Blogzárás

Én sem így szerettem volna ha vége lesz a blognak, de hát szerintem egy elég hosszú résszel búcsúztam tőletek.
Nagyon szépen köszönöm azoknak akik nyomon követték a történetemet, amit sokszor nagy nehézségek árán tudtam csak megírni.
Hihetetlenül jó érzés volt, hogy nem csak itthonrol tartottatok velem, hanem a világ több pontjáról is. Köszönöm szépen hogy eddig kitartottatok velem. Következő ötletem meg jelenleg még nincsen, de nem usszátok meg sokáig hogy halogasssam az ötleteimet. Mert már csak az a kreatív ötletáradat hiányzik a terveimből,amit még a leg elején felhasználtam.
 Lehetséges, hogy egy-két novellát majd még fogok ide feltölteni, de mindez majd csak az időmtől fogg függeni, meg persze attól, hogy lesznek-e még érdeklődők irántam, vagyis pontosabban az alkotásaim iránt.

Te jó ég! látszik, hogy nem szoktam hozzá az ilyen szövegek írásához, mert már magam sem tudom, hogy még mit is irhatnék. Na mindegy. Még jelentkezem.
 Addig is vigyázzatok magatokra pihenjetek még most Augusztusban, ne foglalkozzatok az iskolával és olvassatok sokat. Szeretek mindenkit!
Réce most egy időre kijelentkezik. Sziasztok!

xx Réé

Tizennyolcadik- Epilógus

Közel 3 hónap kihagyás után meghoztam az új részt. Szerintem ezzel az egy résszel foglalkoztam a legtöbbet, mert nem éppen sikerült rövid résznek. Köszönöm szépen azoknak akik folyamatosan olvassák a blogom. Komizni ér! Jó szórakozást! A szünetben meg pihenjétek ki magatokat.

xx Réé

Jenifer Black 

El sem tudom mondani,hogy az elmúlt 5 évben mekkora felhajtás volt körülöttem. Folytonos pörgésből áll az életem és szinte sosincs megállás. Már azt sem tudom, hogy milyen lehet egy kicsit pihenni. Megrendelő jön megrendelő után,s amikor már már nincsenek ügyfelek,akkor meg éjszakába nyúlóan fénykép válógátas és szerkesztés van.
De mi is történt ezalatt a pár év alatt velem? Miután meg volt a beszélgetésem Liammel, azután Josh próbálkozott nálam. Az elején nagyon aranyosnak találtam, hogy próbál felvidítani, minden délutánra programot szervezett,hogy ne szomorkodjak egyedül otthon.
Olyan félévvel a találkozásunk után komolyabbra kezdett fordulni az egész. Ép Hopeot tolta a babakocsiban, s apró kis semmiségekről beszélgettünk,mikor közölte velem azt, hogy kezd belém szeretni. Először nem tudtam, válaszolni erre. Persze Josh nekem is tetszett,de valahogy nem éreztem azt a nagyon nagy vonzalmat kettőnk között. Pár hét elteltével, rábólintottam a randira hívására.
Másfél évig voltunk együtt. Egyszerűen nem volt egymásra időnk. Persze ezalatt az idő alatt a média is megismert,mint Josh Hutcherson barátnője és egy pletykalap még azt is kiderítette, hogy Liam ex barátnője is vagyok. Persze ez  a hír mindenhol felkavarta a port és nem nagyon hagytak nyugtot nekünk. A szakítás után Joshsal barátok maradtunk, mivel közös megegyezés alapján történt az egész.
Liam mindeközben bejárta az egész világot,mivel az X-factorban egészen a harmadik helyig menetelt a srácokkal. Szinten minden ember ismeri a nevüket már világszerte és rajong a hangjukért, kinézetükért,amit nem csodálok. Akkor láttam őt utoljára, amikor Thea tizennyolcadik szülinapi bulija volt. Ennek már vagy 4 éve. Azóta meg szinte nincs is időm, a médiában töltött szerepléseikről hallani,vagy olvasni. Valamennyire hiányoznak,de már csak a ünnepekkor és szülinapokon tartom a kapcsolatot a srácokkal. Elmúlt a barátságunk, bár Thea és Louis kapcsolat megmaradt, de azt ő is tudja,hogy a jelenlétemben nincs róluk szó és ha Louis a városban van akkor tiszteltben tartanak annyival, hogy a srác nem nagyon jön be hozzánk., vagy csak akkor amikor fotózáson vagyok.
Mindeközben leérettségiztem és elvégeztem egy fényképész tanfolyamot is. Mint kiderült nagyon értek,ehhez a szakmához,először csak gyerekeket fényképeztem, meg családokat. Majd pár hónap elteltével Josh felhívott,hogy nem vállalnám-e el a következő portfóliójához a fényképezést. Néhány perc hezitálás után rábólintottam, s azóta,folyamatosan tele a naptáram. Különböző magazinok kérnek fel,hogy a modelljeiket, vagy az épp aktuális sztárjukról csináljak képeket.
Szóval fellendült az üzlet. Azóta már van egy saját stúdióm,ami  közel van a házunkhoz. Van külön személyzet,három fényképész még rajtam kívül,de ők csak a kisebb munkákat csinálják,és a képeken az igazítást is én végzem,ezt az egyet nem bízom senki másra.
Thea beszállt mellém az üzletvezetésbe. Ő állítja össze a munkabeosztást, és ő értesít engem arról, hogy ha valakinek nagyon fontos a megrendelés. Ráadásul még a  képek válogatásában és javításában is mindig segít. Már mondhatni annyi időt töltöttünk itt, hogy egy külön kis lakrészünk is van, ha egy válogatás annyira elhúzódna.
Jelenleg ép egy kávét kortyolgatok az iroda teraszán a hűvös londoni időjárásban. Megint elhúzódott egy munka. Theaval megbeszéltem,hogy ma menjen haza és pihenje rendesen ki magát,mert holnap nagyon nehéz napunk lesz. Egy borítóhoz kell majd képeket csinálnom, s ami az egészben a legnehezebb lesz, hogy Thea állítása szerint velünk egy idős srácokkal kell dolgoznom. Azzal mondjuk nincs nagy problémám, hogy az ellenkezőnemből van az illető,de azzal hogy több emberre kell egyszerre figyelnem,ráadásul még a menedzserük is a nyakamba fog lihegni, az egy kicsit megrémiszt. De hát igazából nem nagyon tudnak majd kötekedni velem,mert tudják, azok akik hozzám fordulnak,hogy a saját ösztöneimet követem és a szétszórtságot egyáltalán nem viselem el, és persze azt se felejtsük el,hogy aki nem szimpatikus nekem, azt abban a pillanatban kirakom,amint rosszul néz valakire.
Ilyenkor általában,amikor egyedül vagyok, a gondolataimba merülök el, s próbálok a munkára koncentrálni. Általában így jobb a teljesítményem,de hát ez csak rajtam múlik. Nem időzök el a különböző képeknél, hanem kiválasztom az 5 legelőnyösebbet és hagyom hogy abból válasszanak és ez mindig biztos siker.
Gondolataimból egy halk dallam szakított fel. Besétáltam érte az irodámba,s amikor a képernyőre nézte mosoly gördült a számra mikor megláttam Josh mosolygós arcát.
- Jó reggelt Napsugaram!- szólt bele viccelődve,de kicsit rekedtesen.
- Reggel majd 5 óra múlva lesz!- feleltem.- Az éjszaka közepe van!
- Tudom, de én még csak most keltem fel.
- Milyen jó egyeseknek!- durcáskodtam.
- Jen,mit szólnál ahhoz, hogyha holnap beugranék hozzád?- szólalt meg csendesen.
- Rendben!-egyeztem bele.- Reggel lesz egy kisebb fotózásom, arra bejöhetnél. Csak egy fél óra. Aztán déltől meg egy fontos megrendelésen kell dolgoznom.
- Rendben,akkor olyan nyolc körül találkoznók.- lelkendezett.- Jó pihenést! Szia Jen!
- Neked is, de én még jelenleg is dolgozok! Szia Josh!- bontottam a vonalat.
Miután a kávémat elfogyasztottam, visszaballagtam az irodámba és ott folytattam a munkámat,ahol abba hagytam. Jó volt azzal a tudattal visszamenni, hogy hamarosan végzek és holnap csak két fotózásom lesz. Bár az első csak egy órás lesz körülbelül, a másodikra meg az egész délutánomat rá kell áldoznom,de legalább nem kell majd sokáig bent lennem, mert Péntek lesz.

Mikor a számítógépre ránéztem elégedetten néztem meg a mai alkotásokat. Egy nálam kicsivel fiatalabb lány keresett meg, mert a barátját szerette volna meglepni a szülinapjára. Azért keresett meg engem,mert a srác is imádott fényképezni és az én képeimnek köszönhetően kezdett el komolyabban foglalkozni az üggyel.
Ez engem egy kicsit megindított és arra gondoltam, hogy személyesen viszem ki nekik a képeket, a nagy napon és akkor megkérem rá, hogy csináljon nálunk egy próbafotózást. Ha tetszenek a képei felveszem és akkor még több szabadidőt tudok magamnak napközben tervezni és nem csak 20 perceket töltenék otthon.De ez mindenkinek meglepetés lesz. Theaval már beszéltünk róla és ő egyáltalán nem bánja.
Mikor kész lettem az utolsó képpel is küldtem egy e-mailt a lánynak, hogy pontosan tudjam, hogy mikorra kell időzítenem mindent.

***

- Megmondtam neked,hogy ez volt az utolsó húzásod,ha nem tetszik itt valami akkor kilehet lépni.- üvöltöttem az egyik asszisztenssel, aki már sokadszorra próbálta játszani a főnököt.
- Jen,te is tudod,hogy én vagyok az összes segéd közül a legjobb,miért nem nevez ki engem kis főnöknek?- nézett rám kérdőn Sean.
- Nézd Sean, tudom, hogy te már a kezdetek óta velünk vagy,de most már betellett a pohár. Ki vagy rúgva!- üvöltöttem rá!- 1 órád van összepakolni!
Dühösen mentem be az irodámba és ültem le az asztalomhoz. Nem gondoltam volna, hogy kora reggel,ez fog fogadni. Sean az egyik olyan asszisztens volt akinek az adott stúdió berendezés volt a feladata. Meg lett neki mondva, hogy az én részlegembe pakolják be a világosítást és készítsék elő a fehér hátteret. Erre amikor belépek a terembe egy halvány rózsaszín ponyvát tettek fel az állványra és a világosítás még sehol sem volt. Ordítottam akkor mindenkivel és annyit mondtak, hogy Sean mondta, hogy így szeretném. Jó munkaerő volt, de nem fáj érte a szívem hogy kirúgtam.
Halk kopogás szűrődött be az ajtómon, amit majdnem feltéptem dühömben.  Josh mosolygós arcával találtam szembe magam, minek hatására elszállt a dühöm.
- Jó reggelt!- csókolta meg az arcom és a háta mögül elővett két pohár kávét.
- Szia!- öleltem át.- Hát ez most életmentő.
- Rég láttalak. Remélem nem zavartam bele a munkádba.
- Nem. Gyere csak beljebb.- tártam ki előtte az ajtót.- Még egy gyors papírmunkát meg kell csinálnom és szabad vagyok.
- Rendben.- ült le a kanapéra és csak azt figyelte ahogy dolgozok.
Alig 10 perc alatt kész voltam a munkával és melléültem egy fotelbe. Nem is tudom mikor ültem le legutóbb akár csak pár percre is. Fáradtan fújtam ki a levegőt és döntöttem hátra a fejem.
-Mit szólnál, hogy ha elmennénk sétálni?- fordultam Josh felé.
-Remekötlet!- ugrott hirtelen talpra.-Úgy is túl sok időt töltesz itt.
Ezt a mondatát egy szúrós pillantással jutalmaztam, majd nehézkesen, de én is talpra álltam. Kezemért nyújtotta a kezét, majd ujjaikat összekulcsolva indultunk ki az irodámból. Akaratlanul is az én házam felé mentünk,mert muszáj volt, egy gyors zuhanyt megejtenem. Csendesen sétáltunk, nem volt szükség szavakhoz, hogy élvezzük egymás társaságát, ahhoz már túl jól ismertük egymást.  Szavak nélkül is tudtuk, hogy mi zajlik a másik fejében. Mindeközben megérkeztünk hozzám. Josh automatikusan nyitotta ki az ajtót a saját kulcsával, amit szinte mindig elfelejtek visszakérni.

