Tizenkettedik

 Új rész, ami egyben az eddigi leghosszabb rész is. Köszönöm mindenkinek aki látogatja a blogomat és hát elértük az 1000 megtekintést, aminek személy szerint nagyon örülök. Arra viszont had kérjelek meg titeket, hogy komizzatok, ha tetszik, mert így elég nehéz nekem alkotni! Jó szórakozást mindenkinek!

xx Réé

Az iskola további részében semmi érdekes nem történt. Igaz  mindenki meglepődött rajtunk, de ez minket egy cseppet sem érdekelt. Bár a nap legrosszabb része még csak most jön, ugyanis ma mindkettőnknek edzés van, mint ahogy a barátainknak is. Jelenleg nem tudjuk mit kezdjünk magunkkal, kihez menjünk és azt sem tudjuk, hogy az esték hogy lesznek.
- Majd este találkozunk!- búcsúztak el a srácok, s rohantak egyenesen az öltözők felé.
- Akkor most merre tovább?- néztem az ajtó felé.
- Hát először a kocsiba, aztán majd meglátjuk.-felelt a kérdésemre.
Lassan kiindultunk az épületből, magunk mögött hagyva a mai napot. Magamat is megleptem azon, hogy mennyire jól el tudunk mi ketten beszélgetni egymással, de valahol mélyen ezt nem is bánom. Olyanok vagyunk így most mint egy pár.
- Most már csak egy gond van!- emeli rám a szemeit Liam.- Hogy ülünk be a kocsiba?
- Egyikőnknek másznia kell.- mondom ki az első ötletemet.
- Rendben.-sóhajt egy nagyot.- Majd én mászok.
Kicsit nehézkesen, de azért sikerült mind a kettőnknek beülni. Személy szerint engem ez a kis akció nagyon megmosolyogtatott. Ahogy mind a ketten elhelyezkedtünk, Liam már indította is az autót.
- Most kihez megyünk?- tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Ma kedd van! Úgy gondoltam, hogy délután lehetnénk nálatok, az estét meg nálunk töltjük.-ismertette az ötletét.- Így legalább mindketten otthon is vagyunk. Holnap meg pont fordítva lesz, jó?
- Szóval akkor ilyeneken töröd a fejed, mikor csendben vagy!- mondtam ki a gondolataimat, amire csak egy grimaszt kaptam.- Részemről rendben.
- Akkor induljunk!
A kocsi motorja felbőgött, ahogy kikanyarodtunk a parkolóból. Csendben ültünk egymás mellett, de ezt most nem lehetett kínosnak nevezni. Mindketten elvesztünk a gondolatainkban. A rádióból elektronikus zene szólt, ami engem nagyon nem érdekelt, így a telefonomat kezdtem el nyomogatni. 10 perc kocsikázás után a kocsi a kapunk előtt állt meg.
- Te találkoztál mar Nickkel?- jutott hirtelen eszembe.
- Nem!- válaszolt röviden.
- Hát ez érdekes lesz!- vakartam meg a homlokom.
A táskámból előhalásztam a kulcscsomómat, hogy a kapun be tudjunk menni. Nyugodt szívvel sétáltunk át a kerten, de legbelül én féltem kicsit. Az ajtón belépve kellemes meleg fogadott minket. A cipőktől az előszobában megszabadultunk, és a konyhába sétáltunk. Legnagyobb meglepetésemre Ana a konyhai tudását bizonygatva rohangált és főzött.
- Szia!- köszöntünk egyszerre.
- Jaj de jó hogy megjöttetek!- borult egyből a nyakunkba.- Segítenetek kell nekem!
- Mi a feladat?- nézett le Liam a nővéremre.
- Nickket előléptették és a főnökét és a családját meghívta hozzánk vacsorára!- hadarta.- Jen tudod milyen rémes szakács vagyok és már a megőrülés szélén állok. Segíts!
- Először is nyugodj meg! Tudod hogy nem tesz jót a babának!- tettem rá a kezem a vállára.- Másodszor mit gondoltál ki vacsorának?
- Sült csirkemellre párolt zöldséggel és hasábbal. Meg tésztasalátát gondoltam.- hajtja le a fejét.- A sütit meg már megrendeltem a cukrászdában
.- Rendben!-adom meg magam.- Gondolom minden a helyén van!
Heves bólogatást kaptam válaszul, majd intettem neki, hogy hagyja el a helységet.
- Hát azt hiszem főzőcskézni fogunk ma!-szólal meg Liam.- Ez érdekes lesz!
- Az az egy biztos!
Kötényeket kötöttünk egymásra és már neki is álltunk főzni. A fagyasztóból elővettük a krumplit és a zöldségeket, a hűtőből a csirkemellet, a szekrényekből a lábast, a fazekat, a tésztát és a fűszereket. Míg Liam a csirke egy részét felszelte addig én vizet engedtem a tésztának, majd a feltettem forrni. A fritőzben előmelegítettük az olajat a krumplihoz, majd a párolni való zöldségeknek fogtunk neki. Jó két órás főzőcskézés után késznek nyilvánítottuk a vacsorát, s a helyet foglaltunk az asztalnál. Meglepetten néztem fel az órára, hogy már 6 óra.
