lány aki nem áll mi a szerettei mellet, ez valahogy belem van kódolva.
- Jen!..Jen!..Állj már meg!-emelte fel a hangját Liam.
- Mi van?- ordítottam rá.
Kezével magához elég közel rántott és ajkait az enyémre nyomta. Az egész folyosó huhogni, fütyülni és tapsolni kezdett, sőt voltak akik meg is örökítették egy egy képpel mindezt.- Szeretlek!
Ez volt ténylegesen az a pillanat amikor minden szempár rám szegeződött, a válaszomra várva. Olyan csend volt, hogy még azt is lehetett hallani, hogy a tanári ajtaja hogy csukódik be, ami persze a suli másik felében van.
- Szeretlek!
Egyszerre robbant mindenki, annyira örültek a hírnek, hogy mi ketten kimondtuk azt, amit eddig még senkinek sem vallottunk meg. Liam ismét a számra tapadt. Belemosolyodott mindkettőnk,s mikor ajkaink elváltak, arcomat a nyakába fúrtam menedék gyanánt.
- Ha még egyszer hozzá nyúlsz az oldalamhoz lelöklek az ágyról!- motyogtam csendesen.
- Ismerlek már olyan régóta, hogy nem csinálod meg.- mondta és belebökött a bordáim közé.
- Te akartad!- suttogtam és amekkora erőt össze bírtam gyűjteni azzal a lendülettel löktem a földre, s átfordultam a hasamra.
- Na jó tévedtem.- nyöszörgött valahonnan lentről.- De azért a saját ágyamba visszaengedhetnél.
- Ideje rendbe szedned magad hercegnő.- suttogta a fülembe.- Amíg elkészülsz csinálok reggelit.
Ezzel a végszóval lemászott rólam és elhagyta a szobáját.
Kellett pár perc mire elég erőt tudtam összegyűjteni magamnak, hogy kikeljek puha „börtönömből”. Kissé bódultan tettem meg első lépéseimet az ajtó felé, s próbáltam az izmaimnak parancsolni még mielőtt a földön kötök ki. Az asztalon lévő táskámból kivettem a neszesszeremet, majd a szobához tartozó fürdőbe mentem. Nem zártam be az ajtót, mivel tudtam, hogy itt senki sem tud rám törni váratlanul. Ruháimat a mosdó szélére tettem, s sebes léptekkel álltam be a zuhanykabinba. Forró vizet engedtem a bőrömre, ami most valahogy jobban esett, mint szokott. A mellettem lévő üveg teljesen bepárásodott, így nyugodtan el tudtam végezni a dolgaimat. Miley Cyrus - When I Look At You dalát dudorásztam, mialatt mosakodtam. Nem is tudom megmondani mikor hallgattam legutóbb meg ezt a számot. 10 perc ázás után elegem lett már a vízből és elzártam a csapot mellettem.
- Bassza meg!- jutott hirtelen eszembe, hogy nincs törölközőm.
Résnyire kinyitottam az ajtót és akkor láttam meg, hogy a ruháim mellett volt egy fehér anyag. Tekintetem a rajta lévő kis cetlire irányítottam, amin egy mondat szerepelt.
Tudtam, hogy ezt elfelejtettem odaadni. ;)
Elmosolyodtam, majd elkezdtem szárazra törölni magam. Mikor ezzel kész lettem jó szorosan magam köré csavartam a textilt, s kiléptem a hűvös szobába.
Tekintetemet körbefuttattam a helyen és a táskámért nyúltam. Fehér neműmet amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam, s hagytam, hogy a törölközőm a földre essen.A nadrágom szárával vacakoltam, mikor a hátam mögül torokköszörülést hallottam. Riadtan fordultam hátra, s egy barna szempárral találtam szembe magam.
- Azt hiszem, én mindig jókor találok rád!- lökte el magát az ajtófélfától Liam, majd felém közeledett.