- Nos, - szólaltam meg amint becsuktam az ajtót.- ismered a házat, nem kell semmit megmutatnom. Érezd otthon magad. 10 perc és jövök én is.
- Oké!- sétált be a konyhába.
Lépteim a megszokott úton a szobámba vezettek, ahol már vagy egy hete nem nagyon voltam. Sietősen szabadítottam meg magam a ruháimtól és rohantam be a fürdőmbe. Ahogy a forró víz végigfolyt a bőrömön jóleső érzés járta át az egész testemet. Pár percig csak álltam a zuhany alatt,majd nekiálltam mosakodni, mert ha így fojtatom sosem végzek.  A hűvös levegőtől kirázott a hideg, mikor kiléptem a zuhanykabinból. Egy törölközőt csavartam magam köré, s a gardrób felé sétáltam. Tudtam, hogy mit szeretnék felvenni ezért céltudatosan, haladtam végig a helységen. Szárazra töröltem magam, majd felöltöztem. Az álló tükörben még utoljára végigmértem magam, majd elindultam lefelé.
Halk zaj szűrődött ki a konyhából ezért arra indultam el. Josh épp akkor fejezte be a rántottát.
- Jól nézel ki!- pakolta le az asztalra a két tálat.- Nem mondtad, hogy mit szeretnél enni, ezért a hagyományos rántotta mellett döntöttem.
- Egy angyal vagy.- mosolyogtam rá, s leültem.
A reggelit hang nélkül pár perc alatt elfogyasztottam. Nem is gondoltam volna hogy már ennyire eléheztem. Josh jót szórakozott rajtam, amit a kuncogásából szűrtem le.
- Ne nevess,-szóltam rá.- Már több mint egy hete csak müzliszeleteken meg joghurtokon élek és elhiheted, hogy nem fogyókúrás célból.
- Nem is lenne nagyon okod arra. - mosolygott még mindig.- Bár azért most is látszik rajtad, hogy az arcod vékonyodott.
- Az elmúlt 5 évben szinte mindig ez volt.- motyogtam.- De ezen már kár aggódni. Régen volt és a mostani életem valahogy jobban tetszik.
- Mertél volna mást mondani.- kacsintott rám és elvette előlem a tálat.- Mennyi időd van még?
- Hát talán még egy órám van.- húztam elő a telefonomat,s meglepődve láttam,hogy már fél 12 van.- Nem hiszem el hogy így elszaladt az idő!
- Na gyere királylány. Még a végén el fogsz késni!- mosolygott rám.
- De vicces kedvében van valaki.-nyújtottam ki rá a nyelvem.- Nálam el van nézve a késés, mivel én vagyok a főnök, de most már tényleg indulni kell. Egy ilyen cipőben nem nagyon tudok rohangálni.
Nevetve nézett le a lábbelimre és lassan elindult az ajtó felé. Sapkám alatt lévő hajamat a tükörben még egyszer megigazítottam, s én is utána indultam. Az ajtót bezártam majd Josh távolodó alakja után kezdtem el szaladni. Hangos nevetésbe tört ki amikor a sok apró kopogást meghallotta és észrevette, hogy utána loholok.
- Nem vagy vicces.- csaptam meg a vállát amikor mellé értem.
- Igazad van,te sokkal murisabban festettél!- vigyorgott még mindig.- Egyébként azt tudod, hogy kit kel most majd fotózod?
- Nemigazán foglalkozok én ezzel.- gondolkodtam el.- Thea annyit mondott, hogy velünk egyidős srácok. Azt hogy hányan lesznek  és hogy mennyit kell majd külön-külön foglalkoznom velük azt csak ők tudják. De van egy olyan sejtésem, hogy éjfél előtt nem fogok ma sem végezni.
- Hát akkor kettőnk közül neked lesz hosszabb a napod.- motyogta mellettem.
- Mint mindig.- mosolyodtam el.- De hát nem tehetek róla. Élvezem ezt csinálni.
- Na gyere ide.- tárta szét a karjait.- Nem tudom, hogy mikor találkozunk legközelebb, de nagyon vigyázz magadra!
- Köszönöm a reggelit és, hogy kirángattál kicsit az irodámból.- öleltem át szorosan.
- Jó munkát törpe!- szorongatott meg.
- Szia Josh!- indultam be a stúdióba.
Kicsit feltöltött ez a kis idő Joshsal, mert nem sűrűn látjuk egymást. Egy apró mosoly húzódott a számra, ahogy haladtam egyre beljebb az épületbe. Az irodám ajtaját nemes egyszerűséggel léptem át , ahol egy középkorú ember ült az asztalom előtti széken.
- Üdvözlöm!- kerültem meg az asztalt.
- Jó napot!- nyújtotta felém a kezét.- Maga biztosan Jenifer Black? Már sokat hallottam magáról.
- Hát ez elég meglepő,- ráncoltam a szemöldököm.- nekem ismernem kellene magát, mert még csak az arca sem ismerős.
- Nem még nem ismerjük egy mást.-nézett rám barátságos arccal.- Paul Higgins agyok.
- Értem.- ültem le a székemre.- És miben tudok segíteni?
- Miss. Jonsonnal már mindent megbeszéltem.- felelte tömören.- Egy egyszerű fotózást szeretnénk, ahol az összes srácomról készülnek képek. Az elkészítésnél a szokásos eljárásokat szeretnénk. Semmi giccs, semmi színkavalkád. Egyszerű fekete fehér képeket szeretnénk.
-Rendben, ez megoldható.- fordultam a gépem felé.- Akkor rendezzük le a papírmunkát, de közlöm magával, ha egyetlen egyszer fel kell emelnem a hangom, vagy bármelyik embere csak egy rossz szót mond a csapatomra, akkor kirakok mindenkit az ajtón kívülre.
- Ezt a határozottságot szeretem. Remélhetőleg a fiúkkal nem lesz probléma, de azért tájékoztatom őket is.
- Azt megköszönném.- vettem ki a nyomtatóból a szerződést és rutinosan aláírtam mind a két példányt.- Kérem ezeket mindenki írja alá, magár is beleértve. A fotózás után szeretném az egyik példányt visszakapni. Ha megbocsájt most már meg kellene néznem, hogy milyen lett a díszlet. Addig is ha gondolja az előtérben megvárhatja amíg végzünk, bár az eltart majd egy darabig.
- Örülök, hogy megismerhettem.- ugrott fel a székből Paul. - Hamarosan találkozunk.
- Viszlát!- kísértem ki az ajtón, majd én is kimentem.
Furcsa mód Theat nem találtam sehol így egyenesen a termembe mentem. Most már minden a legnagyobb rendben volt. A kedvenc gépemet rakták az állványra, bár tudták ,hogy nem nagyon lesz rá szükségem, de biztos ami biztos mindig itt van. Még utoljára leellenőriztem mindent, s arra vártam, hogy megérkezzen valaki. A hangfalakra rákötöttem a telefonomat, mint mindig amikor nincs nagyon kedvem beszélgetni és kedvenc dalaimat kezdtem el hallgatni. Nem telt bele 2 percbe és Thea sétált oda hozzám és hátulról átölelt. Tudtam, hogy most valami szörnyűség fog következni, csak akkor csinálja ezt.
- Mit csináltál?- kérdeztem rá egyből.
- Semmit,- vágta rá egyből.- csak nagyon nagyon szeretlek!
- Cicu elég régóta ismerlek már.-fordultam szembe vele.
- Csak látni akarom az arcod, amikor megtudod,hogy kik lesznek itt.- vigyorgott rám.
- Na jól van! Kiket, hoztál már megint a nyakamra?- néztem rá mérgesen.
Egy szót sem szólt, csak elhátrált tőlem és a telefonomat kezdte el macerálni. Ismeretlen dalok között száguldozott, s előszeretettel énekelte őket. Egykét dal tényleg tetszett nekem is, de nem ismertem az előadót.
-  Megköszönném, ha leraknád a telefonom.- néztem rá.- Veled ellentétben én még az éjszaka közepén is itt fogok lenni és képeket szerkesztek.
Innentől kezdve magukat váltották a dalok, s én is tudtam koncentrálni a gépem élesítésére.
- Hogy tarthat az ilyen sokáig, hogy öt szerencsétlen ruhát vegyen fel? Már 30 perces késés van.- dühöngtem.- 3 percet kapnak, ha nem érnek ide én lelépek, bontom a szerződést és akkor azt csinálnak amit akarnak.
- Te aztán semmit sem változtál.- hallottam meg egy hangot a hátam mögül, s hátrakaptam a fejem.- Na mi van Black? Már meg sem ismersz?
- Ó te jó ég!- kapaszkodtam meg az állványban.- Ez komolyan te vagy Tomlinson?
- Egy ölelést azért kapok?- vigyorgott rám.
Meglepetten sétáltam oda hozzá, s átöleltem. Hiányzott, már meg sem tudom mondani, hogy mikor találkoztunk utoljára.
- Jó Jen. Én is szeretlek meg minden, de már alig kapok levegőt.- ugratott.
- Hogy kerülsz te ide?- kérdezte azt ami először az eszembe jutott.
- Hát tudod egy fotózásra jöttem, amit állítólag egy profi fog csinálni, de nem tudom, hogy mit várjak tőle. Szerinted érti azt amit csinál?
- Biztosítani tudlak róla.-komolyodtam el. Itt csak olyan emberek dolgoznak,aki a lehető legjobb képzést kaptak és nem akadékoskodnak. Ha lennél olyan kedves akkor most állj át a kamera másik felére és had csináljam a munkámat.
- Remélem, hogy nem lesz rád panasz, vagy jelentem a főnöködnek.- ugratott tovább.
- Csak nyugodtan,- mosolyogtam rá.- és ha lehetséges akkor csak természetesen Lou.
A vaku villogni kezdett, de persze Louis folyamatosan mondta a magáét és szegény Theat hozta állandóan zavarba. Nem gondoltam volna, hogy 5 év elteltével még mindig ontja magából a hülyeséget. Jól lehetett vele dolgozni, de egy idő után Theat ki kellett küldenem, mert nagyon elvonta a barátja figyelmét.
- Szerintem végeztünk.- léptem hátra a gépemtől.- Szép munka volt.
- Jen, a végén még lesz egy közös fotózás is.-vigyorgott rám.- Hol üthetem el addig az időt?
- Egy fél órát kapsz Theaval, de utána rá szükségem lesz!- sóhajtottam.
- Rendben, akkor egy óra múlva jön! Szia!- szaladt ki az ajtón.
Gondolhattam volna, hogy meg fogja duplázni az időt. A képeket kezdtem visszanézni, s meglepődtem azon, hogy mind jól sikerült. Hirtelen két kéz fonódott a derekam köré amitől kicsit megijedtem.Halk kuncogást hallottam a hátam mögül, amiből egyből tudtam,  hogy ki támadott meg.
- Nem szép dolog másokat hátba támadni.- korholtam csendesen, s megfordultam a karjai között.- Hiányoztál!
- Te is nekem Jen!- szorongatott meg.- Nem is tudod elképzelni, hogy már mennyire vártam a mai napot.
- Mitől vagy ilyen izgatott?- érdeklődtem.
- Majd meglátod!- vigyorgott rám, s egy puszit nyomott az arcomra.
- Imádlak Niall, de akkor csináljunk is valamit.- emeltem fel a kamerámat.
Értette a célzást és beállt a helyére. Könnyen tudtam vele boldogulni, de valamin mindig nagyon elkezdett nevetni,a mi megnehezítette a dolgomat. A mosolya ragadós volt így nekem is mosolyognom kellett tőle. Vidámság csillogott a szemeiben, de azért látszott rajta, hogy mondani akar valamit.
- Mit szeretnél mondani?- mosolyogtam rá kedvesen.
- Annyira hiányoztál már!- mosolyodott el zavartan.- Amikor Liam mesélte, hogy mit csinált, nem igazán találtuk meg vele a közös hangot, de tudtuk, hogy az életénél is jobban szeret téged és csak meg akart óvni.  Át tudom érezni, hogy körülötted is mekkora volt a felhajtás, miután Joshsal összejöttetek és a Liam dolog is kiderült. Csak azt szeretném, hogy tudjad, hogy ránk bármikor számíthatsz!
- Köszönöm Niall!- léptem oda hozzá és jó szorosan átöleltem.- Ez többet jelentett most nekem, mint eddig bármi amit valaha is hallottam.
- Te is tudod, hogy olyan vagy te nekem, mint ha a húgom lennél!- engedett el.
- Igen ezzel tisztában vagyok.- mosolyogtam rá.- Végeztünk. Arra hadd kérjelek meg, hogy küld be a soron következőt.
- Persze Jen!- vigyorgott rám.- Addig azt hiszem, hogy megnézem az irodádat.
A fejemet csóváltam miközben azt néztem, ahogy elhagyja a helységet. Az egyik bent lévő asztalhoz sétáltam, amin kávé és víz volt. Egy pohárba elkészítettem a kávémat és azt kortyolgattam, míg egy újabb alak lépett be az ajtón.
- Ki ez a gyönyörűség velem szemben?- hallottam ki Harry hangjából a vigyort.
- Styles megköszönném, ha nem a hátsófelemmel kezdenél el flörtölni, hanem inkább a szembe mondanád.- fordultam szembe vele.
- Jenifer Black!- hüledezett.- Mintha nem is te lennél. Mikor váltottál vissza a szemüvegre? Már el is felejtettem, hogy milyen jól áll neked.
- Harry, ha nem gond akkor én inkább a munkámat csinálnám.- sétáltam oda hozzá.
- Tudod, hogy nekem senki sem tud ellenállni!- villantotta rám fehér fogsorát.
- Azt meg te is tudod, hogy engem sosem érintett meg a kisfiús mosolyod.- ütögettem meg a vállát.-  Szóval inkább csináljuk meg a képeket, mert ha jól gondolom akkor rajtad kívül még ketten várnak rám.
Egy hatalmas sóhaj követte a monológomat, majd Harry is átsétált a helyére. Vele valahogy nehezebben boldogultam mint a többiekkel, mert elég érdekes megjegyzéseket tett a külsőmre és kimondta hangosan a gondolatait, amitől kicsit zavarban voltam.
- Jen ne kéresd már magad!- nyekergett.- Tudom, hogy miket szoktak gondolni rólam a csajok  amikor először meglátnak. Ne játszd a jéghegyet, mert annál inkább fogok próbálkozni és tudod, hogy megcsinálom.
- Sajnálom Harry, -néztem ki rá a kamerám mögül és tetőtől talpig végigmértem.- de nem vagy az esetem! A barna szem a gyengém.
- Remélem tudod, hogy mostanában majd sokat fogunk találkozni.- villantotta rám a győztes vigyorát.
- Miért is?- érdeklődtem.
- Mert ha a menedzsmentnek tetszik a munkád akkor nagy eséllyel szerződést kötnek veled, hogy te legyél a fő fényképészünk.- vigyorgott, s kilépett az ajtón.
Nem hagyta, hogy bármit is kérdezhessek tőle. Ezért nyakon vágom az is biztos. Nem nagyon maradtam kettesben a gondolataimmal, mert Zayn is hamarosan megérkezett hozzám. Ezek szerint Liamet hagyták utoljára.Te jó ég!
- Szia Zayn!- mosolyogtam rá.
- Szia Jen!- sétált egészen közel hozzám és megölelt.- Jó téged újra látni.
- Hát igen tényleg régen találkoztunk!- öleltem át én is.
Nem beszéltünk nagyon többet, mert mi még nem nagyon tudtunk egymásnak megnyílni. Még az iskolában is nagyon keveset beszéltünk egymással. Egy dal csendült fel a telefonomból,amit már ezer éve nem hallottam és elkezdtem énekelgetni. Zayn ezt látva elmosolyodott rajtam, s ebből a mosolyból egy egész jó kép született.
- Érdekes, hogy milyen jól ismered ennek a dalnak a szövegét.- nézett rám kedvesen.
- Szeretem ezt a dalt,megnyugtat.-s a mondatomtól,csak még nagyobb lett a mosolya.- Mi ezen olyan vicces?
-Az hogy ezt a dalt közel 3 éve adtuk ki.-mosolygott még mindig.- Liamnek az egyik személyes kedvence és ez egyáltalán nem meglepő, hogy miért.
- Érdekes!- bambultam el.
- Szia Jen!- intett, majd egyedül hagyott a teremben.
Hát ez a nap tele van fordulatokkal. Josh mai látogatása, nagyon jó kezdés volt, leszámítva, hogy előtte nemsokkal rúgtam ki Seant. Paullal nem volt semmi problémám,bár őt is még csak most láttam először. Barátságos, de tiszteletreméltó arca van. Igazi apukás látszatot keltett bennem.

Persze a szórásból nem maradhatnak ki a fiúk sem. Nem is tudom megmondani, hogy  a legutóbbi emlékeim szerint, hogy néznek ki. Szerintem, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy egy nap majd őket fogom fényképezni,azt arcon röhögtem volna.
Louis sokkal férfiasabb lett, mint volt. Meglepő, de nem gondoltam volna, hogy egyszer majd kinövi azt, hogy a szemébe lógjon a haja.Niall szinte semmit sem változott. Mindig is ilyen jókedvű volt, bár ha jól láttam a fogait megcsináltatta, sokkal helyesebb lett ezáltal a mosolya. Harry, valahogy elveszítette azt az ártatlanságot,ami régen az arcán volt. Próbálta mindig a jófiút játszani, de szerintem, megunta már ő is a színjátékot és kimutatja,hogy milyen is ő valójában. Zayn talán kicsivel magasabb lett és az arcán meghagyta a borostáját.
És Liam. Hát róla még nem tudok sokat mondani, mert épp most lépett be az ajtón. Fekete zakókabátot, ugyancsak fekete farmert és fehér inget viselt, nyakkendővel. Eszméletlen jó látvány volt. Egy pillanatra a lélegzetem is elakadt és zavartan tekintettem le, s a padlón lévő apró foltokat kezdtem el vizsgálni.
- Szia!- köszönt csendesen.
- Szia!- emeltem fel egyből a fényképezőgépemet.
- Hogy vagy mostanság?- érdeklődött.
- Jól. Élem az álmomat, úgy ahogy ti is. És te?
- Változó!- húzta el a száját.- Gondolom, te is ma tudtad, meg, hogy minket fogsz fotózni.
- Igen.- feleltem csendesen, s ezután már nem is beszéltünk.
Hihetetlen, hogy mennyit változott öt év alatt. Magasabb lett, a hangja mélyebb. Egy egészen más ember nézett vissza rám, mint legutóbb. Már nem látszott kisfiúsnak az arca,amit most enyhe borosta borított. A lába némelyik részénél a farmerja megfeszült, s kíváncsi lettem hirtelen rá, hogy mit takargat a ruhaszövet alatt. Gondolatmenetemből egy hang zökkentett ki, ami történetesen előröl jött.
- Végeztünk?- ráncolta a szemöldökét.
- Mi?- értetlenkedtem.
- Csak mert már vagy öt perce csak nézel a kamerába és nem villog a vaku.-mutatott körbe.
- Bocsánat, csak elgondolkoztam.- hajtottam le a fejem, majd amilyen gyorsan csak lehet megcsináltam a képeket.
Nem szóltunk egymáshoz semmit, csak vártuk, hogy a többiek is beérjenek. Ami egy erős fél órába beletelt. Niall valamit rágcsált, Zayn valami történetbe mélyedt bele, Harry a telefonját bújta Louis Theaval karöltve érkezett meg köreinkbe. Drága barátnőmet megjutalmaztam egy gyilkos pillantással, amin persze ő csak vigyorgott.
Mindenki beállt a helyére és különböző pózokban kezdték el  produkálni magukat. Nem egy remek kép született, amikor leellenőriztem mindent. Theanak hirtelen az az ötlete támadt, hogy én is álljak be a srácok közé egy képre,de ezt én nagyon gyorsan leszóltam. Tudtam, hogy ezzel is csak hergelni akart engem, ezért megkértem, hogy inkább keresse meg Pault.
A fényképezőgépemet rákötöttem a teremben lévő laptopra  és behoztam a szerkesztőprogramba a képeket. Ahogy a fiúknak is feltűnt, hogy félrevonultam mindenki körém telepedett és velem együtt kezdték vizsgálgatni a képeket. Különböző mappákba kezdtem el csoportosítani a munkáimat. Hamar összeszedtem mindenkiről az 5 legjobb képet és már csak azt vártam, hogy mindenki rábólintson az ötleteimre. Ekkor Paul és Thea jöttek be az ajtón a szerződésekkel.
- Remek munkát végezte Jenifer.- nézte meg Paul is a képeket.
- Köszönöm szépen.- mosolyodtam el.- A srácokkal könnyű volt együtt dolgozni.
- Ezt örömmel hallom, mivel megszeretnélek kérni, hogy legyél az egyik hivatásos fényképészünk.
- Ez mit takarna?- ráncoltam a szemöldököm.- Mármint mennyit kellene távol lennem innen?
- Tulajdonképen itt lennének mindig a fotózások és bárhova kellene erről az öt lókötőről kép jönnénk hozzád. De csak akkor ha ez neked is megfelel.
- A szerződést szeretném átnézni,mielőtt döntést hoznék.- komolyodtam el.
Ekkor megszólalt egy zene amit még életemben nem hallottam, de egyből megértettem a szövegét amint Liamre néztem. Az arca mindent elárult. Mindent amit mondani akart abban a barna szempárban benne volt. Van egy olyan érzésem, hogy ez többek közt nekem is szól. Csak néztük egymást míg a dal véget nem ért.
- Srácok azt hiszem ideje indulnunk!- rántott ki Paul mindenkit a gondolataiból.- Nagyon örülök, hogy találkoztunk és remélem legközelebb az aláírt szerződés miatt találkozunk.
- Viszlát Mr. Higgins.-fogtam vele kezet.
- Kint várlak titeket.- búcsúzott el tőlünk Paul.
Bent feszült csend telepedett mindenkire. Egyikünk sem nagyon számolhatott azzal, hogy egyszer ez a pillanat is lejön, hogy 5 év után ismét egy légtérben leszünk mindannyian.
- Na mi leléptünk!- törte meg a csendet Louis, majd hanyagul megölelt.- Vigyázz magadra!
- Veled még számolok!- súgtam a barátnőm fülébe, mikor ő is átölelt.
- Tudod, hogy szeretlek!- kiáltotta vissza az ajtóból.
- Szia Jen!- ölelt át szorosan Niall is.- Még látjuk egymást.
- Efelől nincs kétségem!- öleltem át én is, majd Zayn is megöleltem.- Azért figyeljetek egymásra.
- Mindig!- mosolygott Zany is.
- Tőlem nem szabadulsz ennyivel!- rántott magához közel Harry.
- Jaj Styles hagyjál már!- néztem rá könyörgőn.
- Csak egy csók és békén hagylak!- vigyorgott még mindig.
- Szia Harry!- toltam el magamtól, de túl szorosan tartott, s abban a pillanatban támadt egy ötletem.- Rendben!
- Azt hittem hosszabb ideig kell majd puhítani, de így még jobb.
Ajkai hirtelen közelíteni kezdtek az enyém fel, ám én az utolsó pillanatban elfordítottam a fejemet, így csak arcon tudott csókolni.
- Most már elengedhetsz!- mosolyogtam rá.
- Még nem végeztünk Black!- szólt vissza az ajtóból.
Csend telepedett a szobára és tekintetemet Liam hatába fúrtam. A kétszárnyú ablakon bámult ki a késő délutáni London utcáira. Nem tudtam, hogy meddig akar ott maradni ezért én visszafordultam a munkám felé. Nem tudom mennyi idő telhetett el,mikor a közelemből meghallottam egy hangot.
- Sajnálom!- sétált egészen közel hozzám, s a vállamra tette a kezét.
- Az még nem jutott az eszed, hogy egy kicsit megkéstél vele?- fordultam szembe vele.
- Jen te is tudod, hogy min kellett keresztülmennünk.- rogyott le elém.- Belepusztultam volna a tudatba, hogy emberek milliói azért ne kedveljenek majd, mert én szeretlek! Tessék kimondtam! Eltelt öt év és még mindig ugyan úgy szeretlek mint a leges legelején! Kezdjünk előröl mindent. Ismerkedjünk meg újra, elhívlak randizni, amennyiszer csak akarod. Kiszedem belőled újra a telefonszámod, sőt még a testvéredéknek is bemutatkozom újra, csak ne akarj úgy kezelni mint ha halott lennék.- könnyek szöktek a szemébe.- Veled szeretném leélni az életemet. Azt szeretném, ha csak és kizárólag az enyém lennél és senki más nem érne hozzád úgy ahogy én.
Nem találtam a szavakat. Éreztem, hogy a szemeimet könnyek kezdték szúrni, amiknek utat is engedtem. Annyira felkavart ez a vallomása, mindenre számítottam csak erre nem. Száz felé szaladtak a gondolataim. A kezeimet a nyaka köré fontam és jó szorosan magamhoz öleltem. Pár percig csak csendben szorítottuk a másikat, mígnem elhúzódtam az öleléséből és megtöröltem a szemeim.
- Szia Jenifer Black vagyok, fényképész.- nyújtottam felé a kezem.
- Liam Payne, világszerte ismert énekes.- mutatkozott be.- Örülök, hogy megismertem!
- Kétlem, hogy bárki is ismerné, mivel még én sem ismerem magát.- néztem rá gonoszan.
- Na ne szórakozz velem!- mordult fel hirtelen, s az ajkaimnak esett.
Kérdés nélkül válaszoltam a csókjára, s ujjaim egyből a tökéletesen beállított hajába vándoroltak. Az ajtóból ujjongás és taps hallatszott, de nem nagyon érdekelt minket. Vigyorogva szakítottuk meg a csókot és csak élveztük a pillanatot.

Szünet!

/

Köszönöm szépen mindenkinek a több mint 2500-as oldalmegtekintést! Innen legalább tudom, hogy érdekel titeket amit írok!  Örülök nektek, nagyon, de van egy rossz hírem is a mit a cím már elárul....
Egy nagyon nagy bocsánatkéréssel jövök mindenkinek, de úgy érzem, hogy most egy kis szünetet kell tartanom az írással, mert rászakadt most minden! Egy kis időre van szükségem, hogy behozzam magam körül a lemaradást, mivel így nem folytathatom, tovább az életemet! Szóval mindenkinek a megértését kérem! A további szép napot és előre is jó hétvégét mindenkinek. Szeretlek titeket! Hamarosan jelentkezem! Sziasztok!

xx Réé

Tizenhetedik

Mindenkinek a legnagyobb örömere meghoztam a Tizenhetedik reszt! Kiesebb vitába telt az apukámmal, hogy ma este befejezhessem, de a lényeg az hogy megvan. :) Köszönöm szépen a közel 2400 megtekintést, ez valamennyire motivál hogy továbbra is írjam! Jó szórakozást a részhez!Komizni ér! 

xx Réé

Jennifer Black

Reggel mint mindig most is nehezemre esett kinyitni a szemeimet. Meglepődtem volna, ha ez másképp lenne. Az ágyam mellett lévő órára pillantottam, ami  8:30-at mutatott.
Ember emlékezet óta nem keltem, már fel ilyen korán vasárnap.  Általában délelőtt még csak meg sem ébredek, de ez egyszerűen ma ez megváltozott. Mit követtem el?
Nagy nehezen kimásztam az ágyamból és a fürdőm felé vettem az irányt. Mint általában minden lánynak nekem is egy fél órába telt teljesen rendbe szednem magam.(megjegyzem, ezt az időt kicsit sokalltam). Mikor már teljesen felöltöztem, magamhoz vettem a telefonom és az ajtóm felé indultam. Amint kiértem tompa sírás ütötte meg a fülem. Hope szobája felé szaladtam egyből. A kiságyban feküdt és ordított.
- Hát neked meg ilyenkor hol vannak a szüleid?- suttogom, amint kivettem a kiságyból.- Megkeressük őket és jól kiosztjuk mind a kettőjüket!
Hope a kezeimben pár pillanat alatt megnyugodott, ami mosolyt csalt az arcomra. Amióta megszületett, még egyszer nem fordult elő, hogy a nővérem hagyta volna sírni fél percnél tovább. Hát most kíváncsi vagyok, hogy miért én játszom az anyukát. Nem mintha nem szeretném ezt a kislányt, de ha a szülei magára hagyják akkor csak rám számíthat.
Mielőtt elhagytuk volna  a szobát, a kisasszonyt gyorsan tisztába raktam és felöltöztettem. Sőt szerintem már kezd éhes is lenni. Első célunk a konyha volt, ahol megmelegítettem a tejet, de épp, hogy csak langyos legyen. Nem szeretném, ha forró lenne.
Néha elszoktam tűnődni azon, hogy ha majd nekem saját gyerekem lesz akkor majd milyen anyuka leszek. Egy kevés félelem van bennem ettől a dologtól, de Hope által nagyon sokat tanul az ember. Most már szerintem nem ijednék meg, ha Anne teljesen egyedül rám hagyná egy napra. Tudom, hogy mit hol találok és el tudom látni magamat és a kislányt is. De ha már itt tartunk!
- Hol vannak a többiek?- suttogom a kezemben evő babának.
Telefonomat előhalásztam a zsebemből, s mikor feloldottam, meglepetten vettem észre, hogy van egy SMS-em. Titkon reméltem, hogy Josh az, de azzal is tisztában voltam, hogy még nem csörögtem rá. Mielőtt ég megnyitottam volna az üzenetet a nővérem számát tárcsáztam.
- So lately, been wondering Who will be there to take my place- csendült fel a nappaliból a dal. Ezt nem hiszem el! Nickkel nem is próbálkoztam, mert tudom, hogy hétvégén kikapcsolja a telefonját.
Hirtelen eszembe jutott, hogy a szobájukat még meg sem néztem. Hope ismét mély álomba merült a kezemben, ezét beleraktam a nappaliban lévő kiságyba és futó léptekkel szaladtam fel az emeletre.
Gondolhattam volna! Mind a ketten mélyen aludtak. Hát ezt visszakapjátok! Beállítottam az ébresztőt a telefonon és leraktam az asztalra. A függönyöket széthúztam, had süssön csak be a nap. 3..2...1...Most! A telefon hangszórójából amilyen hangosan csak lehet, megszólalt egy kürt hang. Mint a villám úgy pattantak ki mind a ketten az ágyból és a zaj forrását keresték. Én meg majdnem megfulladtam a nevetéstől.
- Jó reggelt álomszuszékok!- nevettem rájuk.- Amíg ti ketten itt alszotok, addig  az  alig pár hónapos kislányotok torka szakadtából üvöltött! De jöttem én a megmentő és elrendeztem.
- Nick!- nézett rá Anne álmosan.- Elfelejtetted hajnalban bekapcsolni a bébiőrt!
- Tudtam én, hogy elfelejtettem valamit!- csapott a homlokára.- Köszi Jen a mai mentést! Jövünk neked eggyel!
- Renden!-néztem végig rajtuk. - Mivel mind a ketten úgy néztek ki mint akit megvertek, ezért javaslom nektek, hogy szedjétek össze a cuccotokat és egy élményfürdőig meg ne álljatok!
- És mi lesz Hopepal?- kezdett el sipákolni Anne.
- Szerintem, vagyok már olyan nagy, hogy egy babával, tudjam, hogy mit kell kezdeni.
- Anne!- fogta meg Nick a kezét.- Igaza van Jennek! Mind a ketten kimerültek vagyunk és ránk férne egy masszázs. Egy fél nap nem jelent a világ végét.
- Rendben!- adta meg magát.
- Jó szórakozást!- mondtam, majd a telefonommal együtt, mentem vissza a földszintre.
Hirtelen eszembe jutott, hogy még mindig nem néztem meg az SMS-t. Gyorsan megnyitottam, s átfutottam tekintetemmel, aminek hatására könnyek szöktek a szemembe.

,, Azt hittem, hogy többet jelentek neked! De úgy néz ki tévedtem! L"

Nem találtam a szavakat. Ezt mégis hogy érti? Még mielőtt az agyam kapcsolt volna, hogy mit készülök csinálni, már tárcsáztam is Liam számát. A második búgás után már fel is vette.
- Még is mi a fenét jelent az üzenet amit írtál?- szólaltam meg, mielőtt még ő megtehette volna.
- Öhm...Szia neked is Jen!- motyogta rekedtesen.- Azt jeleni amit írtam.
- Oké! Akkor  megkérlek, hogy magyarázd el!
- Jen! Ne tedd a hülyét!- mondta kicsit sem kedvesen.- Láttam a saját két szememmel, hogy egy vadidegen srác nyakát szorongattad és a srác meg megvárta amíg bemész! Pontosan úgy ahogy azt én is szoktam!
- Te nagyokos Josh CSAK a barátom!- a hangsúly a csak szón van.- És ő legalább mosolyt csal az arcomra, mivel te itt hagy tál!És nem tudod elképzelni mennyire szarul esett, hogy egy rohadt SMS-ben szakítottál velem! Legalább mondhattad volna a szemembe, hogy ez az egész csak egy kis játék volt....
- Nem csak játék volt!- emeli fel a hangját.- Szeretlek még most is, de meg kell értened, hogy ezt mindkettőnk miatt tettem. Nem akartam, hogy ha bejutunk akkor szembe kelljen nézned neked is a sajtóval. Kettőnk közül csak neked akartam nyugodt életet, mivel tudom, hogy innen már nincs visszaút! A veled eltöltött pár hét volt életem legszebb időszaka, de egyszerűen féltelek, hogy a sajtó majd utánad is elkezd szaglászni és darabokra fog szedni. Kérlek Jen ezt értsd meg!

Könnyek folytak végig az arcomon. Nem gondoltam volna, hogy Liam ezzel áll elő. Nem igen hallottam az utolsó időben ilyen hosszú monológot, de ez egyszerűen sokkolt. Mármint felkavart, mert még szeretem. De egyszerűen fáj az, hogy csak így itt hagyott.
- Jen! Jen!-szólongatott.- Itt vagy még?
- Igen! -suttogom.
- Kérlek ezt valamikor személyesen beszéljük még át!- mondta elhaló hangon.- Nem szeretnélek elveszíteni, de tisztázni is akarom magam.
- Ezt nem kell túltárgyalni Liam!- szipogok.- Döntöttél! Tiszteletben tartom a döntésed!
- Jen! Kérlek ne...
- Szia Liam!- szakítom félbe.
- Jen kérlek szépe....
És leraktam. Nem tudtam tovább hallatni. Mintha minden lepörgött volna a szemem előtt. Fájtak az emlékek.
Mivel nem akartam, hogy a többiek itthon maradjanak, letöröltem a könnyeimet és rendbe szedtem magam. Már csak az hiányzik, hogy itthon maradjanak és engem nyaggassanak.

***

Dél környékén Joshnak írtam egy SMS-t és megköszöntem neki, a tegnapi napot és, hogy esetleg a következő héten megihatnánk a egy kávét. Erre természetesen egyből jött a válasz, hogy feltétlenül.
A nap hátralevő részében Hopepal foglalkoztam és egy keveset tanultam is, mivel év végén kisértettségi lesz, s a tételeim felét még ki is kell dolgoznom. És erre a legalkalmasabb nap, amikor a család fele nincs itthon és csak az unokahúgodra kell néha ránézned és akár lehetsz mellette is egy laptop segítségével.

Tizenhatodik

Már nem is tudom pontosan megmondani mikor raktam fel az utolsó részt! Egyszerűen nagyon kevés szabadidőm van, és nagyon sokat kell gondolkodnom míg összeáll egy rész teljes egészébe! Lehet hogy már kiégtem! :O Nem tudom! De most itt a következő rész! Jó olvasást mindenkinek! Kommentár hiányában nem tudom hogy mikor teszem fel a következő részt! 

xx Réé

Liam Payne

- Theaval beszéltem és azt mondta, hogy Jen teljesen ki van fordulva magából.-  szólalt meg Louis, amikor már csak ketten maradtunk a nappalijukban.- Állítása szerint nagyon keveset beszél vele. Teljesen magába van fordulva és csak a lejátszási listáit hallgatja, még órákon is.
- Ezt elbasztam.- hajtottam le a fejem szégyenemben.
- Amikor múltkor láttam a házukba bemenni, mint mindig most is körülnézett és akkor láttam, hogy mennyire be van esve az arca. Szerintem nem nagyon törődik semmivel sem csak a gondolataival. Valamelyik nap találkoztam Annenel is a boltban és mondta, hogy nem a legfényesebb a helyzet. Belülről emészti fel magát azért, mert te otthagytad!- fordul teljesen felém.
- Akkor mégis mit kellett volna csinálnom? Ha elmondtam volna neki,akkor is tönkrement volna minden.- motyogom.- Szinte minden szabad percünket Simonnal töltjük. Vagy próba van. Már nem is tudom,hogy mikor volt olyan, hogy csak spontán leültünk öten beszélgetni.
Lesütöm a szemem a kiakadásom miatt.Tudom hogy senki sem tehet erről, de akkor is hiányzik nekem a nyugalom,és a pihenés. Nialléknél voltunk utoljára önmagunk akkor este,amikor mindent elrontottam.