- Ti miért ücsörögtök?- rohant be a konyhába a nővérem. - Nem ülhettek asztalhoz sulis cuccban. Menjetek öltözni.
- Ana van egy kis bökkenő!- néz rá Liam.
- Mégis mi?
- Össze vagyunk kötve te nagyokos!-emelem fel a kezünket.- És Liamnek nincsenek itt a ruhái.
- Rendben!- húzza ki a kulcsot a zsebéből.- Liam tűnés haza átöltözni, Jen neked meg nyomás az emelet! 30 percet kaptok és mindketten hallgattok erről, értve vagyok?
- Még szép!- mosolyogtam rá!
Ahogy megszabadultunk a bilincstől, mindketten felálltunk és az ajtó felé sétáltunk.
- A tesód mindig ennyire fel van pörögve?-szólalt meg Liam miközben a cipőjét vette fel.
- Csak ha fontos a program.- vonok vállat és a mozdulatait figyelem.
- Remélem jól sikerül az este!- mondja ahogy felegyenesedik.
- Ha csak nem rontjuk el!- kacsintok rá.
- Vicces vagy Black!- gúnyolódik és közelebb lép.- Van valami a szádon.
Hüvelyk ujját végighúzta az alsó ajkamon, mitől muszáj volt lecsuknom a szemem. Ahogy ez a cselekedetem megtörtén ajkait az enyémre nyomta. Meglepettségemben azt sem tudtam ki vagyok, de viszonoztam a csókját. Furcsán érintett a közelsége, de valahogy nem bántam. Kezeivel teljesen közel húzott magához, mintha sohasem akart volna elengedni. Ujjaimat felvezettem a tarkóján és barna hajába beletúrtam. Levegő hiány miatt el kellett válnunk egymástól.Szemeimet csukva tartotta, ahogy homlokát az enyémnek támasztotta.
- Hamarosan jövök!- húzódott el tőlem, majd kilépett az ajtón.
Zavarban éreztem magam, ami velem nem sűrűn fordul elő. Mikor észbe kaptam, egyenesen a szobámba szaladtam, pontosabban a fürdőbe. Ruháimat leszórva álltam be a hideg víz alá és próbáltam észhez térni. Mikor minden tudatosult bennem, a kezemet a szám elé kaptam. Gyorsan megmosakodtam és már léptem is ki a kabinból. Egy szál törölközőbe rohantam le az emeletről a táskámért, amiben a telefonom volt. Amint megtaláltam már tárcsáztam is Thea számát. A harmadik búgásra fel is vette, én meg ismét a szobámban voltam.
- Megcsókolt!- mondtam minden előzetes nélkül.
- Várj! Mi van?- hallottam értetlen hangját!- Ki? Mikor?
- Liam!-feleltem és már a szekrényemben turkáltam a megfelelő ruháért amit hamar meg is találtam.
- ÁÁÁ!- kezdett el sikítani!- Úr isten!
- Tudom!- rogytam le a földre.
- De miért? És most nem veled kéne lennie?
- Fontos vacsora lesz nálunk és jelenleg készülődik! Teljesen be vagyok pánikolva!, egyszerűen nem tudom mit csináljak, ha meglátom! Tuti zavarban leszek!-pánikoltam be teljesen.
- Egy magabiztos lány vagy! Ne ám bepánikolj attól ha egy srác megcsókol!-szidott le.- Viselkedj úgy mintha nem történt volna semmi, de ha esetleg este más is történik, azt már nem tudjátok visszaforgatni és együtt kell továbblépnetek! Rendben?
- Rendben.- hajtom le a fejem.
- Most pedig nyomás készülődni! Még a végén te váratod meg a népeket!- nevette elé a végét.
- De vicces valaki!- gúnyolódtam!- Na szia!
- Puszika!
Ezzel a végszóval bontotta a vonalat. Én meg folytattam a készülődést. Egy nejlonharisnyával fedtem el hipó fehér lábaimat, és a szoknyámba belebújtam. A fürdőszobában egy kevés sminket kentem az arcomra és a hajamat begöndörítettem. Magassarkúmat a lábamra vettem és telefonommal a kezemben elindultam le, amikor megszólalt a csengő. Ana nyitotta ki az ajtót, ami mögött Liam állt egy fekete farmerban és egy kék ingben.Elég jó látványt nyújtott az biztos. A lépcső felénél jártam, mikor észrevett, s mogyoróbarna szemeit végigfuttatta rajtam. Zavarban éreztem magam, így lehajtottam a fejem. A lépcső aljában vártak engem.
- Mivel ez egy fontos vacsora nem lesz rajtatok az a franc,- kezdett bele Ana.- de a lehető legnormálisabb viselkedést várom el mindkettőtöktől.