- Ha.Ha.Ha.- a gatyámat magamra rántottam és szembefordultam vele.- Nem haragudnék meg ha egyedül öltözhetnék fel.
- Szerintem már kész vagy.- magasodott teljesen felém.- Bár az a nadrág nem kellene oda, most ezzel a ki s műsorral is beérem, mert én még sehol sem tartok.
Válasz helyett gyengéden vállon csaptam, amin nevetni kezdett és hagyta hogy nyugodtan felöltözzek. Szem forgatva vettem fel a trikómat, majd az ágy szélére ültem le és a cipőmet keltem el babrálni. Minden mozdulatomat figyelemmel követte, mígnem mindkét lábamat leraktam a földre és fel nem álltam. Tekintetét tetőtől talpig végigfuttatta rajtam, elismerően bólintott egyet. Hajamból rántottam a hajgumim és hagytam, hogy szabadon a vállamra hulljon.
- Most már ténylegesen kész vagyok!-mosolygok rá.
- Reméltem is, mert már mindenki csak ránk vár.- karolja át a derekamat.
- Várj!- fordulok vele szembe.- Neked is fel kellene öltöznöd, mert annak nem lesz szép vége, ha te csak egy alsóban fogsz megjelenni, miközben én már indulásra kész vagyok. Nem gyanús?
- 10 perc és itt vagyok!- rohant be a fürdőjébe.
Nevetve sétáltam az egyik polc elé és a rajta lévő családi képeket kezdtem el nézegetni. Egyszerűen az összes képen ennivaló volt. Azt a tipikus mosolyát, ami a képeken van azt még megőrizte, s ennek személy szerint én nagyon örülök. Úgy éreztem magam, mintha egy részem, már kiskorából is ismerte volna, de tény, hogy mi kilencvenedik év elejéig egyáltalán nem találkoztunk. Legalábbis ha minden igaz, akkor nem.
- Azokon a képeken kb 5 éves vagyok.- szólal meg hirtelen, s rákapom a tekintetem.
- A mosolyod még mindig megvan, de valahogy most érettebbek nézel ki, mint régen.
- Kicsit megváltoztunk mindketten nem gondolod?- jött közelebb hozzám, s orromat megcsapta tömény illata, amitől a térdeim felakarták adni a szolgálatot.
- De.- hajtottam le a fejem, a zavarom leplezéseként.- Mindkettőnkben megváltoztak egymás iránt az érzelmek.
- Pontosan, ahogy mondod,- emeli fel fejem, az államnál fogva.- de bennem nagyon sok mindennek nem kellett változnia. Először amikor megláttalak, már akkor tudtam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is mindent megteszek azért, hogy a közeledbe kerüljek. Csak néztelek, miközben Theaval valami kézilabdás trükkről beszéltetek, hogy azt jó lenne megvalósítani. A feleleteidet mindig figyeltem, de csak úgy hogy észre ne vedd. A szemem előtt változtál át. Mármint, régen visszahúzódó voltál, rövid hajjal, lila szemüveggel és most ha rád nézek még mindig azt a lányt látom, csak most már teljesen kivirágozva és egy kicsit megváltozva. Szerettem azt az énedet is és ezt is.
- Azt hiszem ez volt a leghosszabb monológ amit tőled valaha is hallottam.- meglepett ez a hirtelen őszinteségi hullám ami átsuhant rajta. Reakcióm hallatán egy kevés csalódottságot véltem felfedezni az arcán, mitől elszorult a torkom.
-Ideje lemenni.- mondta csendesen, s próbált eltávolodni tőlem, de az arcánál fogva húztam magamhoz közelebb, hogy megcsókoljam, amire ő egyből válaszolt.
- De ez nem azt jelenti, hogy én nem szeretlek.-suttogtam ajkaira, s a táskámmal a kezemben elindultam a földszint felé.