*Visszatekintés*

-Szeretlek!- suttogtam.- Bármi történik mindig szeretni foglak!
-Szeretlek!- fúrta fejét a nyakamba.
- Jó éjszakát!- csókoltam meg utoljára gyengéden.- Majd látlak!
- Szia!- ölelt át még egyszer és besétált a házukba.
Pár percig még a kapujuk előtt ácsorogtam. Egyszerűen tudtam kiverni a fejemből, hogy most már soha többet nem fogunk úgy viselkedni mi ketten,mint  ahogy eddig. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire szeretem és most mégis meg kell bántanom. A szívem szakad meg, amiért eddig nem mondtam el neki, hogy jelentkeztünk mind az öten egy tehetségkutatóba.
Teljesen biztos vagyok benne,hogy a mi közös jövőnk a mai nappal örökre véget ér. Holnap kora reggelfogunk elindulni a végső válogatásra. Ekkor fog eldőlni,hogy ki fog bejutni az élőshow-ba.
A telefonomat előhalásztam a zsebemből és a kijelzőjét kezdtem el bámulni. Könnyek gyűltek a szemembe, s úgy írtam Jennek egy SMS-t

,, Hiányozni fogsz! :( L"

Pá perccel később érkezett is a válasz.

,, Miért írod ezt? :O xx Jen"

Összeszorult szívvel írtam meg neki a választ.

,, Holnaptól minden más lesz! Sajnálom!......Szeretlek! L"

És azonnal jött is a válasz.

,, Hogy érted azt, hogy minden más lesz? Liam én már nem értek semmit! :'(  Jen"

Nem válaszoltam már erre, csak néma módban eltettem a telefonomat. Egy szar alaknak éreztem magam, amiért egy ilyen fantasztikus lányt,így kellett elhagyjak. Már most megbántam mindent, de egyszerűen nem volt más választásom. Nem tudtam mit kezdeni azzal,hogy most már csak a szemébe sem tudok nézni. Megfullaszt az érzés!

* Visszatekintés vége*

Teljesen elszomorodtam. Azóta a nap óta teljesen magamba zártam az érzéseimet és nem törődtem azzal akik faggatóztak a hogylétemről. Egyszerűen már a saját tükörképemre sem vagyok képes ránézni.
Az elmúlt pá napban egyre többet gondolok Jenre. Annyira rég láttam és már a hangjára sem nagyon emlékszem.  Jelenpillanat annak is nagyon örülnék, ha hozzám vágna egy lexikont akkora erővel amekkora erővel csak tudja, de csak egy pár percre is láthassam.
- Jobb ha én most megyek!- emelkedtem fel Louis mellől és az ajtót vettem célba.
- Majd találkozunk!- mondta.
A telefonomat előhalásztam a zsebemből. Mosolyogva néztem le a képernyőjére.Még a legelején csináltam róla ezt a képet. A kontaktlencséjét otthon nem annyira szereti használni, ezért volt szemüvegben. Az ablakában ültünk és magával ragadott a pillanat és lefényképeztem. Rengeteget nevettünk azon a délutánon. Nem foglalkoztunk azzal,hogy mi zajlik körülütünk,csak beszéltünk. Az egyik kedvenc napom volt.

Most kicsit szomorkásan,indítottam el kedvenc zenéimet,hogy egy valamennyivel jobb kedvem legyen. amíg haza nem érek. Mostanában azon szoktam kapni magam, hogy egyre többet gondolok Jenre. Tény, hogy már vagy ezer éve ismerem és szeretem, de akkor is. Mintha ez az elválásunk csak megerősített volna abban, hogy mi összetartozunk és az élet majd megint össze fog minket hozni, ha akarjuk ha nem. Annyi mindenen átmentünk már mi ketten, és mégis miden nap mosolyogva köszöntöttük egymást a suliban. Amikor megtudtam, hogy a szülei meghaltak, akkor minden erőmet arra fordítottam, hogy egy kicsit rendbe szedje magát és hogy valamennyire visszazökkenjen a valóéletbe és ne itassa minden percben az egereket.
Elmosolyodtam azon, ahogy az emlékképek ellepték az agyamat. Az egyik kedvenc dalomat hallgatva léptem ki a házból és a lábamon ütöttem a ritmust, amíg a kapuhoz nem értem.
A mosoly az arcomra fagyott amint kiléptem a kapunk. Jen valami másik srác nyakában lóg. Azzal a lendülettel, ahogy kiléptem ugrottam is vissza. nem akartam, hogy szemtanúja legyen annak, ahogy elhagyom a szomszédja házát, Aki egy mind a kettőnknek egy nagyon jó barátja.
Nem hiszek a szememnek. Ez az egy pillanat nagyon sok mindent megmutatott Jenről. Látszik rajta, hogy nagy rá a nadrágja, mert öv van benne, pedig amikor még együtt voltunk pont passzentosan feszült rá a fenekére. Ez a gondolat kicsit megijeszt! Mindig is nagyon nehezen tudta elviselni a külsejét, de ez most már nagyon brutális. Szőrnyű látni, hogy mindez énmiattam van.
Mély levegő Liam! Nyugodj meg! Erőt veszek magamon és kilépek a kapun. Jen már bement, de a srác még mindig ott áll és integet. Bassza meg! Mármint nem szó szerint, jaj! Kifújom az eddig benntartott levegőt és elindulok a fiú irányába.
Mintha észre sem venném megyek el mellette, nem akarom látni az arcát. A zene üvölt a fülemben. Nincs most jobb lehetőségem, csak szép csendben elmegyek és nem okozok nagy felhajtást. Szerencsétlenségemre a srác pont akkor pillant fel amikor el érek, s észrevette hogy őt figyelem. Basszus! Ugrik be hirtelen, hogy honnan olyan ismerős az arca. Ez Josh Hutcherson! Enél már nem is lehetne jobb!
Nehezemre esik felfogni azt a pár pillanatot, amit láttam. Gyorsabbra fogom lépteim, hogy minél hamarabb otthon lehessek. Ezer felé járnak a gondolataim, de egyik sem Jen közelében. Kicsit csapódott vagyok azért mert ilyen gyorsan túl lépett rajtam és ez engem is arra ösztökél, hogy folytassam tovább nélküle az életem. Megfájdult a fejem. Az agyam, és a testem nincs összhangban. Hirtelen arra lettem csak figyelmes, hogy megnyomtam a küldésgombot! Hát ezt nem hiszem el!

,, Azt hittem, hogy többet jelentek neked! De úgy néz ki tévedtem! L"

Hát ezt jól megcsináltam! Na most ezt hogy fogom kimagyarázni? Telefonomat a zsebembe csúsztattam és úgy tettem meg a maradék utat haza. Csend fogadott a házunkban, amiből azt vettem le hogy teljesen egyedül vagyok itthon és ezért egyenesen az emeltre mentem fel. Egyből ledőltem az ágyamra, s a gondolataim még mindig nem voltak a helyükön. A plafont bámultam amikor megcsörrent a telefon a zsebemben. Riadtan kaptam oda a kezemmel.
- Simon!- szóltam bele kicsit rekedtesen.
- Bocsánat a kései zavarásért,- kezdete el mondandóját.- csak közölni akartam veled, hogy ha lehetséges már holnap vissza kellene jönnötök, az első megbeszélésekre és a dalok kiválasztására.
- Persze természetesen!- mondom monoton hangon.- De hogy érted, hogy a dalokat?
- Általában az szokott lenni egy ilyen tehetségkutató műsornál, hogy a mentorok döntik el, hogy ki, mikor, milyen dallal lép fel.- mondja.- De én azt szeretném, ha ezt a döntést hatan hoznánk meg a dalokról. A pontos sorrendet persze nem közölném veletek, mert azt nem tehetem. Meg így legalább mindenféle ötletet kitudok találni, ha netán baj lenne.
- Értem. Értesítem a srácokat és már holnap indulunk is vissza!
- Köszönöm szépen a megértésed!- mormogja.- Holnap találkozunk!
- Holnap!- mondom és bontom a vonalat.
Jobbkor nem is jöhetett volna ez a hívás, így legalább le fogom kötni magam. Most akkor legalább lesz egy kis pörgés a napokban és nem csak semmittevés van. Telefonom képernyőjét nyomogatva kerestem elő a srácok számát és egyszerre hívtam mindenkit.
- Azt ne mond, hogy ennyire hiányoztam már neked!- vette fel elsőként Harry a telefont.
- Ne bizakodj Hazz, mi is vonalban vagyunk!- szólalt meg Niall és Louis.
- Na milyen sürgős apuci?- motyogta Zayn!
- Örülök annak, hogy mindenkinek ilyen jó kedve van,-kezdtem bele.- de most beszéltem Simonnal. Arra kért minket, hogy ha lehetséges már holnap menjünk vissza, mert lenne pár elintéznivalónk. Szóval nem akarom tovább rabolni az időtöket, de kezdjetek el pakolni.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan?- csattan fel Harry.
- Már leszerveztem Theaval egy randit szerdára! Én megbolondulok, ha most megint nem láthatom egy jódrabig.- ellenkezett Lou is.
- 3 napja jöttünk haza!- kezdi Zayn is.
- Kijárna még egy kis pihenés!- fejezte be a mondatot Niall
- Srácok higgyétek el, hogy én sem repdesek örömömben.-mondom.- De bármennyire is rosszkor jött ez bevállaltuk és kész. Ezen már senki sem tud változtatni. Mostantól már szinte minden percünk be lesz osztva és nem mondhatjuk azt, hogy nincs kedvem vagy hogy nem akarom! Kaptunk az élettől egy egy esélyt, élnünk kell vele, ha törik ha szakad. Meg kell csinálnunk! Ha törik, ha szakad akkor is végigcsináljuk ezt az utat! Harry te csak ezen ne akadj ki, mivel bárkit bármikor az ágyadba tudsz hívni. Louis! Thea remek lány! Szerintem meg fogja érteni ezt, és ha az van akkor elhívod hozzánk! És tudom, hogy csak alig pár napot voltunk itthon, nekem is hiányzik a család és a pihenés, de akkor is! Tudom, hogy vagyunk elég jók ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni és ebben senki sem tud minket megakadályozni. Ki van velem?
- Rendben! - egyezett bele elsőként Louis.
- Csináljuk!- motyogta Zayn is.
- Ötből négy!- hallatszott Niall.
- Harry?- kérdeztem végül.
- Legyen,-adta be a derekát.- de ha nem lesz igazad a két dologgal kapcsolatban én esküszöm, hogy teszek róla, hogy 5 oktávval magasabban énekelj!
- Na menjen mindenki pakolni! Holnap reggel indulunk is!- adtam ki az utolsó parancsot.
- Igenis!- mondták egyszerre és mindenki lerakta.
Az utazótáskámat előbányáztam a szekrényem legmélyéről és amim ruha a kezem ügyébe került szórtam is bele. Alig 10 perc alatt készen is voltam, s a konyha felé vettem az utam, mert időközben megéheztem, s egy zacskó chips társaságában tértem vissza kuckómba.

Tizenötödik

 Mint ahogy megígértem igyekeztem megírni az új részt. Nem kevés erőfeszítésembe került és körülbelül ez az ötödik változata a Tizenötödik résznek.  
A szalagavatónkról csak annyit szeretnék nyilatkozni, hogy nagy sikert aratunk.  A végzősöknek tetszettek a különböző műsorszámok. Egy élmény volt, de nem csinálnám meg még egyszer! Ahogy azt mondtam, egy képet kaptok rólam és a nővéremről, aki miatt ilyen elfoglalt voltam. 
Azt meg meg szeretném nektek köszönni,hogy elértük a több mint 2000 megtekintést. Visszajelzéseket nemigen kapok, ami egy kicsit lehangol. Na mindegy. Jó szórakozást az új részhez!

xx Réé

-Jeni!-lépett mellém Ana.- Ha megkérlek elvinnéd Hopeot sétálni? Egy kicsit rendbe szeretném hozni a házat, mert egy felrobbant bombának is sokkal tisztább helye van.
-Rendben!-erőltettem egy mosolyt az arcomra.- Úgy is rám fér egy kis mozgás.
Nem is tudom megmondani, mikor voltam legutóbb kint levegőn. Amióta a srácok elmentek teljesen elveszettnek érzem magam. Igaz a családom, a  csapat és Thea mindig mellettem van és próbálnak jobb kedvre deríteni, de csak nagyon ritkán járnak sikerrel. Mostanság én úgy veszem észre, hogy Theaval is eltávolodtunk egymástól. Akármennyire is sokat beszélünk mégis azt látom, hogy megromlott a viszonyunk.
Április közepén járunk, így a fekete magassarkú félcipőmbe csúsztattam a lábam, s belebújtam a bőrdzsekimbe. Nick a babakocsival a kezében lépkedett le a lépcsőn, mellette Ana, kezében a Hopepal.  Miután mind a ketten a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak a kislányra és még véletlenül se engedjem el a babakucsit, elindultam. A park felé indultam el, ilyenkor az a legnyugodtabb hely és ha rajtam múlna sokkal közelebb laknánk hozzá.
A park bejárata mellett, található lakóházak lépcsőn velem egykorú fiatalok foglaltak helyet. A szemem megakadt egy barna dzsekis fiún, s nem volt kétség, hogy ő is felfedezett engem, mert alaposan végigmért. Kisebb mosollyal az arcomon haladtam el mellettük és fordultam be a park bejáratán. Még mindig azon a fiún kavargott a fejem.  Egyáltalán nem nézett ki rosszul, sőt igazság szerint egész helyes gyerek volt.
Mélázásom közepedet, megtaláltam kedvenc padomat és az unokahúgomat kezdtem el kémlelni, aki édesen aludt. Angyali arcát bármeddig képes lennék elnézni, mivel tudom, hogy neki még semmi probléma sincs az életében.
- A te életed remélem nem lesz annyira vészes mint az enyém! - simítom meg óvatosan kicsi arcocskáját.- Minden sokkal könnyebb lenne, ha a nagyiék is itt lennének. Majd, ha már kicsit nagyobb leszel mesélni, fogok neked róluk.
Egy könnycsepp folyik végig az arcomon,a mit amilyen gyorsan csak tudok letörlök onnan.
- Miért itatja az egereket egy ilyen szép lány mint te?-hallottam meg a hátam mögül egy ismeretlen hangot. Hátrapillantok és lépcsőn ücsörgő srácot pillantom meg.
- Mivel ennek a lánynak túlságosan is bonyolult lett az élete.- felem csendesen.- Pár év alatt az egész életem teljesen felfordult. Ami az érzelmeimre is nagyon kihat.
- Josh!..Josh Hutcherson!- mutatkozik be, nekem meg leesik az állam.
- Jen!.. Jenifer Black!- mondom neki, majd zavartan lesütöm a szemem.
- Ezek szerint rájöttél, hogy kivagyok!- néz le zavartan.- Normális lánynak tűnsz ezért jöttem utánad.
- Köszönöm!- pirulok el teljesen, s az előttem lévő csöppségre pillantok..- De a látszat néha csal.
Tekintete a kocsira összpontosul és a napszemüvegét levéve kezdi el kémlelni barna szemeivel a kislányt. Mintha, látná benne, rajta hogy mit álmodik. Mosolyognom kell azon, hogy a kis arcát tanulmányozza és néha rám pillant.
- Le sem tagadhatja mennyire, hasonlít az anyukájára.- suttogja.- Szerencsés lehet az apukája, hogy ilyen szép párt talált magának, mint te!
- Igen szerencsés az apukája,- mondom.- de én csak keresztanyuka vagyok.
- Hát most ne tudd meg mekkora kő esett le a szívemről.- fújja ki a benn tartott levegőt.- Mármint....öhmm....izé..na!
- Csak lazán!-mosolygok rá kedvesen.- Nem tartasz velem erre a sétára?
- De szívesen! Mesélj magadról valamit!
Kicsit félve, de elmondtam neki az életem meghatározóbb napjait.Kézilabda kupák, döntők is szóba kerültek. Nem nézte volna ki belőlem, hogy pont ezt a sportot űzöm, mert szerinte nem éppen a legnőiesebb sport. Hát én ezt nem így látom. Egyszerűen imádok a labdával zsonglőrködni. Zenei tanulmányaim felkeltették az érdeklődését, bár az elmondása alapján egy hegedőt vagy egy csellót nézett volna ki belőlem, nem egy zongorát. Azt azonban sajnálattal hallotta, hogy a szüleimet elveszítettem és azt meg nem tudta hova tenni, hogy Liammel miért szakítottunk.
- Hát ezek szerint, neked sem lehet könnyű.-mosolyog szomorkásan. Josh jó hallgatóságnak bizonyult , mert egyszer sem szakított félbe és nem hagyta figyelmen kívül a részleteket. Ha valamit nem értett rákérdezett.
A délutáni nap sugarai, melegítették arcomat, s némán hallgattam, ahogy Josh az életéről mesél. Nem mondott sok újat, mert figyelemmel szoktam kísérni az életét.

Hope arcvonásait figyelve, hallgattam ahogy az öcséről, Connorról mesél előszerettél. A kislány a babakocsiban szunyókált és ártatlan arckifejezése, mosolyt varázsolt az arcomra. Bambulásomból a telefonom rezgése riasztott fel. Egyből a zsebemhez kaptam a kezem, s előhalásztam. A képernyőn Nick képét láttam meg. 

- Ne haragudj, hogy félbeszakítalak, de ezt muszáj felvennem.- motyogom.- Addig figyelnél Hopera?

- Persze.-mosolyog szomorkásan.

Pár lépést arrébb sétáltam és szememet le sem vettem róluk.

- Mondjad!- szólok bele, amint felveszem.

- Ana végzett már. Mondta, hogy csörögjek rád, hogy már hazajöhettek.- hadarja.

- Nick! had kérjelek meg egy szívességre, kérlek!

- Rendben,- mondja, de tudom, hogy még nem fejezte be.- akkor az elkövetkezendő 2 napban te fogsz éjjel felkelni, a kislányhoz és emellett még kipucolod a komcsimat is.

- Akkor 10 perc múlva, gyere a park főbejáratához.- nyomom ki a telefont.

Csendben sétálok vissza, s nézem, ahogy Josh a babakocsiba belebújva, motyog valamit.

- ...remélem majd olyan szép nagylány leszel mint, a keresztanyukád.- suttogja az alvó apróságnak, aki álmában összebarátkozott Josh mutatóujjával.- Szerinted igent mondana, ha valamelyik nap elhívnám randira?..Bár nem biztos, hogy készen áll arra, hogy most valakivel újra találkozgasson, vagy lehet hogy már talált valakit magának?..Lehetséges, hogy most is ő hívta.

A hangja elszomorodik, és kicsit lehajtja a fejét. Ez most pont jól jön, így helyet foglalok mellette és nézem, egészen addig amíg fel nem pillant. Apró mosolyt küldök felé, minek hatásra próbált vidámnak tűnni.
- Nick hívott.-motyogom.- Hazaviszi Hopeot!
- Te nem mész velük?- ráncolta össze szemöldökét.
- Nem! Rámerem bízni a sógoromra a kislányát! - ezt a mondatot ahogy meghallotta hirtelen jobb kedve lesz. Látni lehet, hogy mekkora kő esik le a szívéről.
- Elkísérlek téged!- áll fel és a kezét nyújtja felém.  Egyik kezemmel a babakocsiba kapaszkodom, a másikkal az ő kezét fogom meg.
A mosolyt egyikőnk arcáról sem lehet letörölni. Már pár perce stabilan állok a lábaimon, de még akkor sem engedi el a kezem. Szabad kezével ő is belekapaszkodik a babakocsiba és együttes erővel, kéz a kézben indulunk el a park bejárata felé. Nem nagyon beszélgettünk, most jól jött egy kis csend, mert zavarban éreztem magam, hogy alig pár órája ismerjük egymást, de a kezemet szorongatja és úgy sétálunk. Nick  már a bejáratnál állt, ránk várva. Kicsit meglepte a dolog, hogy ketten vagyunk, mert az utóbbi pár hétben mindig otthon voltam a szobámban és a párnámat szorongattam.
Hát lehet, most egy kicsit majd normalizálódik az életem, már amennyire ez lehetséges.
- Sziasztok!- nyom egy puszit a fejem búbjára és a bal oldalamon álló fiút nézi.- Minden rendben volt?
- Persze!- vigyorgok.- Hope egyetlen egyszer sem ébredt fel. Szerintem még az utcánkból sem kanyarodtunk ki mikor már elbólintott.
- Jót tesz neki a levegő.- motyogja, és közben átrakja kislányát az autóba, majd a babakocsit a csomagtartóba teszi.- Drága, nem akarod bemutatni nekem a barátodat?
- Jah...öhm... Nick, ő itt Josh Hutcherson!- mutogatok közöttük.- Josh, ő itt Nick Parker, a sógorom!
- Örvendek!- nyújt kezet Josh. 
- Részemről a szerencse!- fog vele kezet.- Otthon találkozunk! Sziasztok!

- Szia!- mondjuk neki szinkronban.

Megvárjuk, amíg az autó elhalad mellettünk, majd hatalmas nevetésbe törünk ki.

- Hát még sosem volt ilyen ciki bemutatkozni valakinek!- nevet tovább Josh.

- Ne is mond!- nevetek tovább.- Legalább téged nem fognak kikérdezni, hogy mi a francot csináltál.

A délután további részében még többet ismerkedtünk és én a forgatásokról faggattam. Elmondta, hogy egy könyvsorozat megfilmesítésének a meghallgatásán volt és esélyes hogy megkapja az egyik főszerepet. De a filmet csak 2012-es év végén fogják vetíteni.
Néha a mondókája közben elkalandoztak a gondolataim, hogy milyen lehet filmsztárnak lenni. Szinte nincs is az embernek magánélete, fotósok követik mindenhova, kiforgatják a szavakat és akkora hazugságokat csinálnak amekkorákat csak lehet. A pozitív része szerintem a dolognak, hogy az emberek példát vesznek rólad és elfogadnak olyannak amilyen vagy,
Jó ideje beszélgettünk már, mikor a telefonom képernyőjére rápillantottam: 6 óra! El sem hiszem hogy ennyire elbeszéltük volna az időt, bár azt mondják: Ha az ember jól szórakozik az idő csak úgy repül! Hát ez teljesen igaz.
- Lassan szerintem már mennünk kéne!- motyogom.
- Szerintem is.-húzza össze a kabátját.- Kezd már hűvös lenni!
- Igen!- futtatom végig a tenyeremet a felkaromon.
- Na, gyere!- nyújtja a kezét.- Haza kísérlek!
- Köszönöm!- suttogom zavartan.
- Ugyan! Ez a minimum,- nevet fel jóízűen.- Meg, a sógorod arcáról valami olyasmit olvastam le, hogy, ha jót akarok magamnak hazakísérlek!
- Oh! Hát erre nem gondoltam volna!
- Amúgy az eddig látottak alapján nem olyan vészes!- mondja, s összeráncolom a szemöldököm.- Mármint, igazából Ő, úgy tekint rád, mint a kishúgára akit meg kell védenie. Bár a ti esetetekben még az is csavar egyet az egészen, hogy részben a gyámod is és csak jót akar neked!
- Hm..Eddig még senki sem gondolkodott így a családom jelenlegi állapotáról!- mosolygok rá szomorkásan.- De nekem nagyon tetszik ez a gondolkodásmód! A srácok közül páran berezelnek, ha Nick hirtelen megjelenik és amilyen gyorsan csak tudnak lelépnek.
- Hát az igazat megvallva nem vagyok az a beszari gyereke!- húzza ki magát büszkén.
- Azt hiszem ez a nap, kellemes csalódás volt számomra!-állok meg a kapunkban.- Ép úgy ahogy te is!
- Örülök, hogy jól érezted magad!- áll velem szembe.- Mit szólnál ahhoz, ha legközelebb egy kávé mellett találkoznánk?
- Rendben! Majd írok!- kacsintok rá.
- Várom!- mosolyog le rám. - Addig is szia!
Öleli át a derekam és egy cetlit csúsztat a nadrágom zsebébe, s az arcomra ad egy puszit. Kezemet a nyaka köré csavarom. Pár percig némán állunk, csak egymás szemét vizsgáljuk, majd én is nyomok egy apró puszit az arcára és a füléhez hajolok.- Jó éjszakát!
- Jó éjszakát.- suttogja ő is ugyan olyan halkan mint én és addig el nem mozdul a kapu elöl míg be nem lépek a bejárati ajtón.
Az ablakból nézem távolodó alakját. Akarva-akaratlan  mosoly kúszik az arcomra, ahogy látom, hogy visszafordul és int nekem. Szégyenlősein visszaintek neki, majd a függönyt visszaengedve, lépek ki a cipőmből. Telefonomat a gatyám zsebébe rejtettem, amikor meghallottam a papír gyűrődésének hangját. Kezemmel azonnal odakaptam, és kiszedtem belőle a cetlit és mosolyogva láttam hogy egy telefonszám és pár sor van rá írva:

Köszönöm ezt a szép napot! Remélem minél előbb újra láthatlak majd!
És nekem, ne  szomorkodj, mert ha megtudom, 
hogy legörbül a szád elkalapállak!
xx JHutch

Nevetve mentem be a nappaliba, a családom legnagyobb meglepetésére. Vacsora közben mindent elmeséltem, a többieknek. Majd nem sokkal később, felmentem a szobámba, kicsit pihenni. Szemeim automatikusan csukódtak volna le, amint az ágyamra lefeküdtem. Fárasztó egy nap volt, de minden percét megérte.

Bocsánatkérés!

Igazából tudom, hogy már megint eltelt egy hónap, és még mindig nem hoztam a z új részt, de egyszerűen semmire sincs időm. A Nővéremnek holnap lesz a Szalagavatója és, nem tudja, de én vagyok az egyik ember aki mondani az évfolyamunkból. Nem tudom, hogy kíváncsiak vagytok e rá, de szerintem mellékelni fogok egy képet kettőnkről a következő résszel, ami ha minden igaz jövőhét végére elkészül és megpróbálok apait anyait beleadni. Szóval mindenkinek a Türelmét kérem és hogy értsétek meg, ez nekem most nagyon fontos! 

xx Réé

Tizennegyedik

Közel egy hónap kihagyás után most ismét új résszel jelentkezem. Tudom nagyon jól, hogy ez nem volt túl szép tőlem, de mindenkinek meg kell azt értenie, hogy ballagótat osztályba járok és most minden erőmmel a szalagavató műsor összerakására kell koncentrálnom. Beszédet kell írnom, úgy, hogy nem is tudom, hogy hogyan álljak hozzá. Szóval szeretném, ha elnézőek lennétek velem ezért. Mindent megteszek amit csak tudok. Jó olvasást az új részhez! És pihenje ki magát mindenki a szünetben! Komizni ér!

xx Réé

Három hét telt el az óta a szerda reggel óta. Minden nagyon jól alakul, nagyon sokat ugratjuk a másikat, de mégis béke van köztünk. Mr. Jones a jó magaviseletünk miatt szerda délután, már levetette velünk a bilincset, így szabadon tudtunk már mozogni. Egymás között próbáltuk beosztani a szabadidőnket, hogy a barátainkra is legyen időnk. Ilyenkor általában egy helyre összeverődtünk és ott beszélgettünk, néha csak hallgattuk, ahogy a srácok ugratják a másikat. Persze azt még a legelején megbeszéltük, hogy amennyire csak tudjuk visszafogjuk magunkat és nem akarjuk egymást megenni, amíg a barátainkkal vagyunk. Magamat is meglepve nagyon jól betartjuk ezt az egyetlen szabályt.
Nem is tudom milyen csoda folytán egyik nap előkerült Niall gitárja is valahonnan, s legnagyobb meglepetésemre énekelni kezdtek. Annyira jó volt őket hallgatni. Csodálattal figyeltem, ahogy mind az öten együtt énekelnek. A fejemet Liam vállának döntöttem, hogy az ő hangját is rendesen hallhassam.
- Nem akartátok még megpróbálni, hogy milyen lenne csapatban énekelnetek?-kérdeztem meg csendesen, mikor a számnak vége lett.
- Nem!- szólalt meg nagyon hirtelen Louis, ami nekem személy szerint nagyon gyanús volt.
- Pedig nagyon jók lennétek együtt.- mosolygott rájuk Thea.
A dolog igazából ennyibe maradt, de látni lehetett rajtuk, hogy nem mondanak el nekünk valamit és ez nagyon megrémített. Próbáltam a leghihetőbben előadni, hogy minden rendben van velem, de mégsem így volt.
Niallék házát elhagyva, csendben sétáltunk egymás mellett. Furcsa volt ez nekem, mert legtöbbször le se lehet minket lőni annyira beszélgetünk és nevetünk. Annyira hallgatag volt, amit már én nem bírtam, hogy az egyik kereszteződésnél megállítottam.
-Mi a baj?-kérdeztem lágy hangon.
-Semmi.-sóhajtott egy nagyot. Az utat kezdte bámulni, nyomatékosítás gyanánt.
-Rendben,- fújom ki a levegőt.- most az egyszer rád hagyom, de legközelebb el fogod mondani, ha akarod, ha nem!
- Oké!- mosolyodott el keserűen, amit nem nagyon értettem.
Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire maga alatt van. Ha jól meggondolom még soha sem láttam ennyire szomorúnak. Mindig mosolyog és ha rossz kedvem van, akkor azon fáradozik, hogy felvidítson.
Emlékszem amikor a szüleim meghaltak, nem tudta miért vagyok magam alatt. Nem tudtam mosolyogni. Abban reménykedtem, hogy az egész baleset csak egy álom volt. Minden nap karikásak voltak  a szemeim, a kialvatlanság miatt. Rémképek lebegtek a szemem előtt. A fémek csikorgását hallottam mindig. Rettegtem egyedül maradni. Nem beszéltem senkivel, magamba zuhantam.
Mikor az iskolában napvilágra került, hogy mi is történt, mindenki sajnálattal nézett rám, csak Liam nem. Halványan rám mosolygott amikor találkozott a tekintetünk, amit akaratlanul is viszonoztam neki. Ezután nemsokkal finoman elkezdett piszkálni ismét és ez egészen  eddig fokozódott, hogy most már egy párt alkotunk.
Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már a házunk előtt vagyunk. Zsebemből előhalásztam a kulcsot, s kinyitottam a kaput.
- Szeretlek!- suttogta,amitől kicsit jobban éreztem magam, de az utóbbi időben nagyon sokszor kibukik belőle ez a szó.- Bármi történik mindig szeretni foglak!
- Szeretlek!- öleltem át szorosan a derekat, s fejemet a nyakába fúrtam.
- Jó éjszakát!- lehelt egy gyengéd csókot az ajkaimra.- Majd látlak!
- Szia!-öleltem át még egyszer, majd lassan besétáltam a házunkba.
Kabátomtól és a csizmámtól megszabadultam, s a nappalinkba sétáltam. Ana és Nick összekuporodva néztek valami nyálas filmet. Aranyosak, mint mindig. Már csak pár hét van addig míg végre nagynéni leszek és fenekestől felfordul a családunk élete.
Felsétáltam a szobámba, s halkan elindítottam a zenéket a telefonomon. Elterültem az ágyon és az elmúlt hetekre gondoltam. El sem hinné az ember milyen gyorsan telik az idő, ha az ember jól szórakozik. Nem is volt olyan, hogy ne lett volna mindig velem valaki. Mélázásomból a telefonom rezgése zökkentett ki. Felvont szemöldökkel néztem a képernyőre, mert nem értettem az egészet.

,, Hiányozni fogsz! :( L"

Miért írja ezt? Mármint minden rendben van kettőnk között, így nem értem.

,, Miért írod ezt? :O xx Jen"

Szinte azonnal jött a válasz.

,, Holnaptól minden más lesz! Sajnálom!......Szeretlek! L"

,, Hogy érted azt, hogy minden más lesz? Liam én már nem értek semmit! :'(  Jen"

Könnyek folytak le az arcomon. Egyszerűen nem tudom ezt most sehova sem tenni. Sajnálja, de közben szeret. Ez mi a francot jelenthet? Fél óra telt el azóta, hogy írtam neki és azóta még csak nem is válaszolt. Én ezt már komolyan nem értem. Három hétig semmi problémánk nem volt, erre most meg ez, kikészít.
Egyre több könny folyt le az arcomon, s a fürdőszobába menekültem. Ez a pár mondat annyira felzaklatott. Nem tudtam mit csináljak. Sötét köd ereszkedett az elmémre és nem tudtam tőle szabadulni. A fürdőszobaszekrényben kezdtem elkutatni míg meg nem találtam, amit kerestem. Penge! Már jó ideje nem tartottam a kezembe, de most szükségesnek éreztem ezt. Óvatosan kicsomagoltam, s ujjaim közé tartottam.
Megéri most megtennem ezt? Megéri egy srác hülyeségei miatt búcsút mondanom az életemnek? Megéri Theat magára hagynom? Megéri Anat és Nicket a baba születése előtt felzaklatnom?
- NEM!- kiáltottam el magam.
Ujjaim közül kiesett a fém, s a földön landolt velem együtt. Zokogtam mint egy taknyos gyerek. Úgy éreztem az életem ismét romokban hever. Minden erőm elszállt. Egyszerűen nem tudtam magam most arra sem rávenni, hogy talpra álljak. Rosszul érintett ez most!

****

- Jen nem láttad a srácokat?- kérdezte Thea a hátam mögött.
- Nem!- fordultam szembe vele. Szegényem kicsit elszörnyedt, mikor meglátta a karikás és bedagadt szemeimet.
- Mi történt?- húzott egy kicsit csendesebb helyre a folyosóról.
Megmutattam neki az SMS-eket és elmondtam neki, hogy majdnem mit csináltam. Persze természetesen, most sem úsztam meg könnyek nélkül, de próbáltam nyugodt maradni. Ő is ugyanolyan értetlen arcot vágott mint én. Nem értette az üzenetet. Azt meg végkép nem, hogy az az 5 ütődött miért nem jött ma iskolába.
Magamba zuhantam ismét. A beszélgetésünk után a fülhallgatómat nyilvánítottam ki legjobb barátomnak. Teljesen magamba fordultam. Hurrá! -.-"

****

Ha az ember egyedül van igencsak lassan repül az idő. Nap napot követett és nem történt semmi. Semmilyen éltejet sem mutattak magukról a srácok. Lehet, hogy a föld nyelte el őket. Senki sem tudja. A szüleik nem árulnak el senkinek sem semmit és ez már kezd nagyon aggasztani.
Szombat délután van. Most sem történik semmi. Thea a szüleivel elutazott a hétvégére, Nick dolgozik, Ana pedig lepihent mivel a kicsi is végre elaludt.
Jaj most jut eszembe! 2010.március 23.-án megszületett a családunk legkisebb tagja, Hope Parker.  Tündéri egy kislány. Annyira szép és olyan kis törékeny. Szebb babárt még nem is láttam nála.
A tv előtt ülök és a csatornákat váltogatom, mert egyetlen értelmes műsort sem adnak. Már vagy harmadszor megyek át a több mint 200 csatornán mikor megakad a szemem egy műsoron.
,, Simon Cowell lett a csapatok mentora. Az x factor 7 szezonjának meghallgatásán egy fiatal fiukból álló fiúcsapat jelentkezett, akik csak a szimpla kinézetükkel minden lány szívébe belopták magukat, s mikor meghallották őket énekelni eszméletlen sikítás és tapsvihar alakult ki a nézőtéren. A csapat a(z) One Direction nevet visel. A tagok, név szerint: Liam, Louis, Harry, Niall és Zayn elárulták, hogy az éneklésen kívül másik szenvedélyük a labdarúgás.
- Igazi csapatjátékosok vagyunk!-hallottam meg Liam hangját a tv-ből és leesett az állam.
- Mindannyiunk imádja a zenét és focit.-folytatta Lou.- Az iskolák közötti bajnokságokon már huzamban 5 éve a mi iskolánk a legjobb.
Kíváncsian várjuk, hogy hogyan fognak majd élesben a színpadon bizonyítani a srácok! Sok szerencsét nekik!"
Sokkos állapotban néztem ki a fejemből. Mikor már kezdtem felfogni ezt az egészet megértettem mindent. Ezért viselkedtek olyan furán ha a közös éneklést felhoztuk. Ezért írta Liam az SMS-t. Ezért történt minden...

Tizenharmadik

Sűrű bocsánat kéréssel tartozom, amiért ennyit késtem az új résszel! DE egyszerűen az évkezdés miatt kicsit nehezen jött az ihlet. Rengeteget kellet gondolkoznom mire ezt a részt összeraktam, már amennyire sikerült. Szóval nem tudom ti milyennek gondoljátok megítélni, de remélem mindenkinek tetszeni fog. Megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból és tényleg sajnálom ezt a sok csúszást. Ebből is látszik, hogy nem olyan könnyű a 11-et, a magánéletemet és a blogot összeegyeztetni. NEM tudom pontosan mikor jön a következő rész, de az biztos, hogy próbálok sietni vele majd! Jó szórakozást a részhez! Komizni ér!

xx Rééé

Édes álmomból halk éneklés ébresztett fel. Miközben Liam a vállamat cirógatta.

When I look into your eyes(Amikor a szemeidbe nézek,)
It's like watching the night sky(Olyan mintha az éjszakai égboltot bámulnám,)
Or a beautiful sunrise(Vagy egy gyönyörű napfelkeltét,)
There's so much they hold(Olyan sok mindent rejtenek,)
And just like them old stars(És úgy, ahogy a régi csillagok)
I see that you've come so far(Látom, hogy messziről jöttél,)
To be right where you are(Hogy eljuss idáig,)
How old is your soul?(Mennyi idős a lelked?)