Válasz helyett mindketten csak bólintottunk és legnagyobb meglepetésemre Liam megfogta a kezem. Az étkezőben a megterített asztal és egy 4 tagú család fogadott minket.
- Jó estét!- köszöntünk mindketten.
- Jen ép jókor!- állt fel az asztaltól Nick.-Had mutassam be a főnökömet. Mr. Wrong ő itt Jenifer és...- kérdőn rám nézett.
-.... Liam!- mondtam végül.- Üdvözlöm!- fogtam vele kezet.
- Részemről a szerencse! A feleségem Rose, a fiam Marcell és a lányom Sophia.- nézett rám és valami furcsaság volt a szemeiben, aminek láttán Liam maga mögé vont.- Ha jól gondolom maga a védelmező nagy testvér!
- Rosszul gondolja!- fog az úrral kezet!- Egy közei barátja vagyok Jennek!
- Mindenkit megkérnék hogy foglaljon helyet!- lepett ki a konyhából Ana az ételekkel.
A vacsora alatt, csendben ültünk és az általunk készített ételt eszegettük, amikor egy mondat csapta meg a fülemet.
- Ana! Mennyire fiatalon szülted Jenifert?- tette fel a kérdést Mrs Wrong.- Hisz még most is olyan fiatal vagy.
- Tudja asszonyom,- köszörültem meg a torkom.- Ana a nővérem és egyben a gyámom. Mivel a szüleinket két éve elveszítettük!
- Sajnálom!- mondta a hölgy.
- Megbocsájtson, de nem kérek a sajnálatából,- felelek flegmán.- de mi most megyünk!
Azzal felálltam az asztaltól és az emeletre mentem a ruháimért. Az utazótáskámba beletettem a könyveimet meg a ruhákat, a cipőmet és a neszesszeremet, majd visszaindultam. Egy könnycsepp buggyant ki a szememből amit egyből letöröltem, hogy ne legyen nyoma. A lépcső alatt Liam vár indulásra készen. A kabátomat leakasztom a helyéről és mér ki is lépek a házunkból. A magassarkúm hangosan kopog a jeges járdán, ami miatt meg is csúszok és ha nincs Liam akkor el is esek.
- Vigyázz magadra, mert egészben van rád szükségem, nem darabokban!- mondja és kezét a csípőmre teszi.
- Köszönöm, hogy vagy!-suttogom.
- Nincs mit, de ezt inkább a szüleimnek köszönd meg!- kacsint rám és kinyitja az ajtót.
- Bolond vagy!- mondom, mondom ahogy ráülök az ülésre.- De így szeretlek!
- Aha!- vigyorodik el.- Szóval szeretsz!
- Mármint nem úgy....Na érted...- dadogtam neki.
- Értem én!- azzal elindította az autót és már feléjük tartottunk.
Az autóút csendben telt el, amit most nem bántam, mert nem tudtam volna kimagyarázni magamat. Hát ezt jól megcsináltam. Na mindegy. A garázsba begurulva állt csak le az autó, és mi egyszerre nyitottuk ki az ajtókat.  Liam a táskámat kivette a hátsó ülésről és a kezemet elkapva sétáltunk be a házba. A nappaliból beszélgetést lehetett hallani, így arra haladtunk.
- Sziasztok!- köszönt Liam a szüleinek és mindkettőjüket megölelte.
- Csókolom!- köszöntem én is, az ajtóból.
- Jenifer! De régen láttalak!- ölelt magához Karen.
- Mi most megyünk is mer kicsit hosszú napunk volt.- karolta át a derekamat Liam.- Jó éjt!
Az emeleten megmutatta mit hol találok, majd a szobájába mentünk. A táskámból elővettem egy bő pólót és egy rövidnadrágot, hogy abba alhassak, majd a fürdőbe mentem átöltözni. Mire visszaértem Li már az ágyon ült boxerben és laptopozott. Kicsit megköszörültem a torkom, hogy jelezzek neki, hogy visszajöttem. Átnézett a gépe felett és a fejével biccentett, hogy csatlakozzak hozzá. Lekuporodtam mellé és fejemet a vállán pihentettem, minek hatására átkarolt. Egy dallamot dudorászott, miközben egy online filmes oldalon válogatott végül valami vígjáték mellett döntött.
- Nick egy érdekes fazon!- szólalt meg hirtelen.
- Nekem ne mond! 2 éve lakom vele egy házban.- mosolygok rá.- De a főnöke egy nagyon nem szimpatikus ember!
- Akkor ebben is egyet értünk.-ujjaival a felkaromat kezdte el cirógatni.- Kicsit komolyra fordítva a szót, én is hasonlókép érzek mint te.
- Mire gondolsz?- néztem fel rá.
- Erre!- és ismét megcsókolt.- Már az elején tudtam, hogy te másabb vagy mint a többiek. Az elején utáltalak, de azaz utálat átalakult szeretetté és végül szerelemmé.
Egy puszit nyomtam  a szája sarkára és hozzábújtam, majd elindította a filmet, aminek a közepén elaludtam.