Hatodik

Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért megint csúsztam a résszel. Másodszor, tudom, hogy nem egy hosszú rész amit most kapni fogtok, de az egységek ami szerint beosztottam így adják ki magukat. Harmadszor, nem tudom, hogy mennyire tetszik nektek a blog. Szóval szeretném ha a véleményeteket megosztanátok velem.Jó szórakozást mindenkinek

xx Réé

Jenifer Black

Még most sem hiszem el, hogy győztünk. ez épp ésszel felfoghatatlan. Két és fél év munkájának végre meglett az eredménye. Most tényleg boldognak érzem magam.
- Sziasztok! Majd este találkozunk.- kiáltottam be az öltözőbe a lányoknak.
- Szia!- harsogták.
Vállamra kaptam az utazómat, s a suli felé indultam. Az egyik oldalzseben a telefonom után kezdtem kutatni, mert Thearól teljesen elfeledkeztem. Amint megpillantottam a nevét már hívtam is. A harmadig búgás után ár fel is vette.
- Szia Thea!-köszöntem.- Na hogy vagy, Mit mondott a doki? Nagyon súlyos?
- Öhm....Szia Jen!- szólt bele Louis?!
- Lou? Miért van nálad T mobilja?
- Nyugi! Minden rendben van.-a hangjából aggodalmat lehetett kiszűrni.- Jelenleg a kezét röntgenezik és a tenyerembe nyomta a telefonját, hogy vigyázzak rá.
- Oh! Értem!-vakartam meg a tarkómat.- Mond meg neki kérlek, hogy Niallnél este számítunk a jelenlétére.
- Akkor ezek szerint nyertetek. Gratulálok!
- Köszi Tommo! Na, de megyek is! Vigyázz ám rá! Szia!
- Rendben, szia!- köszönt el és bontotta a vonalat.
A szekrényem mellett landolt a táskám, mielőtt kinyitottam volna az ajtaját. Fekete szövetkabátomat  leakasztottam a vállfáról, s kezeimet belebujtattam. Majd ezt követte a sapkám és a sálam is. Mikor késznek nyilvánítottam magam a kijárat felé vettem az irányt.
A gondolataim Liam körül kezdtek el forogni. A mérkőzésen többször is láttam, hogy figyel és a győzelem után örvendezésünkkor is végig követett a szemével. Idegesített, de egy kicsit örültem is neki. Úr isten miket beszélek?! Jó nem azt mondom, hogy csúnya vagy valami, mert egész helyes gyerek. De nekem akkor se juthatna az eszembe. Na mindegy.
Az ajtón kilépve a hó teljesen elvakított. Így február közepén nem olyan meglepő. Óriási pelyhek estek le az égből, ami még szebbé tette London utcáit.A fákon, kerítéseken vékony rétegben állt a fehér lepel, az urakon a kerék nyomán látszott, csak az aszfalt eredeti színe.
Néhány kertben kisebb nagyobb hóemberek is akadtak. Apró szén szemekkel. seprűvel a kezükben, meleg sállal a nyakukban, répával az orrukon.(Ha Louis itt lenne tuti 1-2-ből kiszedte volna a zöldséget.)
Az udvarokban családok játszadoztak. Apukák húzták a kisgyerekeket szánkón, a nagyobbacskák hógolyóval dobálták a másikat. Elmosolyodtam mikor egy alig 3  éves kisfiú kézen fogva sétált egy vele egyidős kislánnyal. Az idilli pillanatot  egy a lábamnak csapódó hógolyó rontotta el. Bosszúsan fordultam meg és Liamet pillantottam meg a távolba miközben a kezével integetett, mint egy idióta. Hát végül is nem sokat tévedek.....