Mocorogni kezdtem kezdtem, s ezzel egyszerre legnagyobb bánatomra Liam is elhallgatott.
- Ne hagyd abba!- motyogtam neki csukott szemmel. Válaszkép némi kuncogást kaptam, aminek hatására a fejem elkezdett rázkódni. Mikor elért az agyamig miért is volt ez, kipattantak a szemeim és hirtelen felültem.
- Kényelmes kispárna voltam?- vigyorgott még mindig.
- Hát néhol kemény, néhol puha.- vontam vállat, majd most már a párnára dőltem hátra.- Egyszóval kicsit kényelmetlen.
-Szóval kényelmetlen vagyok?!- könyökölt fel mellettem, majd azzal a lendülettel a mellkassomra borult.- Hát te nem panaszkodhatsz! Te mindenhol kényelmes vagy!
- Jaj, de nagyon vicces valaki!-böktem bele az oldalába.- Miért vagy fent már ilyen korán?
- Nem tudtam aludni. Általában ilyenkor ki szoktam menni futni, de nincs most energiám rá. Ráadásul nem volt szívem téged felkelteni.

Egy apró mosolyt erőltettem az arcomra, s szemeimet lecsuktam, pihenés gyanánt. Az egész szobában csak azt lehetett hallani ahogy a levegőt vesszük. Ez teljesen megnyugtatott engem, s már majdnem elaludtam, mikor Liam az oldalamat kezdte el böködni, hogy még véletlenül se tudjak elaludni.
- Ha még egyszer hozzá nyúlsz az oldalamhoz lelöklek az ágyról!- motyogtam csendesen.
- Ismerlek már olyan régóta, hogy nem csinálod meg.- mondta és belebökött a bordáim közé.
- Te akartad!- suttogtam és amekkora erőt össze bírtam gyűjteni azzal a lendülettel löktem a földre, s átfordultam a hasamra.
- Na jó tévedtem.- nyöszörgött valahonnan lentről.- De azért a saját ágyamba visszaengedhetnél.

Egy kicsit arrébb másztam az ágyon, hogy neki is legyen helye, majd az arcomat a párnába fúrtam és próbáltam még egy keveset pihenni, mielőtt még készülődni kezdenénk. Éreztem, ahogy besüpped a matrac a derekam mindkét oldalánál majd óvatosan elhelyezkedett és a hátamat kezdte el masszírozni. Nem sok embernek engedem meg, hogy a hátamhoz nyúljanak,, de ez most valahogy teljesen ellazított. Mintha minden teher, ami a vállaimat nyomata, abban a pillanatban leesett volna onnan. Már azon voltam, hogy ha tovább csinálja biztosan elalszom és utána majd úgy kell engem összekaparni, s mintha megérezte volna ezt abbahagyta.
- Ideje rendbe szedned magad hercegnő.- suttogta a fülembe.- Amíg elkészülsz csinálok reggelit.
Ezzel a végszóval lemászott rólam és elhagyta a szobáját.
Kellett pár perc mire elég erőt tudtam összegyűjteni magamnak, hogy kikeljek puha „börtönömből”. Kissé bódultan tettem meg első lépéseimet az ajtó felé, s próbáltam az izmaimnak parancsolni még mielőtt a földön kötök ki. Az asztalon lévő táskámból kivettem a neszesszeremet, majd a szobához tartozó fürdőbe mentem. Nem zártam be az ajtót, mivel tudtam, hogy itt senki sem tud rám törni váratlanul. Ruháimat a mosdó szélére tettem, s sebes léptekkel álltam be a zuhanykabinba. Forró vizet engedtem a bőrömre, ami most valahogy jobban esett, mint szokott. A mellettem lévő üveg teljesen bepárásodott, így nyugodtan el tudtam végezni a dolgaimat. Miley Cyrus - When I Look At You dalát dudorásztam, mialatt mosakodtam. Nem is tudom megmondani mikor hallgattam legutóbb meg ezt a számot. 10 perc ázás után elegem lett már a vízből és elzártam a csapot mellettem.
- Bassza meg!- jutott hirtelen eszembe, hogy nincs törölközőm.
Résnyire kinyitottam az ajtót és akkor láttam meg, hogy a ruháim mellett volt egy fehér anyag.  Tekintetem a rajta lévő kis cetlire irányítottam, amin egy mondat szerepelt.

Tudtam, hogy ezt elfelejtettem odaadni. ;)

Elmosolyodtam, majd elkezdtem szárazra törölni magam. Mikor ezzel kész lettem jó szorosan magam köré csavartam a textilt, s kiléptem a hűvös szobába.  

Tekintetemet körbefuttattam a helyen és a táskámért nyúltam.  Fehér neműmet amilyen gyorsan csak tudtam magamra kaptam, s hagytam, hogy a törölközőm a földre essen.
A nadrágom szárával vacakoltam, mikor a hátam mögül torokköszörülést hallottam. Riadtan fordultam hátra, s egy barna szempárral találtam szembe magam.
- Azt hiszem, én mindig jókor találok rád!- lökte el magát az ajtófélfától Liam, majd felém közeledett.
- Ha.Ha.Ha.- a gatyámat magamra rántottam és szembefordultam vele.- Nem haragudnék meg ha egyedül öltözhetnék fel.
-  Szerintem már kész vagy.- magasodott teljesen felém.- Bár az a nadrág nem kellene oda, most ezzel a ki s műsorral is beérem, mert én még sehol sem tartok.
Válasz helyett gyengéden vállon csaptam, amin nevetni kezdett és hagyta hogy nyugodtan felöltözzek. Szem forgatva vettem fel a trikómat, majd az ágy szélére ültem le és a cipőmet keltem el babrálni. Minden mozdulatomat figyelemmel követte, mígnem mindkét lábamat leraktam a földre és fel nem álltam. Tekintetét tetőtől talpig végigfuttatta rajtam, elismerően bólintott egyet. Hajamból rántottam a hajgumim és hagytam, hogy szabadon a vállamra hulljon.
- Most már ténylegesen kész vagyok!-mosolygok rá.
- Reméltem is, mert már mindenki csak ránk vár.- karolja át a derekamat.
- Várj!- fordulok vele szembe.- Neked is fel kellene öltöznöd, mert annak nem lesz szép vége, ha te csak egy alsóban fogsz megjelenni, miközben én már indulásra kész vagyok. Nem gyanús?
- 10 perc és itt vagyok!- rohant be a fürdőjébe.
Nevetve sétáltam az egyik polc elé és a rajta lévő családi képeket kezdtem el nézegetni. Egyszerűen az összes képen ennivaló volt. Azt a tipikus mosolyát, ami a képeken van azt még megőrizte, s ennek személy szerint én nagyon örülök. Úgy éreztem magam, mintha egy részem, már kiskorából is ismerte volna, de tény, hogy mi kilencvenedik év elejéig egyáltalán nem találkoztunk. Legalábbis ha minden igaz, akkor nem.
- Azokon a képeken kb 5 éves vagyok.- szólal meg hirtelen, s rákapom a tekintetem.
- A mosolyod még mindig megvan, de valahogy most érettebbek nézel ki, mint régen.
- Kicsit megváltoztunk mindketten nem gondolod?- jött közelebb hozzám, s orromat megcsapta tömény illata, amitől a térdeim felakarták adni a szolgálatot.
- De.- hajtottam le a fejem, a zavarom leplezéseként.- Mindkettőnkben megváltoztak egymás iránt az érzelmek.
- Pontosan, ahogy mondod,- emeli fel fejem, az államnál fogva.- de bennem nagyon sok mindennek nem kellett változnia. Először amikor megláttalak, már akkor tudtam, hogy ha törik, ha szakad, akkor is mindent megteszek azért, hogy a közeledbe kerüljek. Csak néztelek, miközben Theaval valami kézilabdás trükkről beszéltetek, hogy azt jó lenne megvalósítani. A feleleteidet mindig figyeltem, de csak úgy hogy észre ne vedd. A szemem előtt változtál át. Mármint, régen visszahúzódó voltál, rövid hajjal, lila szemüveggel és most ha rád nézek még mindig azt a lányt látom, csak most már teljesen kivirágozva és egy kicsit megváltozva. Szerettem azt az énedet is és ezt is.
- Azt hiszem ez volt a leghosszabb monológ amit tőled valaha is hallottam.- meglepett ez a hirtelen őszinteségi hullám ami átsuhant rajta. Reakcióm hallatán egy kevés csalódottságot véltem felfedezni az arcán, mitől elszorult a torkom.
-Ideje lemenni.- mondta csendesen, s próbált eltávolodni tőlem, de az arcánál fogva húztam magamhoz közelebb, hogy megcsókoljam, amire ő egyből válaszolt.
- De ez nem azt jelenti, hogy én nem szeretlek.-suttogtam ajkaira, s a táskámmal a kezemben elindultam a földszint felé.
Ahogy kiléptem az ajtón isteni illatok csapták meg az orromat, s ezeket követve jutottam el a konyháig, ahol már csak 2 személyre volt megterítve, mert Liam szülei már befejezték a reggelit és csak arra vártak, hogy mi is leérjünk. Meglepetten figyelték, hogy én tiszta nyugodtan sétálok le a lépcsőn, Liam pedig rohan utánam, mint aki megveszett.
- Jó reggelt!- mosolyodtam el és helyet foglaltam Karen mellett.
- Kis fiam, úgy rohangálsz mint a mérgezett egér?-nézett rá kicsit mérgesen.
- Semmit!-motyogta és leült mellém.
- Jut eszembe!- tette le az újságot Geof, s a karperecünket vette ki a zsebéből.- Ez a vacak nem ismerős valamelyikőtöknek?
- Észre sem vettem mikor kiesett a zsebemből.-vette el tőle Liam.
Karen az előttem lévő tálra rakott egy kevés rántottát és két palacsintát, hogy még véletlenül se ússzam meg a rendes reggeli kihagyását. A bögrémbe meg forró kávé gőzölgött. Jobb már nem is lehetne. Mikor már mind a ketten befejeztük a falatozást és kávézást Liam elvette előlem a tányért és a bögrét, majd a mosogatógépbe beletette.
A szülőktől egy-egy öleléssel búcsúztunk, mert egy kicsit késésben voltunk már. Az iskola előtt azonban eszembe jutott, hogy a bilincs nincs rajtunk, így gyorsan a csuklóink köré pattintottam és átléptük a suli kapuját.

****

- Mr Payne, eltudná ismételni az előbb elhangzottakat?-emelte fel a hangját Mr. Morgan, mert Liam egy kicsit elfoglalt volt azzal hogy a hajamat piszkálta, miközben én firkálgattam a füzetembe.
- Az első világháború 1914-től 1918-ig tartott.-köpte oda a szavakat halál nyugodtan, s tovább szórakozott a hajammal.
- Mázlija van, hogy tudta, mert különben tiszteletét tehette volna Mr. Jonesnál.- mosolyodott el gonoszan, amitől nekem elborult az agyam.
- Tudja tanár úr, csak magának van azzal baja, amit mi órán csinálunk.- álltam fel hirtelen.- Nem elég az, hogy minden egyes héten 3 órában a maga képét kell az egész osztálynak nézni, miközben mindenki halálra unja magát. Kicsit gondoljon vissza, arra amikor maga is fiatal volt, mert ha jól tudom nem így pottyant ki az anyjából. Szóval hagyjon minket békén....
Mondatomat a csengő szakította félbe.  Felnyaláboltuk a táskáinkat és elhagytuk a termet. Dühös voltam. Ilyenkor általában mindnek tudja, hogy jobb nem a közelembe lenni, mert mindenkibe belekötök. Sosem voltam az a fajta lány aki nem áll mi a szerettei mellet, ez valahogy belem van kódolva.
- Jen!..Jen!..Állj már meg!-emelte fel a hangját Liam.
- Mi van?- ordítottam rá.
Kezével magához elég közel rántott és ajkait az enyémre nyomta. Az egész folyosó huhogni, fütyülni és tapsolni kezdett, sőt voltak akik meg is örökítették egy egy képpel mindezt.- Szeretlek!
Ez volt ténylegesen az a pillanat amikor minden szempár rám szegeződött, a válaszomra várva. Olyan csend volt, hogy még azt is lehetett hallani, hogy a tanári ajtaja hogy csukódik be, ami persze a suli másik felében van.
- Szeretlek!
Egyszerre robbant mindenki, annyira örültek a hírnek, hogy mi ketten kimondtuk azt, amit eddig még senkinek sem vallottunk meg. Liam ismét a számra tapadt. Belemosolyodott mindkettőnk,s mikor ajkaink elváltak, arcomat a nyakába fúrtam menedék gyanánt.