Ahogy kiléptem az ajtón isteni illatok csapták meg az orromat, s ezeket követve jutottam el a konyháig, ahol már csak 2 személyre volt megterítve, mert Liam szülei már befejezték a reggelit és csak arra vártak, hogy mi is leérjünk. Meglepetten figyelték, hogy én tiszta nyugodtan sétálok le a lépcsőn, Liam pedig rohan utánam, mint aki megveszett.
- Jó reggelt!- mosolyodtam el és helyet foglaltam Karen mellett.
- Kis fiam, úgy rohangálsz mint a mérgezett egér?-nézett rá kicsit mérgesen.
- Semmit!-motyogta és leült mellém.
- Jut eszembe!- tette le az újságot Geof, s a karperecünket vette ki a zsebéből.- Ez a vacak nem ismerős valamelyikőtöknek?
- Észre sem vettem mikor kiesett a zsebemből.-vette el tőle Liam.
Karen az előttem lévő tálra rakott egy kevés rántottát és két palacsintát, hogy még véletlenül se ússzam meg a rendes reggeli kihagyását. A bögrémbe meg forró kávé gőzölgött. Jobb már nem is lehetne. Mikor már mind a ketten befejeztük a falatozást és kávézást Liam elvette előlem a tányért és a bögrét, majd a mosogatógépbe beletette.
A szülőktől egy-egy öleléssel búcsúztunk, mert egy kicsit késésben voltunk már. Az iskola előtt azonban eszembe jutott, hogy a bilincs nincs rajtunk, így gyorsan a csuklóink köré pattintottam és átléptük a suli kapuját.
****
- Mr Payne, eltudná ismételni az előbb elhangzottakat?-emelte fel a hangját Mr. Morgan, mert Liam egy kicsit elfoglalt volt azzal hogy a hajamat piszkálta, miközben én firkálgattam a füzetembe.
- Az első világháború 1914-től 1918-ig tartott.-köpte oda a szavakat halál nyugodtan, s tovább szórakozott a hajammal.
- Mázlija van, hogy tudta, mert különben tiszteletét tehette volna Mr. Jonesnál.- mosolyodott el gonoszan, amitől nekem elborult az agyam.
- Tudja tanár úr, csak magának van azzal baja, amit mi órán csinálunk.- álltam fel hirtelen.- Nem elég az, hogy minden egyes héten 3 órában a maga képét kell az egész osztálynak nézni, miközben mindenki halálra unja magát. Kicsit gondoljon vissza, arra amikor maga is fiatal volt, mert ha jól tudom nem így pottyant ki az anyjából. Szóval hagyjon minket békén....
Mondatomat a csengő szakította félbe. Felnyaláboltuk a táskáinkat és elhagytuk a termet. Dühös voltam. Ilyenkor általában mindnek tudja, hogy jobb nem a közelembe lenni, mert mindenkibe belekötök. Sosem voltam az a fajta lány aki nem áll mi a szerettei mellet, ez valahogy belem van kódolva.
- Jen!..Jen!..Állj már meg!-emelte fel a hangját Liam.
- Mi van?- ordítottam rá.
Kezével magához elég közel rántott és ajkait az enyémre nyomta. Az egész folyosó huhogni, fütyülni és tapsolni kezdett, sőt voltak akik meg is örökítették egy egy képpel mindezt.- Szeretlek!
Ez volt ténylegesen az a pillanat amikor minden szempár rám szegeződött, a válaszomra várva. Olyan csend volt, hogy még azt is lehetett hallani, hogy a tanári ajtaja hogy csukódik be, ami persze a suli másik felében van.
- Szeretlek!
Egyszerre robbant mindenki, annyira örültek a hírnek, hogy mi ketten kimondtuk azt, amit eddig még senkinek sem vallottunk meg. Liam ismét a számra tapadt. Belemosolyodott mindkettőnk,s mikor ajkaink elváltak, arcomat a nyakába fúrtam menedék gyanánt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése